Árulással vádolja az al-Kaida terrorszervezet a Hamászt, amelyet a palesztin ügy árulójának nevezett. Az al-Kaida második számú vezetője, Ajman al-Zavahiri „a zsidóknak való behódolással” és „a palesztin föld jelentős részének feladásával” vádolta meg a Hamászt, mert aláírta a mekkai megegyezést Mahmúd Abbasz palesztin elnökkel és Fatah mozgalmával a palesztin nemzeti egységkormány megalakításáról.

Két különleges rendezvényre került sor Budapesten a hétvégén. Az egyiken a múlt hétvégén, Visegrádon létrehozott Nemzeti Koalíció tartott stratégiai tüntetést. A gyűlésen résztvevő száz emberre több száz rendőr vigyázott. A „Kossuth tériek” égisze alatt létrejött szervezet első közös demonstrációján Papp Lajos szívsebész volt a főszónok.

Hazarendelték Izrael salvadori nagykövetét, akit részegen, meztelenül találtak meg az utcán, miután részt vett egy orgián – közölte hétfőn az izraeli sajtó.

Arab lapszemle

2007. március 12. 16:30

Népszabadság * Olvasói levél * 2007. március 12.

2007. március 12. 15:17

Népszabadság * Gusztos Péter * 2007. március 12.

Marianne Faithfull, a hatvanas években feltűnt brit énekesnő, aki ma is jelentős, sikeres művész hétfőn este fél nyolckor a Művészetek Palotájában ad koncertet.

Franciaországhoz képest, ahol zsinagógákat és iskolákat gyújtanak fel, Magyarország mennyország, „de most kell valahol megállni” – mondta Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn.

Minden nappal tovább erősödik az Irán elleni izraeli katonai csapás veszélye, egy ilyen beavatkozásnak azonban katasztrofális következményei lennének a térségen túl is – áll az egyik legnagyobb londoni stratégiai-külpolitikai kutatóműhely hétfőn kiadott elemzésében.

Izraeli és palesztin tisztségviselők „titkos csatornán” keresztül tárgyalásokat kezdtek a békefolyamat újjáélesztése érdekében – állították palesztin források, amit izraeli részről azonban cáfoltak.

A magukat Kossuth téri forradalmároknak nevező tüntetők egységbe tömörült szervezetei vasárnap Budapesten tartották első közös nagygyűlésüket; a Nemzeti Koalíció eseményén felszólalók a közelgő nemzeti ünnepen várható rendőri provokációkról és izraeli „utcai harcosok” idevezényléséről beszéltek.

Kétszáz izraeli katona látogatta végig a múlt héten a magyarországi zsidó emlékhelyeket. Találkoztak a hazai zsidóság képviselőivel, valamint zsidó fiatalokkal ismerkedtek. Állításuk szerint toborzást nem folytattak.

A hétből várhatóan négy témában tarthat népszavazást az ellenzék. Kórházak, gyógyszerek, termőföld és tandíj – de mire elég ez a négy kérdés? A Kontraszt vendége volt Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs vezetője.

Botrányos viselkedése miatt visszahívták Izrael salvadori nagykövetét – közölte hétfőn az izraeli külügyminisztérium. A diplomata részeg volt, majdnem teljesen meztelen és szadomazo szexcuccokat viselt, amikor a rendőrök megtalálták Salvador fővárosában, az utcán.

Tavaly felgyorsult az ipari ingatlanok bérleti díjának emelkedése. A Cushman and Wakefield ingatlan tanácsadó szerint a drágulás átlagosan 6,5 százalék volt tavaly, egy évvel korábban még csak 1,9 százalék. Az ipari ingatlanoknak mindössze 10 százalékánál következett be árcsökkenés, 90 százaléknál drágulás.

2007. március 12. 9:25

2007. március 12. 13:30

NOL * Népszabadság Online * 2007. március 12.