Népszabadság * Gusztos Péter * 2007. március 12.
Gusztos PéterKép: NépszabadságA minap éles szóváltás zajlott le a Parlamentben a Fidesz frakcióvezetője és a miniszterelnök között. Navracsics Tibor azt állította, hogy a miniszterelnök antiszemitizmussal vádolta meg pártját, majd visszautasította a „vádat” egy látványos debattőri húzással.
„Nézzen a szemembe, és mondja meg, hogy ön antiszemitának tarte engem, mutasson egy embert a frakcióból, akit ön antiszemitának tart” – szólította fel a kormányfőt. A feszültség tapintható volt a Házban, Navracsics kétségkívül hatásosan próbált cáfolni egy állítást.
A bökkenő az, hogy egy nem létező állítást cáfolt, s tette ezt azért, hogy ne kelljen válaszolnia arra, amit Gyurcsány valójában mondott a vitát kiváltó angol lapinterjúban. A Fidesz frakcióvezetőjének műbalhéja arcátlan, amorális, képmutató akció volt. A kérdés ugyanis nem az, hogy X vagy Y antiszemitae a legnagyobb ellenzéki pártban. (Mértékadó politikus emlékezetem szerint sosem nevezte magát a Fideszt antiszemitának.) A kérdés az, hogy mi a Fidesz politikája a hazai antiszemitákkal, a magyar szélsőjobbal kapcsolatban. Befogadjae a raszszista nézeteket nyíltan hirdetőket a párt, építe támogatásukra – ez a lényeg. S ha ezt vizsgáljuk, azt látjuk, precízen és visszafogottan fogalmazott Gyurcsány Ferenc akkor, amikor azt állította, hogy a Fidesz érdekközösségben áll a hazai szélsőjobboldali, antiszemita erőkkel.
A Fidesz bő fél évtizede szégyenteljes szimbiózisban él egy szélsőjobboldali, antiszemita politikai szubkultúrával. Eltűr és bátorít egy olyan politikai vonulatot, mellyel semmilyen közösséget nem lenne szabad vállalnia. Bevezet a politikai szalonba egy olyan politikai szubkultúrát, melynek eszmevilága a történelem szemétdombjáról lett összeguberálva. Évek óta, végtelennek tűnő, következetes cinizmussal használja ki az emberek egy részének előítéletes gondolkodását, használja föl, vélt politikai érdekeit követve, akár a militáns raszszistákat is. Az európai jobbközép pártok elsöprő többségének gyakorlatával ellentétben nem a szélsőjobbtól való elvi távolságtartás, hanem az azzal való sunyi összjáték útját választja.
A legnagyobb ellenzéki pártot abban szokták elmarasztalni, hogy nem határolódik el a szélsőjobbtól. Álláspontom szerint ennél valójában régóta sokkal többről van szó: ezt a magatartást kollaborációnak hívják. Mind a politika szimbolikus terében, mind pedig a parlamenti és önkormányzati politika mindennapi gyakorlatában számtalan példa bizonyítja ezt az állítást.
Jacques Chirac kizáratta pártjából azokat a polgármestereket, akik elfogadták Le Pen támogatását. A Fidesz kormányon gátlás nélkül fogadta el a MIÉP segítségét médiaügyekben és hallgatólagos támogatását az Országgyűlésben. A Navracsics Tibor által oly vehemensen védelmezett frakció akkori tagjai, akik közül sokan ma is a Fidesz képviselői, a Parlament falai közt nem egyszer jutalmazták tapssal Csurka István megnyilvánulásait. A tavalyi önkormányzati választáson és azóta az önkormányzatokban a Fidesz számos helyen működött, működik együtt a Jobbikkal. Hogy csak egy példát említsek, Rogán Antal átfogó választási együttműködést kötött, majd közös frakciót hozott létre a Jobbikkal az V. kerületben.
A polgári körök összejövetelein vezető fideszes politikusok is szélsőséges, kirekesztő beszédeket tartottak, de az igazán ünnepeltek sajtómunkásaik voltak, éppen azok, akik a leggyalázatosabb, leguszítóbb műveket produkálták. E szeánszokon a magyar irredentizmusnak és a hülyék internacionáléjának, az antiszemitizmusnak „válogatott” kiadványaiból rendeztek, rendeznek kirakodóvásárokat. Nincs hír arról, hogy ez bármelyik fideszes politikusnak szemet szúrt volna.
A politizálás mindenhol, de nálunk különösen jórészt szimbolikus térben, szimbolikus gesztusokkal történik. Orbán Viktor nem sokkal azután nevezte kedvencének az egyik rádióműsort, hogy arról az ORTT mondta ki: szerkesztési alapelve a kirekesztő gondolat, az előítéletesség. A köztévé egykori közönséges antiszemita „kultúrműsorát”, az Éjjeli menedéket a kultúra hivatott fideszes védelmezői a magyar nemzeti gondolat utolsó menedékének nevezték. A Demokrata címlapján hétrőlhétre viszontláthatjuk a Fidesz politikusait, mert nem zavarja őket, hogy a lapban a soviniszta, antiszemita „irodalom” legalját reklámozzák, nácik és nyilasok hőseit ünneplik. Nem akadályozta ez a Fidesz két volt oktatási miniszterét sem abban, hogy részt vegyen a Demokrata születésnapi buliján, s e lapot fontos értéknek nevezze. Nem csoda ezek után az sem, hogy a lap főszerkesztőjétől örömmel fogadta el maga a nemzet egyedül hivatott vezetője is a kitüntetésnek szánt Aranyszablyát (vagy ahogy akkor a hetilap írta: Aranyszabját).
A Fidesz több politikusát az sem zavarta, ha olyan rendezvényen szerepelt, ahol nem sokkal utána szkinhedzenekar lépett föl. Nem zavarta ez a Fidelitas politikusait sem a „Magyar” Szigeten Hetek óta mást sem hallunk, mint hogy büszkén vállalják az árpádsávos zászlót. De nem, nem antiszemiták ők. Épp csak számítanak az antiszemiták, a rasszisták szavazataira. És lelki, kulturális közösséget is vállalnak velük. Ugyanazokat a lapokat olvassák, ugyanazokat a műsorokat nézik, s nem zavarja őket, ha Márait a náci könyvek mellett találják kedvenc könyvesboltjukban – a szélsőjobb business kikristályosodási pontján. A „polgároknak” ajánlott lapok hangvétele, szóhasználata nem egyszer az 1930as évek szélsőjobboldali sajtóját idézi. Egy a tábor, egy a zászló, egy a vezér, egy a sajtó.
2002 óta a Fidesz szinte naponta tart olyan sajtótájékoztatókat, amelyeknek közös tartalma a politikai ellenfél öncélú, durva sértegetése, gyalázása. Tudtára kell valahogy adni az utcai megmozdulásokra is kész „radikális” „híveknek”, hogy szinte mindent megengedhetnek maguknak. A Fidesz évek óta arra törekszik, hogy az emberekben meglévő civilizációs gátlásokat oldja, mert a maga politikai esélyeit a zűrzavarban véli legerősebbnek. Így nincs egyetlen rosszalló szavuk sem arra, ha kormánypárti politikusok lógnak szimbolikus akasztófán, vagy épp árpádsávos zászlók alól mengelézik le Molnár Lajost a Fidesz által szervezett tüntetésen.
Egy a tábor, egy a zászló. Gyalázatos, hogy az az egy zászló egyre inkább az árpádsávos, és egyre kevésbé a nemzeti lobogót jelenti. És látnunk kell, hogy az árpádsávos zászlók alatt olyan politikai szubkultúra jelenik meg, melynek csak egyik s talán nem is legerősebb jellemzője az antiszemita beütés. A szent korona nevében sámánnal földgázmezőt foglaló elmeháborodottaktól a pesti utca kamaszkorú huligánjaiig egyesül alatta egy politikai közösség, mely valójában magát a polgári demokráciát tagadja. Azt a polgári demokráciát, melynek legszentebb szimbóluma a nemzeti trikolór.
Gusztos Péter
országgyűlési képviselő (SZDSZ)
Ajánlott Cikkek
Zászlók és zsidók Gyurcsány: „Sajnálom önöket, sajnálom a magyar demokráciát, uraim”
