Forrás: HETEK

Két különleges rendezvényre került sor Budapesten a hétvégén. Az egyiken a múlt hétvégén, Visegrádon létrehozott Nemzeti Koalíció tartott stratégiai tüntetést. A gyűlésen résztvevő száz emberre több száz rendőr vigyázott. A „Kossuth tériek” égisze alatt létrejött szervezet első közös demonstrációján Papp Lajos szívsebész volt a főszónok.

Gyökérkezelés kellA Március 15. téren összegyűltek előtt felszólított mindenkit, hogy bátran vonuljon az utcára a nemzeti ünnepen. Azokat a rendőröket, akik nem viselnek azonosító számot „kékruhás bűnözők”-nek nevezte. A már sokszor hallott erkölcsi forradalomról beszélt, amely a hazug kormány lemondatása érdekében indult el. Szónoktársainak egy része nyíltan antiszemita szólamokat hangoztatott.

Közöttük olyan „makulátlan” erkölcsű személyek is voltak, mint ifjú Hegedűs Loránt református lelkész, volt MIÉP-es országgyűlési képviselő, aki néhány évvel ezelőtt galíciáner hordának nevezte a magyarországi zsidóságot. Ő, valamiféle erkölcsi magaslatról bélyegezte meg a ma kormányon lévőket, mint a magyar történelem „legaljasabb, legsenkiházibb” hatalmát. Véleménye szerint ellenük lázadni nem csak jog, hanem kötelesség is. Utalt arra (ahogyan a többi felszólaló mindegyike), hogy kétszáz izraeli kommandós tartózkodik Magyarországon, akiknek az elkövetkezendő napokban az lesz a feladata, hogy utcai harcokat kezdeményezzenek.

És valóban volt Magyarországon kétszáz izraeli katona. Ők egy európai körút keretében érkeztek Lengyelországból hazánkba. Az Ila Harari dandártábornok vezette delegáció nem az utcákra vonult provokálni az igaz magyarokat, hanem a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba. Itt a „Tanúk egyenruhában” program keretében megemlékeztek a holokauszt magyarországi áldozatairól. A delegációban jelen voltak olyan szülők is, akiknek gyermeke a tavalyi, 2. libanoni háborúban esett el. David Admon, Izrael Állam magyarországi nagykövete beszédében, amelyet héberül mondott el, kitért arra is, hogy fájdalmas ténye, de az országban egyre erősödni látszik az antiszemitizmus.

Szó sincs tehát arról, hogy izraeliek utcai harcokkal akarnák megzavarni az ünnepünket. Nem ők, hanem sokkal inkább a magukat „igaz magyarnak” tartók egy része készül ismét arra, hogy gyalázatba fojtsa nemzeti ünnepünket. Az pedig, hogy Feldmájer úr felhívása („zsidó származásúak ne menjenek az utcára március 15-én”) elhangzott, azért kellemetlen, mert igazolni látszik az izraeli verőlegények tervezett akcióját. Emlékezzünk meg csak arra, hogy 2001. szeptember 11-e után is az terjedt el a szélsőjobbos körökben, hogy a World Trade Center ikertornyaiban dolgozó zsidó származású alkalmazottak nem mentek be aznap dolgozni, mert a Moszad figyelmeztette őket a veszélyre.

A paranoid, antiszemita összeesküvés-elméleteknek úgy látszik nincsen vége.

Comments are closed.