Nem tudni, megérte-e születésnapját Oszama bin Laden
2007. március 10. 18:09
Az amszterdami városi tanács engedélyt adott az Anne Frank naplójában megörökített gesztenyefa kivágására, írta szombaton a CNN. A több mint 150 éves fát gombafertőzés támadta meg és a megmentésére tett kísérletek sorra kudarcba fulladtak.
Diplomáciai konfliktus alakult ki Egyiptom és Izrael között
2007. március 10. 11:15
2007. március 10. 17:07
A Neue Zürcher Zeitung cikke szerint a Fidesz elnöke olyan offenzívával akarja lemondásra kényszeríteni a kormányt, amelyhez nagyszabású tüntetések és népszavazások is hozzátartoznak
180 izraeli katona érkezett Magyarországra, hogy zsidó fiatalokat toborozzon az izraeli hadseregbe – értesült a Magyar Nemzet. Az izraeli nagykövetség szóvivője cáfolta a toborzás hírét. A lap úgy tudja: a küldöttség látogatását a Szemtanúk egyenruhában c. program keretében, a zsidó kivándorlást segítő Szochnut szervezte.
Az elismerést azok a személyek kapják, akik a politika, a közélet, a gazdaság, a kultúra, a társadalom területén az adott évben a legnagyobb teljesítményt nyújtották, a legtöbbet tették az erdélyi magyarságért. A lap külön díjazza azokat a magyarországi magyar és romániai román személyiségeket, akik az olvasók, illetve a szerkesztők megítélése szerint a legtöbbet tették az erdélyi magyar közösségért.
Magyarország Közép-Európa államaival ellentétben lemaradási pályán van
2007. március 10. 11:57
NOL * Népszabadság Online * 2007. március 10.
A Neue Zürcher Zeitung Magyarországról
2007. március 10. 13:10
2007. március 10. 12:50
2007. március 10. 08:10
Lerágott médiacsontról is kiderülhet, hogy a velejét még nem érintették. Csak el kell gondolkodnunk rajta. Megragadni előbb a komikus, majd a tragikus oldaláról. Mindenkit madárnak néznek, aki hagyja. A madárinfluenza médiavírus, gyorsan terjed, tömegpszichózist és heveny butulást okoz, mert az emberi elmét a legsérülékenyebb pontján támadja meg; idiotint és tömeghisztériát termel.
Mivel nemzeti ünnep közeleg, Magyarországot elkapta az ünnepi hisztéria örvénye. Itt van például a hetek óta zajló, az árpádsávos zászlókat értelmező vita. Láthatunk-e árpádsávos zászlókat a március 15-i rendezvények helyszínén? Minden bizonnyal. A Fidesz vezető személyiségei kijelentették, hogy 1. nem vállalnak közösséget semmilyen diktatúrával (Navracsics frakcióvezető), és 2. az árpádsávos nem nyilas jelkép (Orbán pártelnök).
Álláspont

