Forrás: hirszerzo.hu

2007. március 10. 13:10

Bírálat érte a német katolikus papság vezetőjét, amiért részben visszavonta egyes főpapok múlt héten tett, Izrael politikáját kritizáló kijelentéseit.

Evelyn Hecht-Galinski, aki Heinz Galinskinak, a Németországi Zsidók Központi Tanácsa (ZJD) néhai elnökének a lánya, a Deutschlandfunk rádiónak adott szombati interjúban egyúttal a mindenkori izraeli politika mögötti „kritikátlan felsorakozást” vetette a berlini kormány szemére.

Az asszony tagja az igazságos közel-keleti békéért küzdő európai zsidó szervezetnek (EJJP). Ebben a minőségben visszautasította a német püspököket ért bírálatokat. A február végén a Szentföldön járt katolikus főpapok némelyike a palesztin lakosság „gettósításáról” beszélt, ami Hecht-Galinski szerint távolról sem jelent összehasonlítást a holokauszttal.

„A gettó ma is használatos fogalom, akár az (európai) elővárosokat, akár az amerikai gettókat nézzük… Az (Izrael által) megszállt területeken járva az ember szembesül a nyomorral, a vidéken keresztül húzódó fallal, a jogellenes megszállással, és kénytelen óriásgettóról, illetve óriási szabadtéri börtönről beszélni, amelyet az izraeli kormány létesített a megszállt területeken” – fogalmazott Hecht-Galinski. Egyúttal idézte édesapja, a néhai Heinz Galinski mondását: „Én nem azért éltem túl Auschwitzot, hogy hallgassak az új jogtiprások láttán”.

A főpapok címére elhangzott bíráló nyilatkozatokkal kapcsolatban az EJJP tagja úgy vélekedett, hogy azokkal a Németországi Zsidók Központi Tanácsa „újfent Izrael szócsöveként funkcionált”, amikor zsidó bírálóit „zsidó antiszemitáknak” bélyegezte. Kritizálta Izrael berlini nagykövetét is, akinek „szóhasználata jól bevált módszer a kritikus hangok elnémítására”. Shimon Stein a hét elején adott nyilatkozata szerint akik (mint a főpapok némelyike) a varsói gettó vagy a fajgyűlölet fogalmát az izraeli politikával említik egy napon, azok semmit nem tanultak a múltból.

Hecht-Galinski úgy vélte, a német püspökök „végre kimondtak valamit, hiszen általában az ember már nem hall semmit (az izraeli állapotokról). A német politika eltűnt az izraeli médiumok mögött. A német sajtó sem mutatja kellő mértékben a (palesztinok) nyomorát, és ezért sajnálom igazán, hogy ismét visszatáncolás történt” a püspöki konferencia elnökének részéről.

Karl Lehmann bíboros a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt emlékhely vezetőjéhez írt levelében csütörtökön sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy néhány német püspök a februári zarándokút során a náci korszak gettóiba zárt zsidókéhoz hasonlította a megszállt területeken élő palesztin lakosság helyzetét. (MTI)

Comments are closed.