Forrás: Magyar Hírlap

Álláspont

Még a ciprusi törökök is örömmel üdvözölték, hogy tegnap Nicosiában lebontották a várost kettéosztó falat. Pedig a világraszóló esemény csak az építmény egy kicsiny, ötméteres részét érintette, a fal többi része sértetlenül áll.

Kevés nehezebb feladat áll a politikai vezetők előtt, mint a rég húzódó konfliktusok rendezése, a válsággócok fölszámolása. Az pedig, hogy mindenhol csak falakat emelnek, szögesdrótot feszítenek ki, és áramot vezetnek bele, a tehetetlenség jelképe. Ha nincs épkézláb megoldás, akkor marad a válság konzerválása, tartósítása. Hiszen a lakosságot cserélni, elválasztani, szeparálni mindig könnyebb, mint meggyógyítani a világ bajait.

Nicosiában tegnap, ha csak képletesen is, de ledőlt egy fal. Épülhet a másik! El lehet választani Irakban a szunnitákat és a síitákat, falat lehet emelni Mexikó és az Amerikai Egyesült Államok határán, épülhet védvonal Izrael és a palesztinok szeparálására, a válsággócok valódi gondjait azonban egyik sem oldja meg. Aki valóban át akar jutni a másik oldalra, így nem lehet megállítani. Gondoljunk csak arra a mintegy kétszáz áldozatra, akit a berlini falnál a keletnémet oldalon lőttek le a határőrök, az automata lövőgépek, amikor megpróbált átszökni nyugatra. Martti Ahtisaari, az ENSZ különmegbízottja módosította a koszovói rendezésre vonatkozó tervét, de különösebb reményeket már szinte senki sem táplál: itt is egy régóta tartó megosztottságot konzerválnak. A tartósítószert már hozzáadták, csak még nem zárták le a fedelét.

Az elválasztottságot, a megosztottságot mi magunk is megtapasztalhattuk Trianon nyomán. Elég csak Szelmencet, a világhírűvé vált kettézárt (határ)falut említeni, de sok másikat is sorolhatnánk.

Elégedettek csak azzal volnánk, ha a politikusaink arra törekednének, hogy felszámolják a megosztottságot, ha elviselnék, hogy mi magunk eltüntessük a falakat, ha eltűrnék, hogy falak építése és szögesdrótok kifeszítése helyett inkább átjárókat nyissunk, mint tették a nicosiaiak tegnap. Kezdetnek például itthon is jó volna, ha az ellenlábas politikai erők párbeszédbe kezdenének annak érdekében, hogy végre emberi szóval és ne a gumilövedékek és -botok nyelvén rendezzük közös ügyeinket. Hiszen a Kossuth téren nálunk is áll még mindig egy jelképes fal, a kordon.

Comments are closed.