Betűméret +-

1200 helyre, köztük a legnagyobb hipermarketekbe is szállított átdátumozott élelmiszereket törökbálinti raktáraiból a külföldi tulajdonban lévő Mega Trade cégcsoport – mondta a Pest megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző állomás vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján. Legalább 400 féle, több száz tonnányi termék lejárati idejét hamisították meg profi módszerekkel – közölte Virsinger György.

Osztrák, ukrán, izraeli és magyar érdekeltségű cégek érintettek a törökbálinti élelmiszerbotrányban

A bizottság, melynek Mahmúd Abbász elnök kérésére a palesztin belső válság megoldására kell javaslatot tennie, a Hamász-kormány és a parlament feloszlatásában és új választások kiírásában látja a kiutat. Abbász állítólag három-négy napon belül jelenti be döntését, de közeli munkatársa, Szaeb Erakat úgy tudja, még nem dőlt el, elfogadja-e az elnök a bizottság javaslatát, vagy pedig még egy kísérletet tesz a megegyezésre a Hamasszal egy palesztin egységkormány megalakításáról.

454 millió dolláros sürgős segély a palesztinoknak? Időpont: 2006-12-08 08:06:05

Az iraki vizsgálóbizottság jelentése különböző reakciókat váltott ki a közel-keleti országokban. A szíriai külügyminiszter, Faruk Saraa örömmel nyugtázta, hogy a jelentés azt javasolta, hogy az Irakban lévő helyzet stabilizálása érdekében, ki kell bővíteni a Közel-Keleten zajló diplomáciai tárgyalásokat, és hogy az iraki problémát nem lehet megoldani Irán és Szíria bevonása nélkül.

Demecs Zsolt: A Tóra Népe

Karácsonyi ajándékká lényegítette át Nagy-Britannia zágrábi nagykövetsége azt a potyagólt, amelyet a Horvátországgal vívott októberi Eb-selejtezőn engedett kapujába az angol csapat kapusa, Paul Robinson.

Az izraeli kormányfő XVI. Benedek pápával is találkozik jövő heti európai körútján – erősítették meg a Vatikánban.

Megnevezte Virsinger György, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője csütörtöki sajtóértekezletén azokat a cégeket, amelyekről feltételezhető, hogy nagy mennyiségű lejárt szavatosságú élelmiszert cimkéztek át az elmúlt időben.

Betűméret +-

Megnevezte Virsinger György, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője azokat a cégeket, amelyekről feltételezhető, hogy nagy mennyiségű lejárt szavatosságú élelmiszert címkéztek át az elmúlt időben.

Megnevezte a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője azokat a cégeket, amelyekről feltételezhető, hogy nagy mennyiségű lejárt szavatosságú élelmiszert címkéztek át az elmúlt időben, több törökbálinti raktárban. Virsinger György közölte: a magyar bejegyzésű MEGA cégcsoporthoz tartozó, feltehetően ukrán, izraeli, osztrák és magyar tulajdonban lévő kft-kről van szó.

Megnevezte Virsinger György, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője csütörtöki sajtóértekezletén azokat a cégeket, amelyekről feltételezhető, hogy nagy mennyiségű lejárt szavatosságú élelmiszert címkéztek át az elmúlt időben.

Visszavonják a boltokból a leleplezett árucikkeket

2006. december 7. 14:23

Megnevezték a vétkes cégeket

2006. december 7. 13:23

Index

Hogyan táplálkoznak a mai középiskolások? a többi között ez is kiderül a december 7-ei adásból