Izraeli illetékesek szerint lehetséges, hogy már nincs életben az a két, még nyáron elrabolt izraeli katona, akiknek elhurcolása miatt kirobbant a 34 napos libanoni háború. Az egyik katonai tisztségviselő utalt arra, hogy az egyik katona válságos állapotban volt a Hezbollah július 12-i támadása után, a másik súlyosan megsebesült. „Ha elrablásuk után nem kaptak azonnal orvosi segítséget, akkor komolyan kell aggódni az életükért” – tette hozzá az illetékes.

Az izraeli kormányfő nem túl lelkesen reagált a közel-keleti helyzetet elemző amerikai szakértői csoport (ISG) csütörtökre virradóra közzétett jelentésére. Az ISG megállapításait Szíriában „tárgyilagos elemzésnek” nevezték, Irakban pedig „a bagdadi kormányéhoz hasonlónak” minősítették.

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szerint sikeres befejezésükhöz közelednek a palesztin fegyveresek által csaknem fél éve elrabolt Gilád Salit izraeli katona kiszabadulása érdekében folytatott tárgyalások.

Tizenöt, terrorista tevékenységgel vádolt palesztint vettek őrizetbe Ciszjordániában – közölte csütörtökön az izraeli hadsereg rádiója.

Az ENSZ Közgyűlése nagy többséggel elfogadott szerdán három határozatot a fegyverkezési verseny korlátozásáról.

Olmert találkozik a pápával Időpont: 2006-12-07 11:57:14

A mai modern labdarúgásban a klubedzők nem annyira kezdő tizenegyben, inkább játékoskeretben gondolkoznak, és meglehetősen ritka, hogy egy szakvezető hétről hétre alig változtasson együttesén. Az egyik kivétel ebben a szezonban meglepő módon a Bolton Wanderers, amely a topligák együttesei közül a legkevesebb futballistát vetette be az idény során – nem csoda, hogy Sam Allardyce mester a télen szeretne erősíteni.

Az izraeli kormányfő a pápával is találkozik jövő heti európai körútján – erősítették meg a Vatikánban. Megfigyelők megjegyzik, hogy izraeli vezető nem gyakori vendég a katolikus egyházfőnél.

Egy palesztin fiatalember a lábán megsebesült, amikor izraeli határőrök tüzet nyitottak rá és társaira csütörtök reggel a Gázai-övezet határán. A 12 napja életben lévő, törékeny tűzszünetet azonban az izraeliek továbbra is érvényesnek tekintik és fenntartják.

Betűméret +-

Tizenöt, terrorista tevékenységgel vádolt palesztint vettek őrizetbe Ciszjordániában izraeli kommandósok.

Bezárás | Nyomtatás

Koponyaműtét a balassagyarmati kórházban. A kép jobb oldalán Sántha Kálmán figyeli orvosait (Forrás: családi archívum)

Meglepő rugalmasság jellemzi a magyarországi munkaerőpiacot – derül ki egy világbanki felmérésből. A térségből csak Csehország és Lengyelország előz meg bennünket. Sokba kerül viszont az elbocsátás.

Igazságtalannak mondta szerdán egy iraki kurd parlamenti képviselő az iraki helyzet értékelésére felkért washingtoni bizottság jelentését.

Az izraeli hadsereg megsebesített négy palesztint szerdán a Gázai övezetben palesztin orvosi források szerint, és letartóztatott 29 körözött palesztin fegyveres aktivistát az éjszaka folyamán Ciszjordániában.