Igazságtalannak mondta szerdán egy iraki kurd parlamenti képviselő az iraki helyzet értékelésére felkért washingtoni bizottság jelentését.
A James Baker egykori amerikai külügyminiszter és Lee Hamilton volt demokrata párti képviselő elnökölte testület szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében többek között azt javasolta, hogy az Egyesült Államok tegye nyilvánvalóvá a bagdadi kormány számára: Washington megvonja tőle a politikai, katonai és gazdasági támogatást, ha nem sikerül számottevő haladást elérnie az iraki biztonsági helyzet javítása és a nemzeti megbékélés terén.
Mahmúd Oszman, az iraki parlament egyik kurd képviselője szerint az amerikaiaknak „nincs joguk ezt csinálni. Ez igazságtalanság.”
Bászem Ridza, Núri al-Máliki miniszterelnök tanácsadója úgy vélte, hogy az Egyesült Államok nem szünteti be az Iraknak nyújtott katonai támogatást, „amíg be nem fejezi itteni küldetését”. A tanácsadó kifejtette, Iraknak szüksége van az amerikai segítségre ahhoz, hogy fejlődhessen. „A végsőkig szükségünk van a segítségükre” – mondta.
Hajdar el-Ibadi, a miniszterelnököt is adó síita Dava párt képviselője közölte, hogy a Baker-Hamilton-bizottság javaslatainak többsége várható – részben előre ismert – volt, de nem úgy az amerikai támogatás megvonásával való fenyegetés. „Nem gondoltuk volna, hogy ilyen (mértékű) nyomás nehezedik ránk” – mondta.
Mint iraki kormányzati illetékesek közölték, Máliki kormányfőt közvetlenül az amerikai testület tájékoztatja a jelentés tartalmáról.
Közben Ciszjordániában Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a jelentés „jól diagnosztizálta” a közel-keleti helyzetet. Nabíl Abu Rudejna szavai szerint a térség valamennyi gondja megoldásának „Palesztinában” – az izraeli-palesztin konfliktus megoldásával – kell kezdődnie. A bizottsági jelentés nagyobb amerikai szerepvállalást szorgalmazott az izraeli-palesztin rendezés érdekében.
A Hamász szintén üdvözölte a jelentést. A palesztin iszlamista mozgalom szóvivője útján közölte: reméli, az amerikai politikusok a dokumentum fényében belátják, hogy politikájuk megbukott. „Szeretnénk hasznát látni a jelentésnek a palesztinkérdés megoldása végett, különösen az egyesült államokbeli változások (a kongresszusi választásokon aratott demokrata párti győzelem) után” – mondta a szóvivő.
Izraelben egyelőre nem kommentálták a bizottság ajánlását.
Forrás: MTI

