Izrael a libanoni kormánnyal hajlandó tárgyalni a két elrabolt zsidó katona szabadon engedéséről – közölte csütörtökön az izraeli katonai rádió. Az adó egy magas rangú tisztségviselőt idézett, aki azt közölte, hogy Tel Aviv a Hezbollahal való tárgyalásokat elutasítja.

„A munka szabaddá tesz – Arbeit macht frei” – az auschwitzi haláltábor kapuján található szlogennel próbálta egy olasz politikus a helyi munkaügyi központokat reklámozni. Miután hatalmas felháborodást keltett, meglepődve közölte, hogy nem emlékezett rá, hol hallotta ezt a mondatot.

Izrael állítólag mégis hajlandó lenne a fogolycserére a Hezbollahhal, de csak akkor, ha a libanoni síita szervezet átadná a kezében lévő izraeli katonákat a bejrúti kormánynak – közölte nem hivatalosan egy jeruzsálemi forrás csütörtökön.

Auschwitzi látogatásra hívta Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt Noah Flug, a holokauszt-túlélők izraeli szervezetének elnöke – adta hírül csütörtökön a Háárec című izraeli napilap.

Elutasította a német belügyminiszter a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) betiltását célzó követelést, amit a parlamenti pártok többsége sem támogatott.

NOL * Népszabadság Online * 2006. augusztus 31.

Izraelben élő holokauszttúlélők részt kívánnak venni a decemberre tervezett teheráni holokausztkonferencián azzal a szándékkal, hogy a résztvevőket első kézből tájékoztathassák az ott átélt gyötrelmeikről. Tennék ezt mindazért, mert az iráni kormány már több ízben kétségbe vonta a népirtás megtörténtét.

Mahmúd Ahmadinezsád nemrég azt bizonygatta, a holokausztot a szövetségesek találták ki Németország megszégyenítésére

2006. augusztus 31. 14:03

Kertész Imre kapja idén Berlin város legmagasabb elismerését, az Ernst Reuter érmet – jelentette be a német főváros polgármestere. Az irodalmi Nobel-díjas író hétfőn veszi át az elismerést Berlinben.

Ha nem indul a videó, kattintson ide

Az első helyen kiemelt címvédő Roger Federer magabiztos győzelemmel kezdett az amerikai nyílt teniszbajnokságon: a svájci klasszis három játszmában nyert a tajvani Vang ellen. A hazai közönség előtt szereplő Andy Roddick már a harmadik fordulóban van: a 24. születésnapját ünneplő klasszis a dán Kristian Plesst búcsúztatta. A férfiak és a nők küzdelmeiben is papírforma-eredmények születtek.

Betűméret +-

Betűméret +-

Betűméret +-

Az iráni hírügynökségnek adott interjújában a Hezbollah iráni képviselője azt állítja, szervezete – ellentétben az ENSZ-határozatokkal – „második körre készül” Izrael ellen – számolt be szerdán a Jedioth című lap internetes oldala. A katonai szervezet képviselője azzal büszkélkedik, hogy az izraeliek képtelenek voltak megroppantani haderejüket.

Élesen elítélte Izraelt az ENSZ humanitárius felelőse, amiért a libanoni konfliktus utolsó napjaiban tömegével vetett be úgynevezett fürtös bombákat, amelyek sokszor célt tévesztenek, és még évekkel később is veszélyt jelenthetnek a civil lakosságra. Bár az Egyesült Államok is vizsgálódik, Izrael állítja, hogy a nemzetközi jognak megfelelő fegyvereket vetett be.

A német nyelvterület lapszemléje

Bezárás | Nyomtatás

Hollandiában, zárt kapuk mögött kerül sor jövő szerdán az Izrael-Andorra Európa-bajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzésre