Forrás: HETEK

Elutasította a német belügyminiszter a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) betiltását célzó követelést, amit a parlamenti pártok többsége sem támogatott.

Nem tudni, a németek mit

tekintenek bizonyítéknakWolfgang Schäuble miniszter csütörtöki nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a maga részéről nem kíván az indítvánnyal foglalkozni. A szélsőjobboldali párt betiltását a konzervatív pártokkal koalícióban kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) frakcióvezetője, Peter Struck szorgalmazta a napokban, azt azonban saját pártján belül is több tekintélyes politikus utasította vissza. Sőt a párt belpolitikai szóvivője, Dieter Wiefelspütz sajátos módon „megfeddte” Struckot, hangoztatva, hogy a frakcióvezető az SPD vezetői közül senkivel nem konzultált erről.

Struck indítványa nem az első ilyen jellegű kezdeményezés az NPD betiltására. Egy hasonló kísérlet 2003-ban már meghiúsult. Wiefelspütz nem vonta kétségbe, hogy Német Nemzeti-demokrata Párt olyan alkotmányellenes párt, amely alapjában véve rászolgált a betiltásra, a jogállamisággal ellentétes célokat követ és antiszemita ideológiát képvisel.

Ennek ellenére – mint fogalmazott – nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték a betiltás keresztülvitelére. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy 2003-ban, az első eljárás során az alkotmánybíróság a betiltás elé olyan rendkívül magas – s szerinte vitatott – akadályokat állított, hogy a jelenlegi időpontban nehéz lenne azokat leküzdeni.

„A békéért és szabad népekért,

a globalizációs háború ellen”Hasonlóan nyilatkozott Wolfgang Schäuble belügyminiszter is. Szavai szerint a szélsőjobboldali párt betiltásának kezdeményezése csak akkor járhatna sikerrel, ha felhagynának a párt titkosszolgálati eszközökkel történő megfigyelésével. Ez a megfigyelés azonban biztonságpolitikai megfontolásokból elengedhetetlen – hangoztatta Schäuble, hozzátéve, hogy ezért nem támogatja a kezdeményezést.

Ugyancsak ilyen álláspontot fogalmazott meg az ellenzéki Német Szabaddemokrata Párt (FDP) egyik magas rangú képviselője. Ingo Wolf szerint egy újabb betiltási eljárás – mint fogalmazott – politikailag veszélyes lenne, rendkívül csekély esélyekkel kecsegtetne, s kudarccal végződne.

A karlsruhei alkotmánybíróság 2003-ban vetette el az első betiltási kísérletet, amelyet korábban az akkori német kormány és a parlament két háza kezdeményezett, miután megszaporodtak a szélsőjobboldal számlájára írandó bűncselekmények. Az eljárás folytatásának kimondásához kétharmados többségre lett volna szükség, de több bíró „az eljárás útját keresztező feloldhatatlan akadálynak” minősítette azt, hogy az NPD országos és tartományi szerveiben szép számmal ültek a belső elhárítás emberei. Az alkotmánybíróság az adott körülmények között lehetetlennek tartotta a tisztességes jogállami eljárást, s annak beszüntetése mellett szavazott.

A szövetségi köztársaság történetében eddig két pártot tiltottak be: 1952-ben a Szocialista Birodalmi Pártot, 1956-ban a kommunista pártot (KPD).

(MTI)

Comments are closed.