Nem értett egyet a főváros várostervezési bizottsága azzal, hogy városrehabilitációs akcióterületté jelöljék ki a VII. kerület Károly körút, Király utca, Erzsébet körút, Rákóczi út által határolt részét, az úgynevezett régi pesti zsidónegyedet. A főépítész szerint a szabályozási terv túl magas beépítést tesz lehetővé, és továbbra is bizonytalan a védelemre javasolt épületek sorsa.

Michael Schudrich főrabbit május 27-én, a pápa lengyelországi látogatása előestéjén az utcán egy fiatalember durván meglökte és lefújta spray-vel – az egyházi vezető nem sérült meg

Bezárás | Nyomtatás

Hadiállapotok a Gázai övezetben

NOL * Szőcs László * 2006. június 28.

Kerestünk, de nem találtunk: nincs közös szál, amelyre felfűzhető volna a hét kínálata. Pedig minden héten szoktunk találni ilyesmit. Most azonban olyan az egész, mint egy fagylaltkehely; azt válogattuk bele, ami jól esik. Színek és ízek, minden, ami hűsít a kánikulai nyárban. Programok szerdától szerdáig. Tessék fogyasztani.

KÖNYVÉGETÉS Feltehetően művészeten kívüli okai lehettek annak, hogy június 16-ára virradóra a Ráday utca 25. alatti kiállítóhelyiségben ismeretlen tettesek gyúlékony anyaggal lelocsolták és felgyújtották Pataki Tibor grafikusművészSorskönyvek című kiállításának és a Kartonart Galéria papírbútor-kiállításának darabjait. A gyújtogatás utánTeljes könyvfogyatkozás címmel mutatták be a közönségnek a kiégett helyiséget.

A két versenyző rekordidő alatt búcsúztatta ellenfelét

Izraeli harckocsik és páncélozott harcjárművek hatoltak be szerdán a Gázai övezet déli térségébe. Az izraeli légierő előzőleg csapást mért három gázai hídra és a térséget árammal ellátó központra. Gáza városa szinte teljesen sötétbe borult az áramelosztót ért légicsapás után. A dél-gázai Rafah környékén géppisztolysorozatok hallatszottak a hajnali órákban.

Index

NOL * Népszabadság Online * 2006. június 28.

Ha nem indul a videó, kattintson ide

2006. június 28. 12:56

Izrael nem fog visszariadni szélsőséges eszközök alkalmazásától, hogy kiszabadítsa a palesztin militánsok fogságába esett izraeli katonát – jelentette ki az ország miniszterelnöke. Ehud Olmert azután mondta ezt, hogy az izraeli hadsereg behatolt a Gázai övezetbe. A Gázai övezet ellen indított izraeli offenzívának nem célja a terület visszafoglalása – jelentette ki az infrastruktúra ügyeinek minisztere.

2006. június 28. 10:10

Ehud Olmert szerint mindent elkövetnek, hogy kiszabadítsák az elrabolt tizedest

Temesvár belvárosában akart robbantani egy iszlám hitre áttért román férfi, legalábbis a rendőrség szerint. Nem tudni, hogy magányos merénylőről van-e szó vagy sem, mindenesetre szomszédunknál több szélsőséges iszlám szervezet is jelen van. Tavaly Magyarországon is megjelentek terroristagyanús személyek.

2006. június 28. 9:16

NOL * Népszabadság Online * 2006. június 28.

A szíriai száműzetésben Mesalt tartják felelősnek a vasárnapi izraeli támadásért