Hiller István oktatási és kulturális miniszter szerdán hivatalában fogadta a katolikus, a református és az evangélikus egyház, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetőit. A miniszter a megbeszélés után újságíróknak elmondta: az eszmecsere munkamegbeszélés volt, a miniszterelnök és az egyházi vezetők találkozójának egyfajta előkészítése. Ez utóbbi néhány héten belül, akár tíz napon belül megvalósulhat – tette hozzá a tárca vezetője.
Őrizetbe vettek szerdán egy férfit, aki a lengyel főrabbi elleni múlt havi támadással gyanúsítható – jelentette be a lengyel rendőrség.
Czink Melinda simán győzött az angol nyílt teniszbajnokság első fordulójában: a világranglistán 77. magyar játékos magabiztosan, két szettben nyert a spanyol Laura Pous-Tio (94. a ranglistán) ellen.
Izrael azért hajtotta végre az akciót, mert „Szíria támogatja és védi a katonái elrablásáért felelős Hamászt és más terrorszervezeteket”
Bezárás | Nyomtatás
2006. június 28. 20:44
Bezárás | Nyomtatás
2006. június 28. 20:36
Izraeli harci repülőgépek több hangrobbanást produkálva elrepültek szerdán hajnalban Bassár el Aszad szíriai elnöknek az észak-szíriai Latakia közelében álló palotája fölött – közölte este egy izraeli katonai szóvivő.
Hosszas tárgyalások után a palesztin szervezetek (az Iszlám Dzsihád kivételével) kedden megállapodásra jutottak a nemzeti egyetértés dokumentumáról. A terv előirányozza palesztin állam megteremtését a Gázai övezetben és Ciszjordániában. A cél „az önrendelkezés megteremtése független állam létrehozásával az összes, 1967-ben megszállt területen és Jeruzsálem fővárossal” – olvasható a dokumentumban, amely kimondatlanul elismeri Izrael állam létezéshez való jogát.
Néhány tagország lekenyerezésével érte el Japán, hogy a bálnavadászat tilalmának feloldását sürgető nyilatkozat szülessen az ezzel foglalkozó nemzetközi bizottság ülésén – állítják a döntés bírálói. A korlátozást pártolók és ellenzők igazi csatája csak most kezdődik.
A 25 éve feltűnt AIDS-ről sokan állítják, hogy jobban felforgatta a világot, mint egy „egyszerű” betegség, átalakítva emberi viszonyrendszereket, érintkezési formákat is. Mindez korántsem ismeretlen jelenség a járványok történetében.
Budapest – különösen a nyári időszakban – méltán viseli a „fesztiválváros” megkülönböztető jelzést… az idegenforgalmi reklámok szlogenjei közül az egyik leghatásosabb szerint pedig egyenesen a kultúra városa fővárosunk.
A kormányfő és a hazai egyházi vezetők találkozójának előkészítéséről tárgyalt Hiller István a katolikus, a református és az evangélikus egyház, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségnek irányító személyiségeivel.
2006. június 28. 19:50
Hiller egyházi vezetőket fogadott Időpont: 2006-06-28 19:43:58
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=297821
A kormány egyelőre nem tud semmit az akcióról
Zsolt Melinda

