Néhány tagország lekenyerezésével érte el Japán, hogy a bálnavadászat tilalmának feloldását sürgető nyilatkozat szülessen az ezzel foglalkozó nemzetközi bizottság ülésén – állítják a döntés bírálói. A korlátozást pártolók és ellenzők igazi csatája csak most kezdődik.
Egyenesen a miniszterelnökökre és az államfőkre bízná a bálnák sorsát a Greenpeace környezetvédő mozgalom egyik szóvivője, Mike Townsley. Az amerikai, a brit és az ausztrál vezetőknek kellene nyomást gyakorolniuk Koizumi Junicsiro japán kormányfőre – mondta a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) múlt heti, a kevesebb mint 50 ezer lakosú, mindössze 269 négyzetkilométer területű, karibi miniállamban, St Kitts és Nevisen megtartott éves ülése után. A harcos állatbarát elsősorban azért követel az eddiginél határozottabb lépéseket, mert a tanácskozáson Japán erőteljes ösztönzésére olyan nyilatkozatot fogadtak el, amely egyszerűen fölöslegesnek nyilvánítja – és ezzel idővel veszélybe sodorhatja – a bálnák kereskedelmi célú vadászatának immár két évtizede érvényben lévő tilalmát.
A beterjesztők, hat karib-tengeri állam (köztük a házigazda) és a javaslatot lelkesen támogató országok (mindenekelőtt Japán, Norvégia, Izland és Oroszország) azzal indokolták a kezdeményezést, hogy több cetfélét már egyáltalán nem fenyeget a kipusztulás veszélye, a tengerek halállományának jelentős csökkenésében viszont nagyon is komoly szerepük van ezeknek az óriási vízi emlősöknek, szabályozott vadászatukat tehát kár lenne továbbra is gátolni. A moratórium fenntartása mellett kardoskodó tábor – egyebek között az Egyesült Államok, Ausztrália, Brazília és az Európai Unió legtöbb tagországa, így Magyarország (lásd Védőháló című írásunkat) – viszont hamisnak tartja ezt az érvelést. Néhány bálnafajta valóban újjáéledőben van, szaporodik ugyan, de még mindig kevesebb él belőlük, mint az ipari célú vadászat megkezdése előtt, a 19. század végén, a halkészletek csökkenéséért pedig elsősorban a mértéktelen túlhalászás a felelős – hangoztatják.
Japán állítólag úgy érte el a nyilatkozat elfogadását, hogy szegény karibi, afrikai és ázsiai országokat vont be az IWC munkájába – a jelenleg hetven államot összefogó bizottság öt éve még csak negyven tagot számlált -, abban a reményben, hogy azok majd az ő oldalára állnak. Tavaly például a vadászatpárti csoport három országgal – a Marshall-szigetekkel, Kambodzsával és Guatemalával -, míg az ellenzők tábora egyetlen új taggal, Izraellel bővült, 2000 óta pedig összességében 18:11 az arány a tilalom feloldását szorgalmazók javára. Tokió ráadásul az utóbbi öt évben 100 millió dollárt fordított kis IWC-államok segélyezésére, ezzel is erősítve lojalitásukat. St Kitts és Nevisen például a The Independent brit napilap szerint 5,6 millió dollárért épül új halászati központ, de egyebek közt Nicaraguának, Kamerunnak, Beninnek, a Salamon-szigeteknek, Malinak és Mongóliának is jutott a pénzből. Japán persze tagadja és tendenciózusnak tartja a vádakat, mondván, a másik táborhoz tartozó országoknak, például Argentínának és Indiának is bőven nyújt támogatást.
A moratóriumellenesek egyébként húsz év óta először szereztek többséget az IWC-ben, de 33:32 arányú győzelmük nem hozhat gyökeres változást, mert ahhoz a voksok háromnegyedes többségére lett volna szükség. Ráadásul Tokió a diadal előtti négy másik szavazáson is alulmaradt. Nemet mondtak arra a javaslatára, hogy a bizottság ne foglalkozzon a delfinekkel és a kisebb cetfélékkel, elvetették a titkos szavazás bevezetésére vonatkozó indítványát, nem adtak rendkívüli bálnavadászati jogot néhány tengerparti japán településnek, és a Csendes-óceán déli térségében, az Antarktisz közelében lévő bálnarezervátum felszámolásához sem voltak hajlandók hozzájárulni a küldöttek. Az erőviszonyok kiegyenlítettségét jelzi, hogy ezek a voksolások is csak kis – legfeljebb ötszavazatnyi – többséggel dőltek el.
A bizottság tehát végletesen megosztottnak látszik, és egyes elemzők szerint az igazi harc még csak most kezdődik. Japán ugyanis változatlanul azon dolgozik, hogy erősítse támogatói táborát. Ennek érdekében a jövő év elején csúcstalálkozót is szervez az IWC „normalizálását” akaró országok számára. Az Európai Unió néhány tagállama, valamint Ausztrália, Új-Zéland és Brazília viszont a vadászati tilalom fenntartását támogató új tagokat akar toborozni az IWC-be. Az amerikai Nemzeti Tengerhalászati Szolgálat vezetője, az IWC soros elnöke, William Hogarth kompromisszumot is lehetségesnek tart, például azt, hogy már nem veszélyeztetett bálnafajtákra hivatalos vadászati kvótákat szabnának meg, miközben bezárnák azt a kiskaput, amelyen keresztül – mondjuk, tudományos kutatásokra hivatkozva – meg lehet kerülni az érvényben lévő tiltásokat.
A bálnák korlátozott vadászatára egyelőre azonban továbbra is csak néhány államnak van lehetősége. Dánia, pontosabban Grönland, Oroszország, az USA-ban Alaszka, valamint a karibi törpeállam, St. Vincent és Grenadines az őslakosok hagyományaira hivatkozva jutott kvótához – 2002-ben összesen 347 bálnát öltek le e lehetőséggel élve. Japán tudományos kutatások ürügyén a hivatalos adatok szerint évi mintegy hét-nyolcszáz, más értesülések szerint több mint ezer példányt ejt el. (Ezek húsa rendszeresen az üzletekben, éttermekben köt ki.) 2003-ban hasonló indokkal újrakezdte a bálnavadászatot Izland is, amelynek zsákmánya évente kéttucatnyi állat. Norvégia viszont nem hajlandó betartani a moratóriumot, és 1993 óta kereskedelmi célokkal is kifog bálnákat. Némi vadászatra az IWC-ben nem tag Kanada eszkimó őslakosai is jogot kaptak az ottawai kormánytól.
Összességében így évente mintegy 2 ezer bálnát ejtenek el, a tilalom életbe léptetése óta mintegy 25 ezer, a 20. században pedig 2 millió példányt vadásztak le. A környezetvédőknek nem csupán a mennyiséggel, de a módszerekkel is gondjuk van: a hatalmas állatok gyakran csak hosszú percekig tartó, véres haláltusa árán pusztulnak el, miután a testükbe hatoló speciális robbanólövedékkel megsebezték őket.
POÓR CSABA
