Népszabadság * Dési András * 2006. május 24.
Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. május 24.
Az Európai Unió tagállamai 34 millió eurós gyorssegélyben kívánják részesíteni a Palesztin Hatóságot – közölte az Európai Bizottság Brüsszelben. Az EU ezzel a súlyos palesztin humanitárius helyzeten próbál enyhíteni. Az izraeli hadsereg elfogta kedden egy ciszjordániai behatolása során a Hamász radikális palesztin szervezet katonai szárnyának ciszjordániai vezetőjét – jelentette be egy katonai szóvivő.
A fő kérdés, amelyre a jelenkor emberisége választ keres, és amelyre a magyar népnek illetve az áprilisi választások óta sorsáért felelős magyar kormánynak is felelnie kell, a következőképpen fogalmazható meg: milyen utat válasszanak a XXI. század hajósai ebben az egyre szorosabban „globalizált”, s ugyanakkor veszélyesen versengő, kaotikusan megosztott világban?
Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2006. május 24.
Népszabadság * R. Hahn Veronika * 2006. május 24.
Amerikai képviselők szankciókat követelnek a palesztinok ellen
Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. május 24.
Népszabadság * Murányi András * 2006. május 24.
Szerda
Népszabadság * Karsai László * 2006. május 24.
NOL * Népszabadság Online * 2006. május 23.
Az új olasz kormány 344 szavazattal 268 ellenében nyert bizalmat a képviselőházban – a szenátusban már a múlt héten megnyerték a bizalmi szavazást
A torinói sakkolimpia harmadik fordulójában férfi válogatottunk 3-1-re győzött Portugália ellen. Almási Zoltán és Balogh Csaba nyert, Gyimesi Zoltán és Berkes Ferenc remizett. Női csapatunk két sötét táblával hullámzó meccsen meglepetésre 2-1-re kikapott az izraeli triótól. Hoang Thanh Trang és Vajda Szidónia döntetlent ért el, Gara Anita vereséget szenvedett. A férfiak versenyében Oroszország, Kína és Üzbegisztán vezet 10,5 ponttal, Almásiék eddig 9 pontot gyűjtöttek, s holtversenyben a 13.
A magyar női válogatott két siker után 2:1-re kikapott Izraeltől, a férfiak viszont 3:1-re nyertek Portugália ellen a torinói sakkolimpia harmadik fordulójában.
2006. május 23. 20:49
Az amerikai képviselőház nagy többséggel jóváhagyta a Palesztin Hatóság támogatását tiltó törvényjavaslatot, amely megtiltaná a washingtoni kormánynak, hogy közvetve vagy közvetlenül pénzügyi támogatást nyújtson a Hamasz vezette palesztin kormánynak.
A National Review weboldalán a Reagan-kormány egy volt tisztviselőjének fantázia-levelét tették közre. A levél címzettje Irán elnöke, aláírója pedig George W. Bush. Az alábbiakban részleteket közlünk a írásból.
2006. május 23. 20:31

