Szaid a-Sziam palesztin belügyminiszter elrendelte, hogy a Hamász-kormány nemrégen megalakult „rendfenntartó” milicisták vonuljanak a gázai utcákba. Először történt meg, hogy az – immár milicista – Hamász-fegyveresek álarcok nélkül vonultak fel. A rivális Fatah tagjai, akik a legális palesztin biztonsági erők gerincét képezik, tiltakozásul szintén az utcára vonultak. A két milícia szembenállása testvérháborús légkört teremtett – a szórványos tűzpárbajokban két Hamász-milicista életét vesztette.

Népszabadság * Kovács M. Mária * 2006. május 19.

Népszabadság * Inotai Edit * 2006. május 19.

Az izraeli miniszterelnök-helyettes szerint a nemzetközi nyomás a legjobb módja annak, hogy eltántorítsák Iránt az atomfegyver megszerzésére tett kísérletektől

„Repülő gázkamrával” lenne egyenlő, ha Irán atombombára tenne szert – jelentette ki izraeli miniszterelnök-helyettes.

– nav –

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, a Szombat folyóirat, a Bálint Zsidó Közösségi Ház, a Szarvasi Tábor és a JMPoint sátor programjai az izraeli szolidaritás napon a Millenáris Parkban.

Nem lehet könnyű szegény Csoóri Sándornak. Legújabb megnyilatkozásai legalábbis erről tanúskodnak. Április elején a nagy (fél)össznépi Kossuth téri választási happeningen például mikrofonba sirámolta, mennyire viszolyog a választási kampányoktól.

NOL * Szűcs Veronika * 2006. május 18.

Indítványozta Lengyelország, hogy az UNESCO világörökségi listáján szereplő auschwitzi haláltábor hivatalos nevét egészítsék ki a „náci és német” jelzőkkel – erről tájékoztatta európai uniós kollégáit Krzysztof Olendzki lengyel kulturális miniszter csütörtöki brüsszeli tanácskozásukon.

Egyre kevésbé tartják valószínűnek az Irán elleni támadást az [origo] által megkérdezett szakértők. A nemrég még 100 dolláros olajárakkal riogató konfliktus – ha nem is fejeződött be- de nem valószínű, hogy háborúba torkollik. A piaci szakemberek szerint az olajár-hisztéria mára öngerjesztővé vált, emiatt emelkedik irreális magasságba az energiahordozó hordónkénti ára. A geopolitikai helyzet azonban mára nem hordoz magában egy újabb olajválságot.

A 3000 fős rendőrséget a Gázai övezet fontosabb pontjaira vezényelték ki azzal a feladattal, hogy csináljon rendet

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pályázatot hirdet meg nem hitközségi szervezetek és magánszemélyek részére.

Beindult a Hamász-kormány saját milíciája

2006. május 18. 14:27

A világ legnagyobb holokauszt-archívumát őrző Bad Arolsen, az eddig sokak számára ismeretlen német város a világháború óta eltelt hat évtized óta először nyitja meg kapuit a kutatók előtt. A nácik hírhedten alapos koncentrációs tábori nyilvántartását örző levéltárban 17,5 millió üldözöttről 47 millió dokumentum található, köztük Schindler híres listájával.

Már csak pár nap maradt arra, hogy segítsen Ön kedves adózó.

Erőszakos tiltakozó akciókkal fenyegetnek

2006. május 18. 08:55

Ciszjordániai zsidó telepek felszámolását rendelte el az izraeli kormány.