Izrael elismerésére és a zsidó állammal folytatandó párbeszédre szólította fel a Hamász palesztin iszlám mozgalmat Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Mintegy „véletlenül” kezdődött a kaland, úgy 1992 magasságában, mely nagy mértékben valószínűsítette az ezoterikusok körében meglehetősen a kisebbséget képveselő „eleve elrendeltetés” elméletét elfogadó csoport elképzeléseinek igazát.
Izrael csütörtök reggel megnyitotta a Karninál lévő átkelőt – tudatta közleményben az izraeli hadsereg. A karni átkelőt, amely az egyetlen átkelő a Gázai övezetből Izrael és a külföld felé irányuló teherforgalom számára, Izrael február 21. óta tartotta zárva terrortámadásoktól tartva.
Olmert: Izrael 2010-ig rögzíti végleges határait
Az orosz külügyminiszter Kofi Annannal tárgyalt New Yorkban
Az amerikai külügyminisztérium idei emberjogi jelentése szerint Magyarországon tavaly általában tiszteletben tartották az emberi jogokat, bizonyos területeken azonban akadtak problémák. A dokumentum egyebek között arra világít rá, hogy túlzott rendőri erőszak tapasztalható a roma gyanúsítottak ellen, illetve a kormány beavatkozik a közszolgálati médiumok szerkesztési gyakorlatába, személyi döntéseibe.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszterIzrael elismerésére és a zsidó állammal folytatandó párbeszédre szólította fel a Hamász palesztin iszlám mozgalmat.
Jehud Olmert izraeli ügyvezető kormányfő szerint Izrael 2010-ig rögzíti végleges határait.
Izrael csütörtök reggel megnyitja a Karninál lévő átkelőt – tudatta közleményben az izraeli hadsereg. A karni átkelőt, amely az egyetlen átkelő a Gázai övezetből Izrael és a külföld felé irányuló teherforgalom számára, Izrael február 21. óta tartja zárva.
A magyar kormány általában tiszteletben tartotta az emberi jogokat, ám bizonyos területeken voltak problémák – ezt állapítja meg hazánkról az amerikai külügyminisztérium idei emberjogi jelentése.
Az angol válogatott és a Liverpool korábbi kiváló labdarúgója szerepet vállalt izraeli rasszizmus ellenes kampányban
A színésznő reméli, hogy látogatásával előbbre viszi a béke ügyét a térségben
A Real Madrid védője, Raúl Bravo 2009-ig meghosszabbította szerződését. Az izraeli Maccabi Haifa válogatott középpályása, Idan Tal megegyezett a Bolton Wanderersszel.
Két magyar is esélyes a tekintélyes brit napilap, az Independent kritikusai által alapított „legjobb külföldi regény” díjra.
Izrael 2010-ig rögzíti végleges határait – közölte az ország ügyvezető kormányfője. Ehud Olmert egy lapinterjúban kijelentette: amennyiben a március 28-i parlamenti választások után ő kerül a kabinet élére, Izrael négy éven belül olyan állandó határokat teremt magának, amelynek révén „leválik a palesztin lakosság nagy részéről és megőrzi a jelentős és stabil zsidó többséget”
Izrael 2010-ig rögzíti végleges határait – közölte Ehud Olmert ügyvezető kormányfő egy lapinterjúban.
Izrael reggel megnyitja a több mint két hete bezárt karni átkelőt, amely az egyetlen kijárat a teherforgalom számára a Gázai övezetből Izrael és a külföld felé.
Izrael reggel megnyitja a több mint két hete bezárt karni átkelőt, amely az egyetlen kijárat a teherforgalom számára a Gázai övezetből Izrael és a külföld felé.
Jehud Olmert izraeli ügyvezető kormányfő szerint Izrael 2010-ig rögzíti végleges határait. Olmert a Jerusalem Post című napilapnak adott interjút, amelyből csütörtökön részleteket ismertetett a lap a pénteki, teljes terjedelmű megjelenés előtt.
Fodor Gábor szerint az elmúlt négy évben zökkenőmentesen tudott működni az MSZP-SZDSZ-koalíció, alkotmányos válság nélkül hajtottak végre egy miniszterelnök-váltást is.

