A Simon Wiesenthal Központ szerint nyilas múlttal gyanúsítható, Ausztráliában élő Polgár Lajos ügyében még nem kapott hivatalos tájékoztatást a Külügyminisztérium – közölte a tárca szóvivője. Polgár Viktor hozzátette: a külügyi tárca ebben az ügyben csak a „postás” szerepét játssza, amint birtokába kerülnek a Polgár Lajosra vonatkozó iratok, azokat átadja az ügyben illetékes magyar hatóságoknak.
Az Óvás Egyesület nemzetközi konferenciát rendez a régi pesti zsidónegyedről csütörtökön a Műcsarnokban. Jávor István, az egyesület egyik alapítója elmondta, hogy a Náluk hogy sikerült? című előadássorozat résztvevői Berlint, a csehországi Trebic városkát, a lengyelországi Krakkót, a spanyolországi Bilbaót és Párizs IV., Mare kerületét képviselik.
Hadd hirdessük e mai nap szentségét, mert félelmetes és rémisztő az.
Az Óvás! konferencát rendez a régi pesti zsidónegyedről
Sokan a tömött liba máját egyszerű állatkínzásnak tartják, míg az ínyencek dicsérik vajas jellegét. A francia képviselők a tömött kacsa és liba máját most szokatlanul egyhangúsággal „nemzeti és gasztronómiai kulturális” értékké nyilvánították. A nyilatkozatot a mezőgazdasági törvény kiegészítéseként fogadta el a francia nemzetgyűlés.
Versenyünk résztvevői a fiktív bűnügyi könyvek nyomozói, közülük is azok, akik egynél több írásban megjelentek, és kalandjaik magyar nyelven is olvashatóak. Önnek ki a kedvence? A vénkisasszony Miss Marple vagy Maigret felügyelő? A szicíliai Montalbano vagy a svéd Wallander? Esetleg Sherlock Holmes? Vagy a cinikus és melankolikus Philip Marlowe? Olvassa el ajánlóinkat, szavazzon, mondja el véleményét fórumunkban, és nyerje meg ajándékkönyveinket!
A Simon Wiesenthal Központ szerint nyilas múlttal gyanúsítható, Ausztráliában élő Polgár Lajos ügyében még nem kapott hivatalos tájékoztatást a Külügyminisztérium – közölte a tárca szóvivője. Ausztráliai sajtóértesülések szerint a Simon Wiesenthal Központ a héten adja át Magyarország izraeli nagykövetségének a Polgár Lajos Nyilaskeresztes Pártban betöltött tisztségeivel kapcsolatos dokumentumokat. A központ nem zárja ki, hogy a volt nyilas emberiesség elleni bűnökkel is gyanúsítható.
Mundruczó Kornél Johanna című alkotása tizenöt filmmel versenyez Norvégiában, a bergeni filmfesztiválon – tájékoztatta a Magyar Filmunió kedden az MTI-t.

