Mahmúd Abbász palesztin elnök kijelentette szombaton, hogy a Gázai övezet elleni izraeli offenzíva súlyosabb a holokausztnál, célozva egy izraeli kormánytisztviselő szóhasználatára.
JNA24 médiafigyelő
Nagy László csapata, a Barcelona ötgólos győzelmet aratott a szlovén Celje otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája Pick Szegedet is magában foglaló 4. középdöntős csoportjában. A magyar gárda vasárnap lép pályára a dán Gudme vendégeként. Eredmény, férfiak, középdöntő, 4. forduló: 4. csoport: Celje (szlovén)-Barcelona (spanyol) 27-32 (12-15).
Több mint ötven palesztin halt meg szombaton a gázai övezeti izraeli katonai műveletben.
Mahmud Abbász palesztin elnök az ENSZ Biztonsági Tanács összehívását kezdeményezte.
Nem titok, hogy Obama jelöltségét hivatalosan is támogatták az amerikai zsidó közösség prominens személyiségei. Még korábban kimondottan Clinton-párti demokrata szónokok is mindent megtettek azért, hogy Izraelben cikkekkel és interjúkkal azt sugallják: az Obama-éra kifejezetten jó lesz Izraelnek.
Túlélni a farkasokkal: az egyik legromantikusabb holokauszt-történet volt Misha Defonseca 1997-ben megjelent, világsikert aratott és nemrég meg is filmesített könyve, amelyben azt mesélte el, hogy hétéves zsidó kislányként, akinek szüleit a nácik letartóztatták, hogyan tett meg 1941-től háromezer kilométert deportált szülei nyomában, miként bolyongott egyedül Európában.
Március végén kerül árverésre Londonban egy ritkaságszámba menő, dr. Johann von Leers által írt náci propagandakötet.
Előzetes normakontrollt kért a gyűlöletbeszéd-törvényről az államfő.
Van, aki a szellemekben hisz. Van, aki abban, hogy a tárgyaknak is van lelkük. Van, aki hiszi, hogy Elvis él, és akad, akinek meggyőződése, hogy a Szomorú vasárnap hangjegyei előhozzák a tudatalatti halálvágyat. Seress Rezső alkotása 75 évvel ezelőtt született.
Felfüggeszti a béketárgyalásokat az izraeli hadműveletek miatt a palesztin elnök, Mahmúd Abbász, miután szombaton több mint 60 palesztin halt meg az izraeli haderő gázai támadásaiban.
A rendszerváltó pártokra zuhant az átmenet minden felelőssége és keserve
2008. február 21. 00:00Koszovó mintájára Palesztina is egyoldalúan kikiálthatja függetlenségét, ha a palesztin-izraeli béketárgyalások kudarcot vallanak – nyilatkozta Jasszer Abed Rabbo, a palesztin elnök tanácsadója. Mahmúd Abbász palesztin elnök valószínűtlennek nevezte, hogy a közeljövőben ilyen lépést tennének. Abed Rabbo szerint ha a tárgyalások nem a béke irányába fejlődnek, akkor ki kell hirdetni a függetlenséget, mint Koszovó tette. „Koszovó nem jobb nálunk.
Cáfolják a rendőrség véleményét a független szakértők Tomcat ügyében
Elítélte az ENSZ főtitkára a világszervezet Biztonsági Tanácsában (BT), hogy Izrael „túlzott és aránytalan mértékben” alkalmaz erőszakot a Gázai övezetben.
Huszonöt éve, 1983. március 3-án vetett véget életének Arthur Koestler magyar származású író, újságíró, a világszerte ismert Sötétség délben szerzője.

BUDAPEST – Egykor modellkedett, hogy megéljen, ma az ország egyik legnépszerűbb színésznője. A Jóban Rosszban Judit főnővérét alakító Szorcsik Viktória imád utazni, s olykor veszélyes kalandokba is keveredik. Egy búvárkodás alatt elkövetett hiba kis híján az életébe került, legutóbb pedig az arab világban figyelmeztették: bizonyos dolgokat ott nem szokás.
Légicsapást mért az izraeli hadsereg vasárnapra virradóra Iszmáil Haníjének, a Gázai övezetet irányító – nemzetközileg el nem ismert – Hamász-kormány fejének a hivatalára – közölték szemtanúk.
Több mint ötven palesztin halt meg szombaton a gázai övezeti izraeli katonai műveletben – közölték kórházi források. Az intifáda, a palesztin felkelés kezdete, 2000 szeptembere óta ez volt az egyik legsúlyosabb palesztin veszteség.
Légicsapást mért az izraeli hadsereg vasárnapra virradóra Iszmáil Haníjének, a Gázai övezetet irányító – nemzetközileg el nem ismert – Hamász-kormány fejének a hivatalára – közölték szemtanúk.

