A francia elnök, mögötte a pápa képviselője (Fotó: Reuters – Gonzalo Fuentes)
JNA24 médiafigyelő
Nem jártak orosz bombázók a guami amerikai támaszpont ötszáz kilométeres körzetében, és nem hatoltak be az amerikai légtérbe, mint ahogy az orosz hadászati légierő parancsnoka állítja – közölte az Egyesült Államok csendes-óceáni flottájának parancsnoka.
A rendőrség szakemberei ezekben a napokban még szerelik azt a három új, tömegoszlatáshoz vásárolt vízágyút, amely a közelmúltban érkezett az országba – értesült lapunk. Az eszközöket még az előző vezetők, Bene László volt országos főkapitány és Petrétei József volt igazságügyi és rendészeti miniszter hivatali ideje alatt, nyílt közbeszerzési eljárás keretében rendelték meg.
Népszabadság * Bugyinszki György * 2007. augusztus 11.
A székely hokis
A brit médiahatóság vizsgálódik, a riportfilm gyártója büszke a rejtett kamerás felvételekre
Végső búcsút vettek pénteken a francia fővárosban a vasárnap elhunyt Jean-Marie Lustiger bíborostól, Párizs volt érsekétől. A párizsi Notre-Dame-ban megtartott szertartáson előbb a zsidók legszentebb imája, a kaddis hangzott el, majd zsoltárt olvastak fel. Lustiger lengyel zsidó bevándorló családban született – anyját megölték az auschwitzi haláltáborban -, majd a II. világháború idején, 14 éves korában áttért a katolikus hitre.
Környezetismeret
. évfolyam . szám,
Németh Csillag
Major Nóra
2007. augusztus 10. 16:00
A jó közlekedés és a központi elhelyezkedés a legfontosabb az albérletet keresők körében, a bérbe vevők döntő többségénél alapelvárás a metró valamelyik állomásának, vagy a 4-6-os villamosvonal egyik megállójának a közelsége. A többség a 60-80 ezer forint között kínált ingatlanokból választ, ezért a pénzért általában már a város központjában tűrhető lakásokat lehet kivenni, bár mindig akadnak meglepetések. A bérbe adáskor szinte kötelező elemnek számít a kéthavi kaucíó.
NOL * Népszabadság Online * 2007. augusztus 10.
2007. augusztus 10. 13:26
2007. augusztus 10. 12:00
Lustiger vasárnap halt meg, 80 éves korában. Negyedszázadon át volt Párizs érseke, 2005-ös lemondásáig.
Az angolszász zenéé lesz a főszerep ma a Sziget nagyszínpadán: az amerikai Pinket a brit Madness követi
Egy második világháborús szovjet katonai hírszerző lánya Moszkvában mutatta be a közelmúltban a mintegy száz hanglemezből álló gyűjteményt, amelyet apja a berlini birodalmi kancellária épületéből hozott el, miután a Vörös Hadsereg elfoglalta a fővárost – írta a Der Spiegel német hetilap.
Olvastam róluk méltatásokat, meg olyan lelkes Blur-rajongó vagyok, hogy nemcsak a sorlemezeik vannak meg, hanem a bestof is, mégiscsak más a sorrend, vagy mi, rövidebb utakra autóba nélkülözhetetlen. Meg persze a sztárparádé. Paul Simonon bőgőzik a Clashből.

