NOL * Népszabadság Online * 2007. október 28.
JNA24 médiafigyelő
Újnácik randalírozásának volt a részvevője a közelmúltban az a Robert B. nevű nyitrai bőrfejű, aki nagy valószínűséggel a magyar egyetemista, Malina Hedvig egyik támadója volt.
A Gázai övezet ellen tervezett izraeli szankciók „háborús bűntettek” – állapította meg vasárnap a Hamász palesztin radikális mozgalom.
Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyver gyártására készülne, ahogy az Egyesült Államok állítja – jelentette ki vasárnap az ENSZ legfőbb nukleáris ellenőrző szervének vezetője.
Mindig kíváncsi lettem, amikor gyerekkoromban apám – szófukar, orvosi hivatásának élő ember volt – rádiót hallgatva (ezalatt a BBC-t vagy a Szabad Európát kell érteni) maga elé mormogott: Megdöbbentő. Most úgy emlékszem vissza, hogy ennek az egész korszaknak foglalatja ez a megdöbbentő szó volt. Nálunk otthon mindig politizáltak. Valójában nem is mi politizáltunk, hanem egy merő politika – döntőképpen ocsmányság – volt körülöttünk a világ.
Elvtársak! Szándékosan nem az összekötőmnek írok, hanem a szolgálat teljes testületének, hogy jelezzem: fontos ügyről van szó. Tessenek intézkedni, mindenkinek a maga területén, mert jelentésem tárgyában sürgősen dönteni kell. Ez az ember, még ha orvos, főorvos is, a kórház vezető belgyógyásza, rútul visszaél a nép bizalmával.
A csernovai csendőrsortűz 100. évfordulóján a magyarokat bíráló memorandumot fogadtak el.
Bocsánatot kért Törökországtól Ehud Olmert izraeli kormányfő azt követően, hogy Ankara tiltakozott légterének szeptemberi megsértése miatt, amikor izraeli harci gépek csapást mértek egy szíriai célpontra – közölte vasárnap egy izraeli tisztségviselő.
Neonácik támadtak diszkóba tartó fiatalokra éjszaka a közép-szlovákiai Besztercebányán. A verekedésről amatőr felvétel készült, amit feltettek az internetre is. A rendőrség ezek alapján keresi a tetteseket, mivel a bántalmazók elmenekültek, mire a hatóság a helyszínre érkezett. A besztercebányai régióban az utóbbi napokban már volt hasonló incidens: Garamszentkereszten egy buszmegállóban provokáltak újfasiszta fiatalok.
NOL * Népszabadság Online * 2007. október 28.
Neonáci támadás történt szombatra virradóra a közép-szlovákiai Besztercebányán. Körülbelül 20-25 neonáci támadott meg diszkóba tartó fiatalokat, amiről amatőr videófelvétel készült. A videót vasárnap feltették az internetre.
Jason Reitman kanadai rendező Juno című, egy terhes fiatalkorú lány viszontagságairól szóló filmje nyerte el az idén másodszor megrendezett Római Filmfesztivál nagydíját. A díjakról döntő, európai mozirajongókból álló, 50 fős zsűri különdíját Abdolfaz Dzsalili iráni rendező Háfez című mozija kapta meg: ez egy nagymufti lánya és annak fiatal magántanára között szövődő „lehetetlen szerelem” története, súlyos vallási háttérrel.
„Aki békét akar, tartsa be a békeszerződéseket. Aki barátságot akar, viselkedjen barátságosan” – áll a csernovai csendőrsortűz századik évfordulójára emlékező ünnepség részvevőinek „a Szlovák Köztársaság polgárainak nevében” elfogadott memorandumában.

Nemcsak fenyegetőzött az energiafegyverrel Izrael, hanem be is vetette. A zsidó állam mától kevesebb üzemanyagot szállít a Gázai övezetbe, a jövő héttől pedig áramkimaradások is várhatók a palesztinok lakta területen, ha a palesztinok rakétákkal lövik Izraelt. A nemzetközi emberi jogi csoportok tiltakozására Izrael közölte: csak az övezet egyes részeinek az ellátását fogják szüneteltetni és a kórházak, iskolák áramellátása zavartalan lesz.







