Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem felvételt hirdet a 2008/2009. tanévre. A megújult szakjain (rabbiképző, rabbihelyettes, judaisztika, zsidó felekezeti szociális munkás, zsidó liturgika, zsidó kántorképző, zsidó közösségszervező, zsidó kultúratörténet) várja a jelentkezőket.
JNA24 médiafigyelő
Egy történészbizottság átvizsgálja a neveket, a méltatlanokét eltávolítják. Nagy a valószínűsége annak, hogy a Lukács Ferenc álnéven Szálasi Ferenc is „szerepel” a Rákoskeresztúri Köztemető 298-as parcellájának márványtábláján. A parcella hivatalosan nemzeti emlékhely.
Egyiptom nem tűri tovább, hogy Gázánál megsértsék a határát – jelentette ki a kairói külügyminiszter, és hozzátette, hogy „eltörik a lábát” annak, aki ezzel próbálkozik.
Szóval és cselekedettel
Sólyom: többről szól az eredeti kérdéseknél a népszavazás – a nap legfontosabb hírei
A köztársasági elnök szerint a hosszú kampány miatt az eredeti kérdéseknél többről szól majd a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról március 9-re kiírt népszavazás. Sólyom László az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az MSZP számára főként a 300 forintról és a tandíjról, míg az SZDSZ és az ellenzék számára szociálpolitikai, gazdasági kérdésekről, valamint a reformok módszertanáról szól a referendum.
Grüll Tibor
Egyiptom nem tűri tovább, hogy Gázánál megsértsék a határát – jelentette ki Ahmed Abul Geit kairói külügyminiszter, és hozzátette, hogy „eltörik a lábát” annak, aki ezzel próbálkozik.
Az egyiptomi külügyminiszter tette ezt a szokatlan kijelentést egy tévéinterjúban. Mint mondta: Egyiptom nem tűri tovább a határsértéseket.
Az OCÖ aláírásgyűjtésbe kezd annak érdekében, hogy a törvényalkotók megtiltsák a civileknek a Gárdához hasonló félkatonai szervezetek alapítását.
Az Országos Cigány Önkormányzat petíciót nyújt be az Országgyűléshez a félkatonai-fasisztoid nézeteket valló szervezetek működésének törvényi szigorításáért, illetve megszüntetéséért. Egyidejűleg az ország 20 településén tart tájékoztatót az Országos Cigány Önkormányzat ebben az ügyben.
Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) országos aláírásgyűjtő akciót indít annak érdekében, hogy az Országgyűlés törvényben gátolja meg a Magyar Gárda és a hozzá hasonló szervezetek működését – jelentette be az OCÖ szóvivője csütörtökön Szigetváron, sajtótájékoztatón.










