Augusztus 15. és 17. között kezdődik meg az izraeli kivonulás a Gázai övezetből – jelentette az izraeli állami televízió hétfőn Ariel Saron miniszterelnök közlésére hivatkozva. Az izraeli kormányfő bejelentette, hogy a tervezetthez képest három héttel elhalasztja el a kivonulás megkezdését, elkerülendő az egybeesést a július végén kezdődő zsidó gyászünneppel.
Origo
A szentföldi görög ortodox patriarkátus szinódusa pénteken leváltotta legfőbb vezetőjét I. Iréneusz jeruzsálemi pátriárkát – jelentette a görög állami rádió. A híradás szerint a testület nagy többséggel hozta meg döntését az ügyben. A hatalmától hivatalosan megfosztott I. Iréneusz ismeretlen úti céllal már távozott is Jeruzsálemből.
A Sky brit televízió számítógépes technikával bebizonyította, hogy a keddi Liverpool-Chelsea BL-elődöntő visszavágó negyedik percében Luis García lövése nem haladt át a Chelsea kapujának gólvonalán, William Gallas még jókor vágta ki a labdát, azaz Slysko szlovák partjelző tévesen adta meg a gólt. Azt a találatot, amely végül is eldöntötte, hogy a Liverpool lesz ott a május 25-i, isztambuli döntőben.
Az izraeli rendőrség őrizetbe vette a hadsereg egyik katonáját, mert feltehetően kapcsolatban áll külföldi neonáci szervezetekkel, és maga is újfasiszta nézeteket vall – jelentette be csütörtökön a rendőrség. Ez az első ilyen jellegű eset a zsidó államban, amelyet biztonságos menedékehelyként hoztak létre a nácizmus üldözöttei számára a második világháború után.
Május 5-én mutatják be a magyar mozik a Mennyei királyság című Ridley Scott-eposzt. A nagy múltú rendező komoly pénzügyi, vallási, politkai és történelmi elvárások mellett nyúlt egy olyan témához, amely a mai világpolitikai helyzetet tekintve akár darázsfészeknek is bizonyulhatott volna. Hogy a keresztes háborúról, ezen belül is Jeruzsálem ostromáról szóló alkotás mégsem lesz az, főként a jól kiegyensúlyozott forgatókönyvnek köszönhető.

Pakson, a három éve elhunyt Marx György atomfizikus emlékére, a Paksi Atomerőmű Rt. szponzorálásával június 12. és 22. között hat résztvevős, kétfordulós nemzetközi versenyt rendeznek. A tavalyi, 15-ös kategóriájú torna óriási meglepetésre a verseny doyenje, a 73 éves Viktor Korcsnoj fantasztikus sikerét hozta, egypontos előnnyel végzett az élen. A svájci nagymester ezúttal címvédőként rajtol a 2616-os Élő-átlagú viadalon.