Május 5-én mutatják be a magyar mozik a Mennyei királyság című Ridley Scott-eposzt. A nagy múltú rendező komoly pénzügyi, vallási, politkai és történelmi elvárások mellett nyúlt egy olyan témához, amely a mai világpolitikai helyzetet tekintve akár darázsfészeknek is bizonyulhatott volna. Hogy a keresztes háborúról, ezen belül is Jeruzsálem ostromáról szóló alkotás mégsem lesz az, főként a jól kiegyensúlyozott forgatókönyvnek köszönhető.
De Scott maga számára is magasra tette a lécet előző történelmi filmjével, a Gladiátorral. Kérdés, hogy tudott-e olyan maradandó és élvezhető mozifilmet alkotni, mint öt évvel ezelőtt.
Komoly elvárások
Amikor Ridley Scott bejelentette, hogy a keresztes háborúkról akar forgatni, a hollywoodi döntéshozók ereiben megfagyott a vér: azt gondolták, a neves rendezőnek elment az esze. A mai világban a muzulmán és keresztény ellentétet – mit ellentétet, véres csatározást – bemutató alkotásnak komoly politikai visszhangja lehet. Scott csak ez után a sokk után árulta el, hogy egy főszerepet még nem játszott sihedernek szánja az epikus történet vezető szerepét. Az öltönyösök azonban nem mutatták meg neki, hogy hol az ajtó, ehelyett végighallgatták, majd adtak neki sok pénzt. Megérte?
A 67 éves Ridley Scott a bevételt tekintve Hollywood történetének legsikeresebb brit rendezője: komoly pénzeket köszönhetnek neki a nagy stúdiók. A háromszor is Oscar-díjra jelölt rendező többek között a DreamWorksnek forgatta a nagy sikerű – összesen 457 millió dollár bevételt generáló – Gladiátor-t (2000), a Metro-Goldwyn-Mayernek a Thelma és Louise-t (1991) és a Hannibál-t (2001), a 20th Century Foxnak pedig a Nyolcadik utas a halál-t (1979). A producerek egyértelműen pénzt láttak az új filmben, félretették minden politikai és társadalmi vitára és ellentétekre vonatkozó félelmüket, jó mélyen a zsebükbe nyúltak, és átnyújtottak Scottnak mintegy 125 millió dollárt a produkcióra, amihez hozzácsaptak 60 milliót promócióra. A valódi keresztes háború persze a világpremier után, május 6-án kezdődik, amikor az alkotásnak mindezt – és még többet is – vissza kell hoznia.
A pénzre gondolni sem merek, nyilatkozta Ridley Scott a Sunday Timesnak. „Nekem az volt a feladatom, hogy időre elkészüljön a film, emellett pedig szerettem volna megmutatni minden kétkedőnek, hogy még mindig komolyan kell engem venni”, mondta. És valóban úgy tűnik, hogy az elmúlt időszakban csak Scott tudott úgy történelmi témához nyúlni, hogy abból ne legyen csúfos bukás. A nagy sikerű Gladiátor-t egész sor megbukott alkotás követte: Wolfgang Petersen Trójá-ja, Antoine Fuqua Artúr király-a, és Oliver Stone Nagy Sándor, a hódító-ja. Mind egy vagyonba – 90 millió dollárnál többe – került, amiből a stúdiók alig egy centet láttak viszont.
Saját bevallása szerint Scott a fenékzsibbadástól fél a legjobban: „Utálom a fenékzsibbadást, azt, ha a nézők mocorognak, és az órájukat nézik a film alatt”, mondta. A fenékzsibbadás és óranézegetés ugyan elmarad, a Mennyei királyság mégsem az a film, amit a Gladiátor után vár a beavatott, történelmi témák iránt fogékony mozinéző. Ez nem azt jelenti, hogy a film unalmas vagy hiteltelen, sőt: a szereplők egy kivételével valós történelmi személyek, az események gyakorlatilag megtörténtek, a Ridley Scott által létrehozott képi világ pedig a megszokott módon elvarázsol. Mégis hiány érzete van embernek: a történetnek nincs eleje, nincs vége, a cselekmény túl laza, a szálak elfolynak. Lehet, hogy túl magas a mérce? Ki ne emlékezne a Gladiátor kezdő jeleneteire, arra a rideg valósággal ábrázolt csatára, amely a nézőket valósággal sokkos állapotba odacövekezte az üléshez rögtön a film elején – ez például teljességgel hiányzik a Mennyei királyság-ból. Ezt némileg ellensúlyozza a 123 tagú, török zenekar által kísért Bach-kórus, amelynek köszönhetően csak úgy elszáll a 145 perc. Persze a korábban említett eposzi képi világ is sokat dob a latba, ennek köszönhetően sikerül a nézőben nehezen felébresztett kíváncsiságot fenntartani és egyben elterelni a figyelmet mindenféle fenékzsibbadásról. A film azok számára sem okoz különösebb fájdalmat, akik szúrós szemmel vizslatják a történelmi hűséget és feljajdulnak minden hiba láttán.
Történelmi szempontok
Ibelin ura, Balián valóban megvédte Jeruzsálemet Szaladintól, és gyakorlatilag Balián apján, Godfrey-n kívül mindenki valós személyiség a filmben. Az évszámokkal nem voltak ennyire kegyesek az alkotók: A leprás király, Baldúin 24 éves korában hunyt el, 1185-ben, egy évvel a filmbéli történet kezdete előtt. De a sokak számára akár megbocsáthatatlan szabadkezűség ellenére a filmet sok egyébként cinikus történész elismeréssel méltatta.
Edward Norton | Nézzen még több képet a filmből!
Egyikük, a muszlim Hamid Dabasi szerint vannak ugyan pontatlanságok, de ez a film megpróbál olyan hűen visszaadni egy vallási és történelmi szempontból sokat vitatott helyzetet és korszakot, amilyen hűen csak tudja. Az arab történész szerint érdekes, hogy Szaladin alakját milyen lovagiasnak, hősiesnek mutatja be Scott. „A keresztények mindig is sokkal jobban tisztelték Szaladint, mint a muzulmánok, a nagyvezér valójában inkább az iránt mutatott kegyelmet, aki meg tudta fizetni annak árát” – mondta Dabasi, aki szerint a muzulmán világnak nincs mitől félnie a film kapcsán. A történész nemhiába fogalmazta meg erre vonatkozó véleményét: a film előkészületeinek megkezdése óta különböző muszlim fórumokon folyamatosan zajlik a vita a filmről, és a kritika általában elmarasztaló.
Ridley Scottot azonban hidegen hagyják az efféle hangok. Szerinte az egyetlen módja annak, hogy elkerülhetőek legyenek a negatív felhangok, az, ha a rendező minden erejével arra törekszik, hogy az igazat mutassa be. A rendező azonban ennél sokkal tovább megy: a Mennyei királyság ugyanis egyértelműen üzenetet fogalmaz meg a nézők számára a jelenlegi politikai helyzetről. Az üzenet letagadhatatlanul megjelenik a filmben, kimondva és kimondatlanul, szövegben és képekben. Balián és Szaladin párbeszédében a legegyértelműbb: „Balián: Mi olyan fontos Jeruzsálemben? Szaladin: Semmi… Minden.” Scott üzenete az évszázadok óta tartó háború totális hiábavalósága.
Orlando Bloom | Nézzen még több képet a filmből!
A rendező megoldást is megfogalmaz, és ezt is elég egyértelműen: a béke veled, arabul „szálem-álejkum” ötpercenként hagyja el a szereplők ajkát, csakúgy, mint az, hogy „Allah” vagy „Isten”, attól függ, melyik oldalról van szó. Ha ez az üzenet nem lenne elég egyértelmű, Scott gondoskodott róla, hogy az embertársak egymás céltalan öldöklésének gondolata alaposan beleivódjon a nézőkbe. A jeruzsálemi ostrom alatt kulcsfontosságú pillanat, amikor a szaracénoknak sikerül a város egyik falán rést ütniük. Balián és emberei, a tucatnyi hozzá hű maradt lovag és azok a kézművesek és parasztok, akiket sebtiben lovaggá ütöttek, sikeresen visszaverik Szaladin csapatát. Az ütközet véres jelenetei alatt lelassul a film, halk zene úszik fel, és a gyakorlatilag egymás vérében fürdő, egymásba gabalyodott muzulmán és keresztény katonákat egyre kisebbnek látjuk a fölfelé távolodó kamera szemszögéből, mígnem az embernek óhatatlanul rovarok jutnak az eszébe. Az „isteni” perspektívából apró, jelentéktelen, egymással jelentéktelen célokért küzdő hangyákat látni.
Nézz még több képet a filmből!
A vallás kritikája, a rendező vallással kapcsolatos nézetei is igen sarkalatos módon megfogalmazódnak. A főszereplő, Balián gyakorlatilag nem találja meg Istent és a feloldozást, amit a Szentföldön keresett. Az öldökléstől és pusztítástól kiábrándult főhős frappánsan megfogalmazza, amit gondol: ha ez a mennyei királyság, akkor Isten tegyen vele, amit akar, mondja. Scott szerint Balián agnosztikus, csakúgy, mint ő. „A film önmaga nem az én saját keresztes háborúm, csak annyit szeretnék mindenkinek jelezni, hogy nem minden nyugati ember jó és nem minden közel-keleti rossz. Tragédia, hogy 900 évvel a filmbéli történtek után még mindig nehézségeink vannak a problémáink megoldásával” – mondta Ridley Scott. A rendező az egyház ellen lép fel legkeményebben: Szaladin seregét látva a jeruzsálemi katolikus püspök először a menekülést fontolgatja, majd kijelenti, hogy az lesz a legjobb, ha mindenki azonnal áttér az iszlám hitre, majd később megbánják és visszakeresztelkednek.
Ellentétes fogadtatás
Egyeseket aggodalommal tölt el egy ilyen témáról szóló film. A washingtoni székhelyű Amerikai-Arab Diszkriminációellenes Bizottság szóvivője, Lejla al-Katami a The New York Timesnak nyilatkozva elmondta: Túl sok mostanában a hibás retorika, az üres beszéd az iszlámról, hogy nem kompatibilis a keresztény és amerikai eszmeiséggel. A szakértő szerint egy ilyen film csak megerősítheti az embereket az ilyen nézetek elsajátításában.
A Los Angeles-i Loyola Marimount egyetem jezsuita történésze azonban nem ért ezzel egyet. George Dennis szerint a film történelmileg viszonylag pontos, és a rendező vallással szembeni hozzáállása ellenére nemigen van mitől tartania a keresztény világnak. Sőt a muzulmán oldalnak sincs félnivalója, senkire nézve sem sértő a film, tette hozzá a jezsuita történész.
A szintén Los Angeles-i California egyetem történelem és iszlám jog professzora, Káled Abu el-Fádl nem ért egyet Dennis tiszteletessel. Szerinte a forgatókönyv túlságosan sértő az arabokra nézve, és a muzulmánokról alkotott hollywoodi sztereotípiákkal dolgozik. Ez a film arra buzdít, hogy utáljuk a muszlimokat, mondta a The New York Timesnak Abu el-Fádl, aki szerint a film a muzulmánokat buta, összetett gondolkodásra képtelen, maradi embereknek mutatja be. A professzor felteszi a kérdést: valóban olyan filmet kell bemutatni az Egyesült Államokban, a helyzetet tekintve, amelyben muzulmánok láthatók, amint Allah nevét kiabálva templomokat rombolnak le?
Nos, a film alkotói nemhiába kérték ki az ilyen szakértők véleményét, mielőtt a végleges vágásokat befejezték: a filmben ugyanis kínosan figyeltek arra, hogy a Jeruzsálemet visszafoglaló Szaladin nehogy ilyennek tűnjön. A hadvezérről külön snitt is készült, ahogy egy szobába lépve az ostrom alatt levert feszületet óvatosan megfogva, azt láthatóan nagy tisztelettel kezelve visszateszi az asztalra. A meg nem alkuvás pedig mindkét oldalon ugyanúgy megjelenik: Balián és Szaladin tárgyalása alatt az arab hadúr megkérdezi a lovagot, hogy feladja-e a várost. Balián válasza a következő: „Mielőtt feladom, a földig rombolom. Felégetek minden szent helyet, a tieiteket, a mieinket. Minden szent helyet, amelytől az emberek elvakulnak.”
Van tehát vita és ellentét bőven a film kapcsán, tekintve a kényes témát. Hollywood számára azonban nem biztos, hogy a sok vita rossz: elég csak A passió-ra gondolni, amely heves tiltakozásokat váltott ki zsidó szervezetekből világszerte, eggyel azonban nem lehet vitatkozni – hogy 609 millió dollár bevételt hozott. A Mennyei királyság kapcsán talán inkább az a kérdés, hogy csupán filmművészeti és élvezhetőségi szinten sikerült-e a rendezőnek megismételnie olyan korábbi alkotásait, mint a Szárnyas fejvadász vagy a Thelma és Louise, vagy olyan sorsra jut a film, mint az 1492 – A Paradicsom meghódítása. Egy biztos: eleve sokkal jobb nyersanyaggal állunk szemben, mint a Trója vagy a Nagy Sándor, a hódító, hogy az Artúr király-t ne is említsük.
A nyersanyag
Ha vitákról van szó, Orlando Bloom személye mindenképpen legalább egy szemöldökfelvonást eredményez: elég férfi-e ez az ifjú titán, hogy egy városvédő, arabverő, nagy moralista keresztes lovag szerepében tündököljön? Aki látta a filmet, biztosan osztja azt a véleményt, hogy igen, elég. Színészként sem volt könnyű dolga az ifjú Bloomnak, hiszen olyan nehezítő körülményekkel kellett megküzdenie, mint a halovány produkciót nyújtó, Szibilla hercegnőt alakító Eva Green és a leginkább egy St. Patrick-napi másnaposságával küszködő ír dokkmunkás alakításához hasonlító Liam Neeson. Végül is semelyik alakítás sem volt vérlázítóan rossz, hiszen Green kisasszony hiányzó mimikájával a titokzatosság fátylát lebbentette Szibilla karakterére, a Godfrey-t alakító Neeson pedig a film elején elbúcsúzik.
Eva Green | Nézzen még több képet a filmből!
Emellett pedig igen jó karakterszínészek billentik helyére a mérleg nyelvét, úgymint az egyik fő-felbujtó templomost alakító Marton Csokas, a Szaladint játszó Gasszán Maszúd, és nem utolsósorban a Leprás királyt alakító, végig maszkban (!) szereplő Edward Norton, aki ezúttal csupán szemmozgásával bizonyíthatta tehetségét. És ha már a templomosokról van szó: külön jó pont lehetett a hollywoodi döntéshozók kiskönyvében, hogy ezúttal történelmileg hitelesen lehetett a franciákat szidni, és ezt Scott ki is használta, már-már úgy tűnik, kicsit túlzásokba is esve. Bloom tehát végül is azt hozza, amit oly ígéretesen teljesített A Gyűrűk Ura-trilógiában is, megfejelve azzal a plusszal, amit kiszőkítve, hegyes fülekkel úgysem hitt volna el neki senki.
Kántor Endre
[origo]