Kezdőlap » JNA24 » Népszava

Népszava

Van az antiszemitizmusnak egy olyan vetülete, amelyről kevesebb szó esik. Ez nem az antiszemitizmus politikai vagy történelmi értelmezése, nem is az „antiszemita lélek” gyűlölködését kiváltó erők megértése, hanem éppen a zsidók saját, belső érzékenységének, „antiszemitájának” megismerése.

Több száz millió dollár azonnali pénzügyi segélyre tettek felajánlást a palesztin területek megsegítésére szervezett adományozói konferencia résztvevői, köztük Magyarország képviselői tegnap Párizsban.

Mások jogait és szabadságát sérti a Magyar Gárda, ezért a Fővárosi Főügyészség a szervezet feloszlatását kérte a bíróságtól. Az ügyészség a gárda „cigánybűnözés ellen” tiltakozó tatárszentgyörgyi rendezvényét vizsgálva állapította meg, az ott elhangzottak az alkotmány és a polgári törvénykönyv mellett nemzetközi egyezményt is sértenek. A Magyar Gárda és az egyesületet alapító Jobbik elnöke, Vona Gábor viszont állítja, nem újfasiszták, nem félemlítenek meg senkit, semmi rosszat nem tettek.

Február 10-ig áll nyitva Luc Tuymans, a világhírű belga képzőművész retrospektív kiállítása. A festő munkáit fotókból kiindulva készíti, apró részleteket nagyít fel, mint a Tészta című falnyi alkotásban egy kezet, vagy hatalmas tablókat sűrít egyetlen képpé. Munkáinak felét általában megsemmisíti, ami megmarad, azokat csak előjegyzés után lehet megvásárolni, gyakran egymillió eurónál is drágábban.

Lugosi Viktória első regénye hat évvel ezelőtt tarolt a magyar könyvpiacon. Hosszú ideig szerepelt a sikerlistákon, s nem egész egy év alatt négy kiadást ért meg. Nem véletlen, hogy az Ulpius-ház most újra megjelenteti a regényt, melyet több egyetemen is felvettek az ajánlott irodalom listájára. A könyv egy budapesti zsidó polgári család története a hatvanas években. Szeretnivaló és elviselhetetlen figurákkal, egy érzékeny és megvesztegethetetlenül őszinte kislány bátor humorával.

Asperján György nemrégen megjelent műve, a Jézus és Júdás aktája máris viharokat kavart. A szerző maga sem számított olyan indulatokra, amelyekkel például a blogján találkozott. Kétségtelen, a Biblia állításaitól igencsak eltérő a regény cselekménye és mondanivalója.

Van az antiszemitizmusnak egy olyan vetülete, amelyről kevesebb szó esik. Ez nem az antiszemitizmus politikai vagy történelmi értelmezése, nem is az „antiszemita lélek” gyűlölködését kiváltó erők megértése, hanem éppen a zsidók saját, belső érzékenységének, „antiszemitájának” megismerése.

Uri Nir professzor, az izraeli Bar-Ilan egyetem kutatója tegnap egy tudományos konferencián bejelentette, hogy „áttörést ért el a vastagbélrák gyógyítása lehetőségének megalapozásában”. A professzornak sikerült azonosítania a FER-enzimet, amelynek jelentős szerepe van a vastagbélrák kifejlődésében; egy ellenanyagot is kifejlesztett, amely semlegesíti ezt az enzimet. A rákos sejtek megsemmisítésére főleg azért használható, mert a FER-nek csekély szerepe van az egészséges sejtekben működésében.

Amíg Vona Gábor van a Magyar Gárda élén, senki se féljen, jó szándékú, becsületes, intelligens fiatalember – mindezt Koltay Gábor filmrendező nyilatkozta a Népszabadságban.

Magyarország 200 ezer eurót ajánl fel 2008-ra a palesztinoknak – mondta hétfőn a párizsi adományozói konferencián Várkonyi László, a Külügyminisztérium szakállamtitkára. A Szalám Fajjád palesztin kormányfő által ismertetett, 2008-2010-es újjáépítési és reformprogram megvalósítására Magyarország a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés (NEFE) nevű program keretéből az egészségügyi program támogatására ajánlja fel az összeget, amely már január folyamán átutalásra kerül.

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) bízik abban, hogy az ügyészség hétfői kezdeményezése után a bíróság feloszlatja a Magyar Gárdát – közölte az OCÖ hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint mindez annak a jele, hogy még is van Magyarországon jogállamiság, demokrácia és szolidaritás.

Egy forgatás alatt álló filmnek köszönhetően jövőre az egész világ megismerheti a „sanghaji Schindler” történetét: ez a német üzletember több tízezer kínai életét mentette meg Nankingban a várost 1937-ben elfoglaló és ott példátlan vérontást rendező japán megszállóktól.

Nem engedték belépni Oroszország területére Natalja Morar újságírónőt, a The New Times című orosz hetilap moldovai állampolgárságú munkatársát. Morar egy izraeli hivatalos kiküldetésből tért vissza az orosz fővárosba, amikor a moszkvai Domogyedovo repülőtéren feltartóztatták, s közölték vele, hogy a Szövetségi Biztonsági Szolgálat utasítására nem utazhat be Oroszországba. Az utasítást nem mutatták meg az újságírónak.

Mintegy nyolcvan állam és nemzetközi szervezet képviselőinek részvételével ma nemzetközi konferencián döntenek a palesztinoknak nyújtandó gazdasági segélyről. A tanácskozás szervezői gazdasági alapokat kívánnak teremteni az annapolisi konferencián született politikai megegyezések megvalósításához. Becslések szerint a résztvevők másfél milliárd dollár átutalásáról határoznak. Az amerikaiak már bejelentették: Washington 500 millió dollárral járul hozzá a segélyhez.

Fotó: Népszava-archív Ifjabb Hegedűs Lóránt (képünkön) hivatalvesztését kéri a lelkész ellen indult egyházi per pénteki elsőfokú bírósági tárgyalásán a Magyarországi Református Egyház ügyésze. Horváth György közölte, a hivatalvesztés az egyházi törvények szerint azt jelenti, hogy az illető soha többet nem gyakorolhatja papi hivatását.

Magára vállalta Csintalan Sándor megverését egy magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet a Hír Televíziónak is eljuttatott elektronikus levélben – adta hírül a televízió internetes oldala vasárnap. A rendőrség ellenőrzi a levél valóságtartalmát.

Ifjabb Hegedűs Lorántnak meg kell válnia lelkészi hivatásától – mondta Horváth György, a Magyarországi Református Egyház ügyésze szombaton a lelkész ellen indult egyházi per jövő pénteki első fokú bírósági tárgyalása kapcsán. Az ügyész közölte, hogy a tárgyaláson kéri majd ifjabb Hegedűs Loránt hivatalvesztését – egyházi nyelven palástvesztését -, amely a református egyházi törvények szerint azt jelenti, hogy ennek kimondása esetén soha többet nem gyakorolhatja papi hivatását.

Az Egyesült Államok 500 és 600 millió dollár közötti összeget ajánl fel a palesztinok számára a párizsi adományozó értekezleten – közölték amerikai illetékesek helyi idő szerint pénteken. A nevük elhallgatását kérő illetékesek azt nem közölték, hogy ebben szerepel-e az a 400 millió dollár, amit George Bush elnök korábban kért a kongresszustól a palesztinoknak idén nyújtandó támogatásra.

Meg kellene szüntetni a bírók nyilatkozattételi tilalmát, és korszerűsíteni kellene azt a rendszerváltás előtti szabályt, amely alapján a bíró akár meg is tilthatja kép- és hangfelvételek készítését a tárgyaláson – mondja a lapunknak adott interjúban Lomnici Zoltán. A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke beszél arról is: a szólásszabadság az egyik legfontosabb alkotmányos jog, de bizonyos határokat ki kell jelölni, amelyeket nem lehet átlépni.

Annak a Fidesz-képviselőnek, aki a 2oo4. december 5-i népszavazás évfordulóján Szekszárdon beszédet mondott, „fogalma se volt róla”, hogy a rendezvényt a gárda biztosítja. Csak akkor értesült erről, amikor a helyszínre ért, és „nem tehetett mást”, minthogy odaállt a mikrofonhoz. Fellépése után rögtön távozott; úgy érezte kellemetlen helyzetbe hozták. Hiszen nem ért igazán egyet a gárda céljaival, bár különben sem tudja, mi minden hangzott el a Várban, az első csapat avatásán.