Forrás: Népszava

Meg kellene szüntetni a bírók nyilatkozattételi tilalmát, és korszerűsíteni kellene azt a rendszerváltás előtti szabályt, amely alapján a bíró akár meg is tilthatja kép- és hangfelvételek készítését a tárgyaláson – mondja a lapunknak adott interjúban Lomnici Zoltán. A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke beszél arról is: a szólásszabadság az egyik legfontosabb alkotmányos jog, de bizonyos határokat ki kell jelölni, amelyeket nem lehet átlépni.

– Bár nem bírósági tárgyaláson vagyunk, de mégiscsak bírósági épületben. Készíthetünk hangfelvételt?

– Természetesen. Nem vagyok híve a nyilvánosság kizárásának vagy korlátozásának.

– Mégis ez történt nemrég a Fővárosi Ítélőtáblán, az igazságügyi tárca kontra Orbán Viktor perben. Mivel magyarázható a döntés?

– Többször nyilatkoztam az eset után, mindig elmondtam, hogy jogszerűen járt el a tanácsvezető bíró, de ez nem jelenti azt, hogy én is így döntöttem volna. A bíróságot átvilágító egyik intézet tanulmánya külön is kitér arra, hogy a bírósági tájékoztatásról és a nyilvánosságról szóló szabályokat át kell tekinteni. Az első lépés ebben az lehetne, hogy meg kellene szüntetni a bírók nyilatkozattételi tilalmát, amit itthon – egyedülálló módon – kétharmados törvény ír elő. Ehelyett maguk a bírák az etikai kódexben szabályozhatnák, milyen módon lehet élni ezzel a joggal, hiszen jelenleg egy alapvető alkotmányos jogot elvesznek a bírótól. Ami a kép- és hangfelvételeket illeti, van egy 1986-os igazságügy-miniszteri rendelet, ami lehetővé teszi az ilyen típusú döntést. Ezt kellene áttekinteni, korszerűsíteni. Amíg ez nem történik meg, a bíró alkalmazhatja a rendeletet, és az lehet a közvélemény benyomása, hogy valami titokzatos dolog történik a tárgyalásokon.

– A szabályt emberek alkalmazzák, miért nem figyelnek erre a körülményre? Ha más lenne a bíró hozzáállása, nem is létezne a probléma…

– Egy közvélemény-kutatás rákérdezett a bíráknál, hogy zavarja-e őket a sajtó jelenléte. Ebből az derült ki, hogy a válaszadók 20 százalékát egyértelműen zavarja, ha a sajtó képviselteti magát egy-egy tárgyaláson. Majdnem ugyanennyien – 18 százalék – ezt nem veszik ennyire szigorúan, a többség, 57 százalék azonban úgy nyilatkozott, hogy nekik ez nem jelent problémát. Én ezt pozitív eredménynek tartom, hiszen a többség ma már fontosnak ítéli a nyilvánosságot. Ugyanakkor, ha egy bírónak valamit a jogszabály lehetővé tesz, és úgy ítéli meg, hogy alkalmaznia is kell, akkor nem történik jogsértés. Nem vagyok híve az egymásra mutogatásnak, ha hibázunk, azt be kell ismerni. Az önkritikát is vállalni kell, viszont a jogszabályokon is sok múlik; ahol a jogszabály nem korszerű, ott a jogalkotónak is meg kell vizsgálnia saját felelősségét.

– Itt azonban a jelenlegi jogszabályi keretek között is dönthetne másképp a bíró.

– Elmondtam, hogy én hogyan döntenék. De a tárgyalóteremben a bíró az ügy ura. Őt utasítani nem lehet. Lehetnek olyan körülmények, amelyek a nyilvánosság korlátozását indokolttá teszik.

– Hosszú ideig Ön volt a Legfelső Bíróság (LB) szóvivője, és most főbíróként is láthatóan a nyilvánosság híve. Miért nem tudja jobban érvényesíteni akaratát?

– A bíróságok bizonyos szempontból a világon mindenütt konzervatívak, azért, mert jogszabályt alkalmaznak. A tárgyalás valódi célja – és ennyiben tökéletesen értem a kollégáimat – az, hogy a jogot magas szinten szolgáltassák, hogy kiderüljön az igazság. Nyilván a bírók egy részénél a munkavégzést nehezítheti a sajtó jelenléte. Nagyon fontos, hogy legyenek egyértelmű szabályok. Ezért az OIT már kezdeményezte az igazságügyi tárcánál a hatályos jogszabályok, köztük az említett 1986-os rendelet felülvizsgálatát, most javasolni fogom, hogy ezt ismételten tegyük meg.

– Ami az említett ítélet lényegét érinti: nem marasztalták el Orbán Viktort az igazságügyi tárcát érintő kijelentéseiért, vagyis azért, mert politikusként közhatalmi szervet bírált. De néhány éve hasonló bírálatért elmarasztalták Kovács Lászlót, az MSZP akkori elnökét. Hogy lehet a hasonló kritika egyszer vélemény, máskor jogsértés?

– Konkrét ítéletet nem kommentálhatok. De azt látni kell, hogy egyrészt a jogi szabályozás sem egyértelmű, másrészt 2800 független bíró ítélkezik, akik a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek. Utalnék arra, hogy másfél éve van az Alkotmánybíróságnál (Ab) egy indítványom, amelyben nemcsak a gyűlöletbeszéd, a szólásszabadság és az emberi méltóság kérdésében igényeltem állásfoglalást, hanem azt is kértem, hogy az Ab próbálja egyértelműen meghúzni a vélemény- és a tényállítás határait. A döntés még nem született meg, pedig eloszlathatná az említett bizonytalanságot. És most készül az új Ptk., ott is lehetne pontosítani az eddigi szabályokat. Azok ugyanis részben elavultak. Teljesen nyilvánvaló, hogy a szólásszabadság az egyik legfontosabb alkotmányos jog. De azt nem látom be, hogy aki visszaél vele – itt most például a holokauszt tagadására, a rasszizmusra gondolok -, az ellen miért nem lehet hatékonyan föllépni? Bizonyos határokat ki kell jelölni, amelyeket nem lehet túllépni. Most azonban még ott tartunk, hogy gyakorlatilag minden kockázat nélkül tönkre lehet tenni mások jóhírét, meg lehet sérteni emberi méltóságát.

– Visszatérve az említett ügyre, az LB-nek nem az ellentmondó jogerős ítéleteknél kellene jogegységi döntést hoznia?

– Minden eset más. Amikor mérlegelés kérdése, hogy mit tekintünk a szólásszabadság megsértésének, akkor számít a mérlegelő bíró egyénisége, tapasztalata, életfelfogása, gondolkodása, felkészültsége. Ezért hihetetlenül bonyolult a kérdés, és nem lehet statikusan, csak elvekhez ragaszkodva gondolkodni ezekről a problémákról, hanem időről időre felül kell vizsgálni a szabályozást és a gyakorlatot. Az új általános ombudsman, Szabó Máté nemrég egy konferencián arról beszélt, hogyha nem egymás mellett érvényesül a természetjogi és a pozitív jogi gondolkodás, akkor nem tökéletes a rendszer.

– Többek szerint az igazságszolgáltatás reformjában vannak egyenetlenségek. Nemrég készült el az a három tanulmány, amelyek új megoldásokat, sőt néhány helyen gyökeresen új irányokat is ajánlanak. Mit szól ezekhez?

– Mindhárom tanulmány nagyon fontos. Ezekben néhány döntő megállapítás és sok javaslat van, amelyek azonban részben ellent is mondanak egymásnak. Amit kiemelnék, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet többször hivatkozott összegzése, amely szerint a bírósági szervezet legfőbb értéke, hogy miközben a közjogi intézményrendszer egészében számos válságjelenséggel találkozunk, a bírói szervezet, és mögötte az ítélkezési funkció érintetlen, független maradt. Néhány napja egy rendezvényünkön részt vett a köztársasági elnök, és kiemelte, hogy a bíróságok teljesen függetlenek. Egy felmérés szerint az ügyvédek csaknem 80 százaléka gondolja teljesen függetlennek és politikamentesnek az ítélkezési tevékenységet. Tehát több egymástól független vélemény támasztja ezt alá.

– És ezután fogalmaznak meg javaslatokat a szervezeti számonkérhetőség, vagy éppen a nagyobb nyilvánosság érdekében…

– Így van, és ha a törvényt ennek megfelelően módosítják, azt támogatom. Látni kell azonban, hogy a javaslatoknak csak egy része olyan, amelyet az OIT saját hatáskörben, a szabályzatok módosításával meg tud oldani. Ezt meg is fogjuk tenni. A felvetések nagy többsége viszont törvénymódosítást igényelne, méghozzá kétharmados törvény módosítását. Amikor például az került elő, hogy a megyei bíróságok elnökei ne lehessenek az OIT tagjai, mondván, hogy így maguk felügyelik saját igazgatásukat, azt mondtam, hogy ez megfontolandó javaslat. Kérdés viszont, hogy kiállná-e az alkotmányosság próbáját. Lengyelországban hasonló alkotmányos és jogi környezetben született egy törvény, amely megtiltotta az elnökök OIT taggá választását. Az ottani Ab a rendelkezést megsemmisítette. Gyanítom, hogy ez itthon is hasonló eredményt hozna, mert egy ilyen értelmű rendelkezés ellentétes lenne a diszkrimináció tilalmával.

– Erre érkezett az a vád, amely szerint sajátos az alkotmányfelfogása….

– Egyetlen javaslatot sem szabad megfontolás nélkül elvetni, valamennyit érdemben meg kell vizsgálni. A vádakról annyit: annak a másfél éves kritikasorozatnak – amely a bíróságokkal kapcsolatban jelent meg – a hátterében egy olyan törvényi szabályozás van, amelyről az egyik legfőbb kritikusunk mondta, hogy tulajdonképpen politikai-szakmai konszenzus nélkül szavazta meg az Országgyűlés, és az akkori ellenzék érvei helytállóknak bizonyultak.

– Rendben, a javaslatok többségéhez törvénymódosítás kell, de mi az, ami anélkül is menne?

– Például, hogy a testületben a szavazás módja bizonyos kérdésekben legyen kétharmados, annak érdekében, hogy az OIT nem bíró tagjai nagyobb befolyással bírjanak a döntéseknél. Megfontolandó az is, hogy az OIT-üléseknek legalább egy része nyilvános legyen. Ami ránk tartozik, azon mi rövid időn belül javítani fogunk. Az viszont nagyon lényeges, – amint ezt az egyik tanulmány is írja – , hogy az igazságszolgáltatási reform eddig elért eredményeit meg kell őrizni.

– Ha már a struktúráról van szó: kilenc megyei bírósági elnököt választottak újjá az utóbbi hetekben. Miért nem kerültek be sehol újak a vezetésbe?

– Titkos volt a szavazás, és átlagban a bírók 85 százaléka szavazott a mostani vezetőkre. Van, ahol ez az arány 98 százalékos volt, és persze olyan is, ahol „csak” 72. Ez a titkos, minden befolyástól mentes véleménynyilvánítás mindennél jobban mutatja, van-e elégedetlenség a jelenlegi vezetőkkel kapcsolatban, vagy nincs. Arról pedig reprezentatív felmérés készült, mennyire elégedettek a bírák az OIT tevékenységével. Ennek eredményéből kiderül, hogy 5 százalék szerint nagyon jól, 54 százalék szerint jól, 30 százalék szerint közepesen, 7 százalék szerint rosszul, és 2 százalék szerint nagyon rosszul végzi a munkát. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanulmánya összegzéseként rögzíti, hogy az OIT valamennyi feladatát kifogástalanul látja el. Ezt a megállapítást igazgatástudománnyal foglalkozó szakemberek tették.

– Heves bírálatokat váltott ki a Fővárosi Bíróság egyik bírájának kezdeményezése, aki új bírósági egyesület tervével állt elő, Tisztességes Bírósági Igazgatásért Közhasznú Egyesület, azaz Tibike néven. Miért támadták ennyire?

– Sokan kérdezték tőlem, hogy az öt bírói egyesület, – amelyek a 2800 bíróból kétezret tömörítenek – szakmai munkájáról a sajtóban miért nem esik szó, miközben egy még meg sem alakult egyesület nyomban az érdeklődés középpontjába kerül. A kérdésre természetesen nem tudok választ adni. Az utóbbi másfél évben jelentkező támadások, bírálatok a jelek szerint egységbe forrasztották a bírói kart. A reakciók azért voltak most szokatlanul hevesek, mert egyre többen gondolják, hogy immár a bírói kar lejáratása a valódi cél. Részt vettem egy fórumon, ahol a bírák kemény kritikát fogalmaztak meg.

– De mi van akkor, ha – miként az új egyesület kitalálója mondja – valóban csak jobbító szándék, párbeszédre törekvés van a kezdeményezés mögött?

– Azzal, hogy valaki alakít egy új egyesületet, önmagában semmi probléma nem lehet. Én is ezt tettem; 1993-ban bírótársaimmal megalakítottam a Magyar Közigazgatási Bírák Egyesületét, amely azóta is elismert szakmai tevékenységet folytat. Itt inkább azt kifogásolják a bírák, hogy egy kolléga nem belső fórumokon, hanem politikai lapokban fejti ki javaslatait, ellenvéleményét. Néhány héttel ezelőtt az Európai Emberi Jogi Bíróság egyik bírája előadásában elmondta, hogy a bíró belső fórumokon elmondhatja véleményét a bíróság működésével kapcsolatos kérdésekről, de ha ezt a széles nyilvánosság előtt teszi meg, az már bíróhoz méltatlan magatartásnak minősülhet az európai gyakorlat szerint. A probléma tehát korántsem egyszerű. A „Tibike” ügyében pedig nem foglaltam állást, és ezután sem teszem. Azt viszont érzékelem, hogy a bírókat nem az igazgatás elvi kérdései érdeklik, hanem azt kérik, a valós problémákra, például a bérek reálértékének csökkenésére, a munkakörülmények javítására koncentráljunk.

– A napokban lemondott az OIT elnök-helyettesi posztjáról az a bíró, Varga Zoltán, aki szinte az összes lényeges ügyben ítélkezett. Állítólag a móri döntés miatt támadták, de van-e más ok is a döntés mögött?

– Ez számomra is talány. A döntésről nem beszéltünk előre, így engem is váratlanul ért. Ami a móri ügyet illeti, ott ma még senki nem mondhatja ki egyértelműen, hogy téves lett volna a döntés, amit Varga Zoltán – és ez nagyon fontos – első fokon hozott. Ráadásul, ha valóban téves büntetőbírói ítélet születik, amögött mindig ott van egy félresiklott nyomozás, meg egy téves vádirat. És ott van a jogorvoslat is, ahol az esetleg hibás döntést korrigálni lehet. Ahhoz, hogy a móri ügy tanulságairól érdemben lehessen beszélni, meg kell várni a nyomozás eredményét. Ezért volt váratlan számomra a lemondás. Egyébként a sajtóban megjelentek olyan találgatások, amelyek szerint valamilyen fenyegetés volt a háttérben. Varga Zoltán nagyon komoly bűnügyeket tárgyalt, ezt a lehetőséget sem lehet kizárni. Úgy tűnik, lemondását egyfajta tiltakozásnak, figyelemfelhívásnak szánta és egyúttal meg kívánta akadályozni, hogy személyén keresztül támadják az OIT-t.

– Tévedünk-e ha úgy látjuk, hogy adott esetben szívesen folytatná, amit elkezdett?

– Erről még korai beszélni. A Legfelsőbb Bíróság elnökét a köztársasági elnök jelöli, és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács előzetes véleményt ad a jelölt alkalmasságáról. Ez egy nagyon komoly vizsga, hiszen titkos szavazással döntenek. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a törvény értelmében a megválasztáshoz az összes országgyűlési képviselő kétharmadának igen szavazata szükséges. Nincs tehát könnyű feladata annak, aki ezt a posztot be kívánja tölteni.

Népszava Online

Comments are closed.