Forrás: Népszava

Nem engedték belépni Oroszország területére Natalja Morar újságírónőt, a The New Times című orosz hetilap moldovai állampolgárságú munkatársát. Morar egy izraeli hivatalos kiküldetésből tért vissza az orosz fővárosba, amikor a moszkvai Domogyedovo repülőtéren feltartóztatták, s közölték vele, hogy a Szövetségi Biztonsági Szolgálat utasítására nem utazhat be Oroszországba. Az utasítást nem mutatták meg az újságírónak.

Az orosz hatóságok előbb vissza akarták küldeni Izraelbe, amikor azonban jelezte, hogy nincs már érvényes vízuma, hozzájárultak, hogy a kollégái által vásárolt jeggyel Moldovába, Chisinauba utazzon.

Kitoloncolását mind az orosz lap főszerkesztője, mind több orosz újságíró szervezet képviselői zaklatásnak minősítették, hangsúlyozva, hogy a lap a jogszabályoknak megfelelően működik, s Morar évek óta Oroszországban él.

Jevgenyija Albac, a The New Times főszerkesztő-helyettese az Interfax hírügynökségnek elmondta: minden szükséges helyen panaszt emelnek a Morar elleni eljárás miatt, és szükség esetén bírósághoz fordulnak.

A The New Times honlapján felhívta a figyelmet arra, hogy az egyik legutóbbi számban jelent meg Morar cikke A Kreml fekete kasszája címmel a december 2-i duma-választások finanszírozásáról.

A The New Times jogelődje a Novoja Vremja című folyóirat volt.

A brüsszeli székhelyű Nemzetközi Újságíró-szövetség (IFJ) nyilatkozatban tiltakozott az újságírónővel szemben alkalmazott eljárás ellen. Az orosz hatóságok fellépése „a sajtószabadság megdöbbentő megsértése, egyszersmind egyértelmű jelzés mások felé, hogy meg se kíséreljék bemutatni a mai oroszországi politika sötét oldalát” – fogalmazott Aidan White, az IFJ főtitkára.

MTI

Comments are closed.