Kezdőlap » JNA24 » National Geographic

National Geographic

Vezető nélküli, fegyveres, érzékelőkkel ellátott járművek járőröznek majd Ciszjordánia határán, a biztonsági kerítés mentén – közölte csütörtökön egy izraeli televízió.

Hetvenhét éves korában New Yorkban elhunyt Peter Cví Malkin volt izraeli tikosügynök, aki több mint negyven évvel ezelőtt elfogta Adolf Eichmannt, az európai zsidóság, így több százezer magyar zsidó haláltáborokba hurcolásának fő szervezőjét – jelentette szerdán a Háárec című izraeli lap.

Bár a legutóbbi számítógépes vizsgálatok azt mutatták ki, hogy valóban közelít a tökéletes arányokhoz Michelangelo Dávid szobra, kisebb hibák azért akadnak: a szobor hátán jobb oldalon egy mélyedést fedeztek fel ott, ahol valójában izomnak kellene lennie, illetve amennyiben hiteles a firenzei szobrász alkotása, úgy Dávid valójában gyengénlátó lehetett.

Holokauszt képregény a budapesti metrón

Megtalálták Szent Pál sírját?

Esőt próbálnak fakasztani Portugáliában

Két sorsdöntő évforduló március 19-én

Oroszország visszaadja a sárospataki könyvtár elrabolt köteteit

Lepra ellen tbc?

Izraeli kutatók kimutatták, hogy az agyhullámok megfigyelésével nyomon követhető a nemi vágy mértéke. A módszer hasznos lehet a szervi és pszichés libidócsökkenés elkülönítésében.

Megmenekül a régi pesti zsidónegyed

Mérhető a nemi vágy

Megmenekül a régi pesti zsidónegyed

National Geographic

National Geographic