
A halálos beteg II. János Pál pápa válságos állapota egyelőre stabilizálódott – jelentette az ADNKronos olasz hírügynökség Camillo Ruini bíborosnak, Róma pápai helynökének személyi titkárára hivatkozva, aki úgy nyilatkozott, hogy II. János Pál már látja, és kézzel érinti Istent.

A halálos beteg II. János Pál pápa válságos állapota egyelőre stabilizálódott – jelentette az ADNKronos olasz hírügynökség Camillo Ruini bíborosnak, Róma pápai helynökének személyi titkárára hivatkozva, aki úgy nyilatkozott, hogy II. János Pál már látja, és kézzel érinti Istent.

A halálos beteg II. János Pál pápa válságos állapota egyelőre stabilizálódott – jelentette az ADNKronos olasz hírügynökség Camillo Ruini bíborosnak, Róma pápai helynökének a személyi titkárára hivatkozva. Ugyanakkor a Vatikán azt is hozzátette: már nincs remény.

Németországban nemcsak az egyébként kisebbségben lévő katolikusok, még csak nem is a keresztények, hanem a muzulmánok és a zsidók is imádkoztak az este II. János Pálért.

Izrael, amely leginkább fenyegetve érzi magát egy esetleges iráni atombomba miatt, helyesli az Európai Unió által e veszély megelőzése érdekében tett diplomáciai erőfeszítéseket – közölte Washingtonban Saul Mofaz, izraeli védelmi miniszter Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után.

Évszázados viszályaikat félretéve a Szentföldön jelenlévő három nagy monoteista vallás közös felhívásban követelte Jeruzsálemben, hogy tiltsák be az augusztusra tervezett tíznapos homoszexuális világtalálkozót és a hozzá kapcsolódó rendezvényeket, így a melegfelvonulást.

Az Európai Unió tagállamaiban végzett felmérés szerint az itt élő mintegy 20 millió muzulmánban potenciális terroristát látnak az öreg földrész polgárai. Kudarcot vallott volna hát a többkultúrájú társadalom modellje?

Addisz Abebában főbe lőtte magát Izrael etiópiai nagykövete – közölte egy neve elhallgatását kérő diplomata. A nagykövet állapota kritikus.

A diplomata állapota kritikus. Az ismeretlen fegyveres otthonában támadta meg a nagykövetet. Az izraeli külügyminisztérium szerint nem terrorista akció történt az etióp fővárosban.

Az izraeli telepesek vezetői – miután népszavazási törvényjavaslatukat elutasította a parlament – több száz ezres tömegtüntetéseket szerveznek a Gázai-övezet és Észak-Ciszjordánia nyárra tervezett átadása ellen.

A Hamasz radikális palesztin szervezet egyik fegyverese beismerte, hogy Szíriában képezték ki.

A haditudósító – köztes állapotban van, egyfelől még újságíró, másfelől már katona, hiszen a legcsekélyebb mértékben sem zavarja a csatazaj , amikor más elfutna – ő marad. Kollégánk, Marosi Antal A fájdalom kövei című fotókiállítását szerdán nyitják meg a MOM Park Moziban.

Kasza József szerint a belgrádi kormány tétlensége is hozzájárul a kisebbségek elleni akciók elszaporodásához a Vajdaságban.

Az izraeli parlament elfogadta a költségvetést, amely lehetővé teszi Saron miniszterelnök gázai kivonulási tervének végrehajtását. A büdzsé megszavazásával elhárult az előrehozott választások veszélye is Izraelben.

Legutóbb Algírból, az arab csúcstalálkozóról tudósította a Magyar Rádiót Marosi Antal, aki korábban riporterként járt már Irakban és Izraelben – anyagait főképp a Krónika műsorokban hallhatták az érdeklődők, s természetesen honlapunkon is olvashatták az írott változatot.

A Köztársasági Elnök Érdemérmét adományozta Mádl Ferenc 12 díjazottnak, közöttük Kőbányai János írónak, szerkesztőnek a magyar zsidó kultúra értékeinek őrzéséért, megismertetéséért, a kultúra értékein keresztül való megbékélés gondolatának szolgálatáért.

A legutóbbi nagy délkelet-ázsiai szökőár óta Ázsia neve, fogalma a katasztrófákkal, tömegnyomorral, szegénységgel párosul, amiről viszont egy most magyarul is megjelent könyv – Tűz keleten, az ázsiai katonai hatalom kiépülése és a második atomkorszak – valami egészen mást sugall. A kötet szerzője Paul Bracken.

Az izraeli parlament nem szavazta meg azt a törvényt, amely lehetővé tette volna népszavazás kiírását a gázai kivonulási tervről.

A floridai Key Biscane-ben zajló 3 és fél millió dolláros férfi tenisztornán a szlovák Hrbaty 7:6, 6:1 arányban legyőzte a 3. helyen kiemelt orosz Marat Szafint.

Békét kért a világnak, elsősorban a Közel-Keletnek és Afrikának a pápa. II. János Pál húsvéti üzenetét Angelo Sodano bíboros olvasta fel. A Szent Péter téren tízezrek, világszerte a televíziók előtt pedig százmilliók várták, hogy a szentatya megjelenjék lakosztálya ablakában.