Forrás: Magyar Rádió

Az Európai Unió tagállamaiban végzett felmérés szerint az itt élő mintegy 20 millió muzulmánban potenciális terroristát látnak az öreg földrész polgárai. Kudarcot vallott volna hát a többkultúrájú társadalom modellje?

Miközben a francia állami iskolák fejkendő-viseletről szóló vitája nagy nyilvánosságot kapott, és más-más véleményeket generált a különböző országokban, Ausztriában láthatóan senkit sem zavar, hogy feszület függ az élelmiszerbolt falán, közvetlenül a zöldséges stand fölött. Nálunk pedig, mintha sikk lenne mind a kereszténységgel, mind pedig az iszlám közösségekkel való szembenállás, szembekerülés.

A szerda esti Háttér vendége volt Balázs Zoltán politológus és Horkai Hörcher Ferenc filozófus.

– A kérdés az, hogy megtarthat-e bennünket az egyre liberálisabb Európa, ha annak népei egyenként nem tartják meg magukat?

– Talán a legfontosabb különbség a keresztény kultúrájú-hagyományú országok és az iszlám kultúrájú-hagyományú országok között politikai szempontból az, hogy különbséget teszünk politika és vallás, magánügy és közügy, különbséget teszünk egyén és közösség, egyéni érdek és közösségi érdek, közjó és egyéni jó és hasonló dolgok között, és ezek a különbségtételek nem nagyon vannak meg az iszlám hagyományú országokban. Nekem van egy olyan halvány érzésem, hogy ez a félelem az iszlám vagy mohamedán vallású emberektől Európában részben abból ered, hogy mi nem igazán tudjuk és nem látjuk, hogy tudnának-e különbséget tenni éles helyzetekben mondjuk a vallási meggyőződésük és a politikai lojalitásuk között – vélekedett Balázs Zoltán.

– Jól tettük-e mi, hogy így cselekedtünk az elmúlt évszázadokban?

– Abból indulnék ki, hogy a politikai közösségek hogyan is alakultak ki, mi a logikája egy-egy állam létrejöttének. És valljuk be, ennek az alapja mindig a közös együttlét, együtt kialakított életforma, az a kultúra, amely egy közösséget létrehoz. Ez hozza egy idő után magával azt, hogy állam is alapul. És e tekintetben a modernitás valami gyökeresen újat eredményezett, jelesül azt, hogy politikai közösségek voltak kénytelenek szembenézni azzal a ténnyel, hogy nem egy kultúrát, nem egy világszemléletet, nem egy életformát, hanem többet, egymással szembenállókat kénytelenek egyesíteni – mondta Horkai Hörcher Ferenc.

– Mindenképpen egy politikai közösségnek, egy társadalmi közösségnek, vallási gyökerei is kell, hogy legyenek, nem elég, hogy úgymond csak filozófiai alapjai vannak?

– Erről szólt az európai alkotmány preambulumát körüljáró vita, annak idején az Európai Konvent ezt próbálta körüljárni, hogy vajon lehetséges-e úgy kormányozni, hogy saját kultúránk szellemi, metafizikai alapjaival ne szembesültünk volna és két ország, Franciaország és Belgium vétója miatt meghiúsult az egyébként általános vélekedés és akarat, hogy bekerüljön valamilyen klauzula erre vonatkozóan. Azt a megfontolást ajánlanám meggondolásra, mely szerint valójában nincs politikai közösség egyfajta közös identitás nélkül. Ez kicsit talán durván hat, hiszen szembe megy azzal a liberális elképzeléssel, amire utalt Zoltán, hogy meg kell különböztetnünk az állami kereteket, állami szerepvállalást és a magánszférát, a civil szférát. A liberálisok kedvtelve hivatkoznak arra, hogy ki-ki a saját világszemléletét a magánéletében megvalósíthatja – fogalmazott Horkai Hörcher Ferenc.

– Na de akkor mégiscsak azt lehet mondani, hogy nem deklaráltan, de a kereszténységből eredő társadalmi konvenciók határozzák meg a magyar társadalom vagy a magyarság létét 2005-ben is?

– Én azt gondolom, hogy igen, bár ez lehet, hogy nem annyira népszerű nézet, sokan hiányolják, vagy sokan felróják ezt a modernségnek, hogy elveszítette a gyökereit. Én, ha igazán a mélyre ásunk, akkor azt gondolom, hogy ezek azért megvannak, tehát azok a legfontosabb dolgok, amelyek nélkül nem tudunk például önmagunkról gondolkodni. Arról, hogy az egyén, végső soron az egyén felelős a saját cselekedeteiért és nem a közösség, nem más. Arról, hogy mindenkinek van szabad akarata és képes választani és különbséget tenni jó és rossz között. Ezek mélyen kötődnek a zsidó, keresztény, görög és római tapasztalatokhoz, vallási és nem vallási meggyőződésekhez. Úgy gondolom, hogy ezek nélkül már Európa már régen nem létezne – hangsúlyozta Balázs Zoltán.

– Így van, ezek nagyon fontosak, sőt akár odáig is mehetünk, hogy például a keresztényellenesség mennyiben tartozik a saját kultúránk gyökeréhez vagy akár az antiszemitizmus is. Mind a két jelenségnek Európában reneszánszát éljük, éppen úgy, ahogy a kereszténységnek és a zsidóságnak a megélése, identitásformáló ereje ismét jelentős, ugyanígy egy igen erős ellenhatás is érvényesül a dolgok természete szerint. De én azt hiszem, mind a kettő ugyanabból a gyökérből fakad, tehát a kereszténységgel való vívódásból a keresztényellenesség és a zsidóság sorsával való szembenézés adott esetben tüzeli az antiszemitizmust – mondta Horkai Hörcher Ferenc.

– Hogyha az egyiknél maradunk, például keresztényként élni, vagy keresztény emberként élni a hétköznapokat, az manapság nagyon nehéz dolog például Magyarországon?

– Nem nehezebb szerintem, mint bármikor máskor a történelem során, legfeljebb mások a kísértések – vélte Balázs Zoltán.

– Akkor miért látszik úgy, hogy tömegével nem ezt az életformát választják az emberek?

– Hogy van egy világiasodás, azt hiszem, ezt nem mi fogjuk most felfedezni, ez egy természetes jelenség, ennek vannak pozitív és negatív következménye is. Egy Charles Taylor nevű filozófus volt az, aki számot vetett ezzel a kétoldali fejleménnyel, a kereszténység háttérbe szorulása nem azt jelenti, hogy eltűnne a kereszténység, hanem, hogy a nyilvános beszédet nem ez határozza meg. Ennek vannak pozitív oldalai, amiket nem szabad lebecsülni és vannak negatív oldalai, amit meg érdemes sajnálnunk, de ez nem azt jelenti, hogy az identitásunk alapjai eltűntek volna, illetve, ha ezt jelenti, akkor a közösségnek az életre valósága kerül veszélybe – mondta Horkai Hörcher Ferenc.

– Ilyen körülmények között mi a véleményük mindarról, mindazokról a napokról, hetekről, amit II. János Pál, a katolikus egyház feje él meg ezekben az időkben, a húsvéti szenvedéstörténet a hívők nagy többségének a szemében szinte összeolvadt II. János Pál földi létének minden pillanatával.

– Azt is kevesen tudják csak, hogy még a katolikus egyház sem volt ennyire pápacentrikus. Nem a szónak a teológiai-dogmatikai értelmében, hanem a politikai, vagy talán úgy mondanánk, hogy mediatizált értelmében. Csak a XIX. század közepétől IX. Pius pápa óta van az, hogy a katolikusokat egyáltalán érdekli, hogy ki a pápa. Tehát akárki is lesz az új pápa majd, biztos, hogy nem lesz könnyű feladata, hiszen egy olyan hihetetlen karizmatikus személyiségnek az örökségét kell feldolgoznia és bedolgoznia a katolikus világnézetbe és a katolikus hitbe, ami nagyon nehéz feladat lesz – vélte Balázs Zoltán.

– Sokat vitatkoztunk már, hogy vajon egy ilyenfajta nyilvánosság segít-e az egyháznak vagy sem, vagy adott esetben a katolicizmus ellen tud embereket állítani, hiszen valóban arról van szó, hogy a televízió kamerái előtt haldoklik egy ember, akit Isten választott ki a mi hitünk szerint a feladatára, de ezt a feladatot láthatólag csak nagy kínlódások árán és csak bizonyos fokig tudja ellátni – tette hozzá Horkai Hörcher Ferenc. Saját meghalásunk része a hitvallásunknak. Ez egy borzasztó nehéz és borzasztó kemény kérdés. Tartozik-e ez másokra vagy csak rám és az Isten kapcsolatára, és különösképp borzasztó nehéz egy olyan ember számára, aki valóban az életét tette föl az egyház és az európai ügy szolgálatára. Egy valóságshow zajlik a legsúlyosabb következményekkel.

Németh Miklós Attila