Forrás: Magyar Rádió

A legutóbbi nagy délkelet-ázsiai szökőár óta Ázsia neve, fogalma a katasztrófákkal, tömegnyomorral, szegénységgel párosul, amiről viszont egy most magyarul is megjelent könyv – Tűz keleten, az ázsiai katonai hatalom kiépülése és a második atomkorszak – valami egészen mást sugall. A kötet szerzője Paul Bracken.

– Hadd mondjak egy idézetet a könyvből! „Ez már egy olyan világ, ahol az ázsiai gazdaság és az ázsiai katonai hatalom jóval fontosabb tényezőként van jelen a világpolitikában, mint eddig, és ahol a feltételezés, hogy a Nyugat mindent az ellenőrzése alatt tart, már nem sokáig lesz magától értetődő.” Valóság az, hogyha én ezt a következtetést úgy fogalmazom meg, hogy vége a Nyugat erőfölényének?

– Megítélésem szerint nincs vége a Nyugat erőfölényének, úgy a szárazföldi haderő, légierő, flotta, valamint a tömegpusztító fegyverek tekintetében még jelentős előnnyel rendelkezik a fölnövekvő ázsiai államokkal szemben – vélte Máté László fegyverszakértő.

– Paul Bracken könyve egy stratégiai bestseller, amelyik elsősorban amerikai fogyasztásra készült, és azt akarja megmutatni, hogy a hidegháború vége nem a problémák végét jelenti, hanem egy új jelenség, az ázsiai országok előretörése várható, ami egy több évtizedes folyamat, és ennek még csak az elején tartunk – mondta Polonyi Péter sinológus.

– Nem kell tartanunk egy nagyon költséges és veszélyes fegyverkezési verseny kialakulásától?

– Úgy vélem, hogy ettől még nem kell tartanunk, Kína katonai ereje fejlődik, de nem olyan ütemben, amely veszélyt jelentene. Na most ezek az államok, mint Pakisztán, India, Irán, ezek is a fejlesztés útján állnak, de a technikai lehetőségeik talán India kivételével nem olyan jók, hogy hamarosan valami nagyobb eredményre jutnának – vélekedett Máté László.

– A magam részéről, amikor a könyvet végigfutottam, akkor az volt az érzésem, hogy az atomfegyver van súlyponti helyen, tehát az atomfegyverkezés, azért is van talán a címben az, hogy a második atomkorszak, amit, ha jól olvastam, akkor tulajdonképpen a kínai atomrobbantástól számítanak.

– A szerző már önmagában ebben a kérdésben nem tudott saját magával közös nevezőre jutni, mert egyrészt a kínai atomfegyvert, másrészt az izraeli atomkutatások eredményét, és harmadikként az indiai atomfegyvert jelöli meg, ami pedig egy évtizedes különbséget jelent – mondta Polonyi Péter. Én azt hiszem, hogy nem is nagyon lehet közös nevezőre hozni egy koreai állítólagos atomfegyvert, amelyik még jóformán kísérleti stádiumban van. Ugyanakkor teljesen nyilvánvaló, hogy Kína okult a Szovjetunió fegyverkezési versenyben elszenvedett vereségéből, és a gazdasági fejlődést teszi első helyre, és csak ennek függvényében, ehhez mérten fegyverkezik.

– Ennek a kötetnek mi a fő mondanivalója, amire mindenekelőtt oda kell figyelni?

– Úgy vélem, hogy a könyvnek a fő mondanivalója az, hogy bizonyos egyensúlyi eltolódás tapasztalható. A Nyugat fölényben volt, és talán egy egyensúlyi irányba kezd eltolódni, de még az egyensúly messze van – mondta Máté László.

– Én úgy gondolom, hogy a kötet azt a kérdést próbálja fölvetni, hogy a hidegháború voltaképpen egy átmeneti jelenség volt, és ennél sokkal hosszabb távú és súlyosabb jelenség az, hogy a gyarmatosítás időszakának végeztével a korábbi keleti nagy civilizációk, illetve az ezek alapján létrejött mai államok fejlődnek, helyet követelnek maguknak a nap alatt, és nagyon lényeges kérdés az, hogy ez a hely végül is milyen lesz, hiszen ez most alakul ki a következő évtizedekben. Meg kell mondani, hogy a szerző kérdésfelvetőként rendkívül jó, de megválaszolóként már jóval kevésbé az – zárta a beszélgetést Polonyi Péter.

P. Szabó József