Az izraeli hadsereg kedden, a náci népirtásra való emlékezés, a soá napján egy öngyilkos merényletet akadályozott meg
Híradó
Az izraeli légierő rakétát lőtt ki gépkocsin utazó feltételezett palesztin szélsőségesekre
A két csapat egymás elleni első hivatalos mérkőzésére a kiírtnál egy nappal többet kellett várni
Az osztrák felsőház volt tagja megkérdőjelezte a gázkamrák egykori létezését
A környéken már több hasonló bűncselekményt követtek el
A norvég kormányfő hangsúlyozta, hogy a Hamász-kormány ebből az összegből közvetlenül semmit sem kap
Magyar áldozata is van az egyiptomi robbantásnak… Taxis gyilkolt a kaszinóban… Hogyan tovább? A végsőkig kitartanak… Indulnak a tárgyalások… Mennie kell-e Mikolának? Demokratikus átalakulást sürget… Terrorizmus és az iráni urán… Győztesek! Uniós jubileum…
A kairói külügyminisztérium szerint a külföldi – s a hazai – turisták az egész országban fokozott fenyegetettségnek vannak kitéve
A két gócpont: Indonézia és Egyiptom
A turista bőrfelületének 60 százaléka megégett, lélegeztetőgépre kapcsolták, de tudatánál van; a rendőrség több gyanúsítottat is őrizetbe vett
A kedden felbocsátandó kémműhold akár 70 centiméteres tárgyakat is képes észlelni és megfigyelni a világűrből
A pénzügyi válság ellenére növekszik a szélsőséges iszlám mozgalom népszerűsége a palesztinok körében
A holokauszt emléknapján megrendezett néma menet élén Simon Peresz volt izraeli miniszterelnök és Bronislaw Komorowski, a lengyel parlament elnökének helyettese haladt
„Nincs honvágyam, de Magyrország nélkül mégsincs számomra semminek igazi íze, értelme.”
Vívók hazaérkezése – Brazil labdarúgók Budapesten – Az egyiptomi követ átadja megbízólevelét – Bulganyin és Hruscsov Angliában – Czapik érsek temetése
A Záróra keddi adásának tartalmából – kezdés 23.35-kor az m2-n
A legfrissebb információk szerint a robbanó anyagokat előre telepítették a merényletek helyszínére
Az április 27-i Panorámában szó lesz még az Izraelben alakuló kormányról is, no meg a napi aktualitásokról
Az április 26-i műsor tartalmából
A holokauszt-emléknap miatt keddről áttett találkozó gondokat okozott a francia szervezőknek

