Forrás: Híradó

A hétfőn rajtoló amiens-i vb-n a magyarok előbb a britekkel mérkőznek

A realitásokat figyelembe véve nem a magyar válogatott az esélyes arra, hogy a divízió I-es jégkorong-világbajnokságon megszerezze az első helyet és vele együtt kivívja a legmagasabb osztályba jutást.

Pat Cortina szövetségi kapitány az MTI-nek úgy nyilatkozott, most is „benne van a pakliban”, hogy a gárda feljut, ám erre ezúttal a korábbiakhoz képest kevesebb az esély, ráadásul csak akkor lehetne világra szóló bravúrt elérni, ha a „kirakós játékban” az összes elem passzolna.

„Játsszunk minden mérkőzésükön jól, és majd meglátjuk, hogy az mire lesz elegendő: az első, a második, a harmadik, a negyedik vagy az ötödik helyre. A hatodikat már csak kabalából is zárjuk ki” – mondta a kanadai-olasz szakember.

A hétfőn rajtoló amiens-i vb-n a magyarok előbb a britekkel mérkőznek. Az utóbbi időszakban felemás a mérleg, akadtak értékes sikerek, de fájó vereségek is. Ezután következnek az izraeliek, akikkel még soha nem találkozott az együttes. A rivális Stanley Kupa-győztes edzővel – a kanadai Jean Perronnal (1986, Montreal Canadiens) – és több honosított orosz hokissal készül. Mindezek figyelembe vételével szép lenne két győzelemmel indítani.

A szerdai szünnap után a házigazda franciák következnek, akiket 2001-ben óriási bravúrral sikerült a szintén otthoni (grenoble-i) vb-jükön legyőzni 3-1-re. Újabb pihenőt követően jön a várhatóan legnehezebb ellenfél, az olimpiai tizedik és a feljutáson kívül másban nem is gondolkodó német válogatott. A magyarok a hónap elején kétszer is minimális különbséggel kaptak ki a kétszeres Stanley Kupa-győztes Uwe Krupp irányította alakulattól, amely időközben tovább erősödik, hiszen az NHL rájátszásába be nem jutott klubokból is érkeznek játékosok. A magyarok csak egyszer, még 1940. február 3-án győzték le a németeket.

A vasárnapi zárásként a japánok jönnek, akik az utolsó két egymás elleni találkozón még gólt sem ütöttek (3-0 és 7-0), igaz, ezúttal a korábbinál erősebb csapattal állnak ki.

A magyar csapat: kapusok: Budai Krisztián (Alba Volán-Fevita), Szuper Levente (Asiago) a tervezett sorok: 1. sor: Svasznek Bence, Sille Tamás – Gröschl Tamás, Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián (mind Alba Volán) 2. sor: Szélig Viktor, Tokaji Viktor (mindkettős DAC-Invitel) – Peterdi Imre, Vas Márton (mindkettő DAC), Ladányi Balázs (Újpest) 3. sor: Lencsés Tamás (DAC), Horváth András (Újpest) – Feil Arnold, Hoffmann Attila, Jánosi Csaba (mind Ferencváros), 4. sor: Tőkési Lajos, Kangyal Balázs – Kovács Csaba, Majoross Gergely (mind Alba Volán), Fekete Dániel (Dornbirn)

A program: hétfő, 1. forduló: Németország-Izrael 13 ó, Magyarország – Nagy-Britannia 16:30 ó, Franciaország-Japán 20 ó kedd, 2. forduló: Magyarország-Izrael 13 ó, Németország-Japán 16:30 ó, Franciaország – Nagy-Britannia 20 ó szerda: szünnap csütörtök, 3. forduló: Japán-Izrael 13 ó, Németország – Nagy-Britannia 16:30 ó, Franciaország-Magyarország 20 ó péntek: szünnap szombat, 4. forduló: Nagy-Britannia – Japán 13 ó, Franciaország-Izrael 16:30 ó, Németország-Magyarország 20 ó vasárnap, 5. forduló: Nagy-Britannia – Izrael 13 ó, Magyarország-Japán 16:30 ó, Németország-Franciaország 20 ó

Comments are closed.