Kezdőlap » JNA24 » Erec

Erec

Jeruzsálem egyesítésének negyvenedik évfordulójára Párizs a francia főváros jelképének számító torony kicsinyített mását ajándékozza az izraeli fővárosnak, amit – hol másutt – a Paris téren állítanak fel.

Izraelben sem felejtették el az Aranycsapatot és a XX. század legjobb férfi sportolóját, az Aranycsapat legendás kapitányát. Minden fontosabb izraeli tévé, rádióadás, az írott sajtó is közölte a hírt Puskás Öcsi, Puskás Ferenc haláláról. Hosszú tudósításokkal számoltak be a magyar Aranycsapat történetéről. Egyébként is Izraelben nagy tisztelettel beszélnek, nagy tiszteletnek örvend a magyar foci és különös tekintettel az Aranycsapat.

Két nagy nemzetközi tengerhajózási vállalat újítja fel turistaútjait az izraeli kikötőkben. A

A Google stratégiai terveinek megfelelően, miszerint globalizálja kutatás-fejlesztését, 2007 elején Haifa után Tel-Avivban is K+F központot hoz létre. A világ legnagyobb internetes keresője szoros kapcsolatokra törekszik az izraeli egyetemekkel és felsőoktatási intézményekkel.

Úgy tűnik, a libanoni háború nem rontotta az izraeli életminőséget: a Kereskedelmi Kamara adatai szerint az év első nyolc hónapjában tíz százalékkal nőtt az Izraelbe irányuló fogyasztási import. A hatmillió izraeli csaknem 4 milliárd dollárt költött el nyolc hónap alatt, s az előrejelzés szerint az év végére ez a szám 5.8 milliárd dollárra fog felkúszni.

Újabb izraeli valóság showt adtak el a tengerentúlra. A izraeli 10-es csatornán már nagy sikert aratott randi showban négy férfi vagy nő verseng egymással egy „álompartner” kegyeiért. A műsorvezető Galit Guttman modell volt.

50 ezer dolláros adományt jutatott el a Sony mozivállalata a Zsidó Nemzeti Alapnak, az Észak-izraeli helyreállításokra. A Sony a libanoni Vörös Keresztet is ugyan ilyen összeggel támogatta.

Az amerikai filmrendező a tengerparti metropolisz művész negyedében, Florentinben keresett ingatlant, s a hírek szerint már talált is megfelelőt: egy toronyház 9 emeletén egy 120 négyzetméteres lakást, melyhez a tizedik emeleten 200 m2 tengerre néző terasz is tartozik. A 600 ezer dolláros lakás szerencsés tulajdonosa saját lifttel is rendelkezik.

Arkady Gaydamak orosz-izraeli milliárdos, aki vagyonát fegyverkereskedelemből – és sokak szerint pénzmosásból – szerezte, több száz olcsó lakást készül építeni Izraelben – első sorban új bevándorlók számára.

A legfőbb török muzulmán papi személy kijelentette a törökországi látogatáson tartózkodó pápa előtt, hogy sérti a muszlimokat a növekvő „iszlamofóbia” és az a feltételezés, amely szerint az iszlám erőszakos vallás. 

11 évvel Jichak Rabin miniszterelnök meggyilkolása után egy közvélemény kutatás szerint az izraeliek egyharmada – 15 százalék azonnal, 15 százalék pedig 25 éven belül – kegyelmet adna a merénylőnek, Yigal Amirnak. A jobboldali szavazók fele, a vallásosok kétharmada támogatna egy ilyen döntést.

Ismeretlen tettesek a zsidóságot sértő feliratokat firkáltak a váci zsidó temető imatermének falára; a horogkereszteket és gyalázkodó jelszavakat Izrael budapesti nagykövete, David Admon jelenlétében hozzávetőleg 100 főnyi helyi önkéntes távolította el a műemléképület faláról.

    Német neonáci fiatalok randalíroztak a Németország keleti határán fekvő Odera menti Frankfurtban egy rendezvény után, amelynek résztvevői az 1938. november 9-i zsidóellenes pogrom, a hírhedt „kristályéjszaka” évfordulóján a helyi zsinagóga lerombolására emlékeztek.

Szenes Hanna cionista mártírra emlékeztek kivégzésének 62. évfordulója alkalmából Budapesten, a VII. kerületben, a róla elnevezett parkban. „A szélesebb nyilvánosság számára világossá kell tenni Szenes Hanna mártírumának valódi értelmét, meg kell mutatnunk, hogy alakja arra példa, hogyan győzhet a fény a sötétség, a szabadság a zsarnokság, a gyengeség az erő felett.

Nincs ünnepünk, melynek több tanítása volna jelenünk számára, mint a Chanukkának. És nincs ünnepünk, melynek hangulatosabbak lennének örök eszméket kifejező szertartásai. Hahn István „A Fény ünnepe” immár klasszikussá vált művében a „Biblia-utáni zsidóság bibliai szellemet lehelő ünnepének” nevezi a Chanukkát.

Három évvel ezelőtt, mint Ariel Sharon helyettese tartottam itt beszédet, melyben David Ben Gurion 1949-es szavait idéztem: „Amikor arról kellett döntenünk, hogy Izrael egész maradjon zsidó állam létrehozása nélkül, illetve jöjjön létre a zsidó állam a történelmi Izrael hiányos területén, mi az utóbbit választottuk”. Ben Gurion döntése a Függetlenségi háború végén fájdalmas de bátor, szívfacsaró, mégis realista volt.

A minden idők legnagyobb bibliai lelet együttesét jelenthető ősi zsidó kincs a Palesztin Autonómia területén található – legalábbis erre a következtetésre jutott egy angol régész.

A Holokauszt alatt kényszerletétbe helyezett értékpapírok és készpénzvagyon sorsa

Előző számunkban a magyarországi zsidók kártalanításáról szóló átvett cikkünkben helytelen adat jelent meg: a Medgyesi kormány nem 43 hanem 430 ezer forintra emelte a zsidó áldozatok utáni kártérítés összegét.

Október 9-én tartotta meg a cfáti Magyar Ajkú Zsidóság Emlékmúzeuma évi baráti találkozóját, a Herzl-napi rendezvényt, miután a hagyományos időpontban (júliusban) a háború miatt elmaradt.