Pozsony

Duray Miklós egymillió koronás kártérítést köteles fizetni a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS), így döntött szerdán a pozsonyi harmadik kerületi járásbíróság. Mindezt azért, mert a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke fasiszta pártnak nevezte az SNS-t. Az ítélet szerint Duraynak bocsánatot is kell kérnie kijelentéséért, az ítélet nem jogerős.

Bocsánatkérésre és egymillió korona (7,6 millió forint) pénzbírságra ítélte szerdán a pozsonyi kerületi bíróság Duray Miklóst, a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Ján Slota vezette szlovák kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) feljelentése alapján.

A palesztinok 52,7 százaléka ellenzi a Gázai övezet területéről Izrael ellen végrehajtott rakétatámadásokat – derült ki egy közvélemény-kutatásból, amelynek eredményét szerdán tették közzé a ciszjordánai Nábluszban.

Bocsánatkérésre és egymillió korona pénzbírságra ítélte szerdán a pozsonyi kerületi bíróság Duray Miklóst, a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Ján Slota vezette szlovák kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) feljelentése alapján.

Nem lesznek tárgyalások a Hamásszal, amíg nem teljesíti a Fatah palesztin mozgalom által szabott feltételeket – jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök szerdán Egyiptomban folytatott tárgyalásai után.

A szlovákiai magyar politikus állítólag fasisztának nevezte a Ján Slota fémjelezte Szlovák Nemzeti Pártot.

Duray Miklós egymillió koronás kártérítést köteles fizetni a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS), így döntött szerdán a pozsonyi harmadik kerületi járásbíróság. Mindezt azért, mert a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke fasiszta pártnak nevezte az SNS-t. Az ítélet szerint Duraynak bocsánatot is kell kérnie kijelentéséért, az ítélet nem jogerős.

Panoráma

Nagykorú demokráciánk

Pert helyezett kilátásba egy brazíliai zsidó szervezet arra az esetre, ha egy szambaiskola nem változtat a tervein és holokauszt-élőképpel vonul fel a riói karneválon. „Amitől libabőrös leszel” – ez a Viradouro szambaiskola 80 perces parádéjának a témája. A menetben nyolc élőkép lesz különféle borzongató dolgokról, például a hidegről, a félelemről és a holokausztról.

„Amitől libabőrös leszel” – ez a Viradouro szambaiskola 80 perces parádéjának a témája. A menetben nyolc élőkép lesz különféle borzongató dolgokról, például a hidegről, a félelemről és a holokausztról.

A konzervatív német napilap Holokauszt-képregényt tesztelnek a berlini iskolákban című cikkében ismertet egy érdekes pedagógiai kísérletet.

Pert helyezett kilátásba egy brazíliai zsidó szervezet arra az esetre, ha egy szambaiskola nem változtat a tervein és holokauszt-élőképpel vonul fel a riói karneválon. „Amitől libabőrös leszel” – ez a Viradouro szambaiskola 80 perces parádéjának a témája. A menetben nyolc élőkép lesz különféle borzongató dolgokról, például a hidegről, a félelemről és a holokausztról.

Jóváhagyta a Gázai övezet ellen hozott büntetőintézkedéseket az izraeli legfelsőbb bíróság. Izraeli emberi jogi csoportok máris bírálják az üzemanyag- és áramellátást korlátozó intézkedéseket. Izrael adja a Gázai övezetben felhasznált üzemanyag teljes egészét és az áram több mint kétharmadát. A kormány azért döntött a szállítások csökkentése mellett, mert rá akarja venni a palesztinokat a rakétatámadások leállítására. (MTI)

Népszabadság * Szőcs László * 2008. január 30.

Hét profi űrhajós veszett oda…

A héten két újabb fiúgyermekkel gyarapodott Ábrahám közössége. A körülmetélési szertartásokat mindkét esetben, Köves Slomó rabbi és szakképzett mohél hajtotta végre.

Köves Slomó * Magyar Hírlap * 2008.01.25