Bush az izraeli kormányfővel találkozott
A palesztin kormány betiltott Ciszjordániában minden olyan tüntetést, gyűlést és sajtóértekezletet, amelyen tiltakoznának az annapolisi Közel-Kelet-értekezlet ellen – közölte a kabinet hétfői ülése után Rijád al-Malki palesztin tájékoztatási miniszter, a kormány szóvivője.
Még hétfőn, az annapolisi Közel-Kelet-értekezlet előestéjén létrejön a közös izraeli-palesztin nyilatkozat, és azt nyilvánosságra is hozzák a nap folyamán – jelentette be Washingtonban Jászír Abed Rabbo, a palesztin tárgyalóküldöttség tagja, Mahmúd Abbász palesztin elnök tanácsadója.
Vasárnap délután a dél-afrikai Durbanban kisorsolták a 2010-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőcsoportjait. A magyar válogatott az egyes számú csoportban Portugáliával, Svédországgal, Dániával, Albániával és Máltával került egy csoportba.
Összesen 420 éves börtönbüntetésre ítélte egy izraeli katonai bíróság a Hamász radikális palesztin szervezet bombagyártóját hétfőn. Az Ofer börtönben hozott ítélet szerint Abu Sehadámot tizennyolcszoros életfogytiglanra ítélték.

Érkeznek a delegációk, a miniszterek a marylandi Annapolisba, ahol rendkívüli közel-keleti békekonferenciára kerül sor kedden. Felvonulások, tüntetések is jelzik a történelmi találkozó fontosságát. Sokak szerint már az is eredmény lesz, ha leülnek egymással tárgyalni az évtizedek óta békétlen ellenfelek.
A mögöttünk hagyott héten az angol válogatott blamázsa váltotta ki a legnagyobb nemzetközi visszhangot, míg itthon a Várhidi-csapat utolsó Eb-selejtezője és Erdei Zsolt címmérkőzése volt a legfontosabb sportesemény. Egyik sem volt sétagalopp, de az egyik ütközetet legalább sikerült megynerni – más kérdés, hogy az utólagos nyilatkozatokban Madár értékelte kritikusabban saját teljesítményét.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hivatalában fogadta Ronald S. Laudert, a Zsidó Világkongresszus idén nyáron megválasztott elnökét, valamint a világkongresszus és a Mazsihisz vezető tisztségviselőit – tájékoztatott a kormányszóvivői iroda közleményben.
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője hétfőn azt jósolta, hogy kudarccal fog végződni az egyesült államokbeli Annapolisba e hétre meghirdetett Közel-Kelet-konferencia.

George W. Bush meghívására 49 állam, illetve szervezet látogat el a Maryland-beli Annapolisba, hogy hét év után, a palesztin vezetés által 2000-ben kirobbantott „második intifáda” után újból esélyt adjon az izraeli-palesztin megbékélésnek. A szereplők részben újak – a problémák azonban évtizedek óta szinte változatlanok.
Rendőrség vizsgálja egy német férfi kedvencét, mivel a gazdit azzal gyanúsítják, hogy tiltott náci jelképeket borotvált az állat szőrébe.
Roma kárpótlással kapcsolatos visszaélések miatt 26-an álltak a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság elé a hétfőn kezdődött tárgyalássorozat első napján; a vádlottak között van a Győri Roma Kisebbségi Önkormányzat jelenlegi elnöke is. Több vádlott esetében különösen nagy kárt, illetve jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás és többrendbeli okirat-hamisítás a vád.
Roma kárpótlással kapcsolatos visszaélések miatt 26-an álltak a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság elé a hétfőn kezdődött tárgyalássorozat első napján; a vádlottak között van a Győri Roma Kisebbségi Önkormányzat jelenlegi elnöke is.
Horogkeresztet borotvált kutyája bundájába egy férfi Németországban. A náci szimbólumos kutyát a rendőrség akkor fedezte fel, amikor ellátogatott a 29 éves férfi lakásába. A látogatásra az illető volt barátnője kérte a rendőröket, mert félt elvinni egyedül a holmiját.






