Forrás: Index

Vasárnap délután a dél-afrikai Durbanban kisorsolták a 2010-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőcsoportjait. A magyar válogatott az egyes számú csoportban Portugáliával, Svédországgal, Dániával, Albániával és Máltával került egy csoportba.

A csoportból az első helyezett automatikusan vb-résztvevő, míg a kilenc csoport nyolc legjobb másodikja ki-ki meccset játszik egymással. Az Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) vezetői a nehéz csoport ellenére is optimisták, az erőviszonyokat reálisan tekintve már a harmadik hely megszerzése is hatalmas bravúrnak számítana. Akadnak azonban csoportok, ahol viszont hatalmas lesz a harc a továbbjutást, illetve a pótselejtezőt jelentő helyekért.

A görögök ismét könnyű csoportban

A 2. csoportot nyugodtan lehet a leggyengébb tűrsaságnak nevezni, amit jól jellemez, hogy a szerkesztőség jelentős hányada ebből a csoportból esélyesnek tartaná a magyar együttest a bravúrnak számító második hely megszerzésére is. Az Európa-bajnok görögök a legutóbbi Eb-selejtezőcsoportban is könnyedén nyertek, és nem jelenthet nekik gondot Izrael és Svájc megelőzése. Ugyanakkor az említett két együttes komoly harcot vívhat a második helyért, melynek megszerzéséhez például elengedhetetlen lesz a moldávoktól begyűjthető hat pont.

Tipp: 1. Görögország, 2. Svájc

Ismét „összejött” Csehszlovákia

A harmadik csoportban két olyan együttes is szerepel, amely első helyen zárta a 2008-as Eb-selejtezőket. A csehek és a lengyelek is csoportelsőként jutottak ki, így a vb-selejtezőkön is kettejük között dőlhet el a biztos részvételt jelentő első hely sorsa. Ugyanakkor a szlovák, északír, szlovén hármas ellen mégsem mehetnek biztosra az esélyesek, és az ellenük elveszített pontok akár sokba is kerülhetnek számukra. A csoport érdekessége, hogy a csehek és a szlovákok az Eb-selejtezők után ismét egymást boldogíthatják. A legutóbbi sorozatban a csehek mindkétszer simán nyertek.

Tipp: 1. Csehország, 2. Lengyelország

A németek és a többiek

A 4. csoportban a németeknek nem jelenthet különösebb gondot a továbbjutás. Ebbe talán csak Oroszországnak lehet beleszólása, a finnek és a walesiek valószínűleg csak a harmadik helyért lesznek harcban. Craig Bellamyék egyébként az Eb-selejtezőkön is a németekkel voltak egy csoportban és akkor sikerült is egy pontot szerezniük, épp az utolsó fordulóban.

Tipp: 1. Németország, 2. Oroszország

Spanyol-török párharc

Az 5. csoportban szintén abszolút favoritnak számítanak a spanyolok. Ugyanakkor a törökök meglephetik őket, ehhez azonban nem szabad olyan hullámvölgybe kerülniük, mint tették azt az Eb-selejtezőkön. A többi együttes – Belgium, Bosznia, Örményország – ugyan elcsíphet pontokat a nagyoktól, de komoly szerepet nem játszhatnak a csoportban.

Tipp: 1. Spanyolország, 2. Törökország

Ismét megkapták a horvátokat az angolok

A 6. csoportban tűnik a legnehezebbnek megtippelni az első két helyre esélyes csapatokat. Az első kalapból idekerült horvátok ugyanis ugyanúgy lehetnek csoportelsők, mint harmadikak, de ugyanez vonatkozik az angolokra és az ukránokra is. Angliában ugyanakkor valószínűleg nem felejtették el, hogy épp a horvátok elleni vereség miatt kénytelenek kihagyni a jövő nyári Európa-bajnokságot. Mellesleg az ukránok sem örülhetnek túlzottan, hiszen ismét egy nehéz csoportból kellene kivívniuk a továbbjutást.

Tipp: 1. Anglia, Horvátország

Román-szerb harc a franciák mellé

A 7. csoportban szintén hatalmas küzdelem várható a kijutásért, és lehetetlen megtippelni, a francia, román, szerb hármas milyen sorrendben végez a csoport élén. Ugyanakkor oda kell figyelniük az egymás elleni meccseken elvesztegethető pontokra, hiszen a kiegyensúlyozottsága miatt akár ebből a nagyon erős csoportból kerülhet ki a leggyengébb második.

Tipp: 1. Franciaország, 2. Románia

Csak a második helyért lesz nagy harc

A 8. csoportban a világbajnok olaszoknak nem okozhat gondot a csoportelsőség kiharcolása, de mögöttük hatalmas harc lehet a második helyért Bulgária és Írország között. Ebbe a versengésbe a csoport többi csapata – Ciprus, Grúzia, Montenegró – érdemben nem valószínű, hogy bele tud szólni, de egy-egy ellopott ponttal alaposan megkavarhatják az esélyeket.

Tipp: 1. Olaszország, 2. Írország

A legkiegyensúlyozottabb csoport

A kilences számú, egyedüliként ötfős csoport talán a legkiegyensúlyozottabb. Annak ellenére, hogy a hollandok számítanak a csoport favoritjának, az Eb-selejtezőkön mutatott formájukkal nem mehetnek biztosra a skótok és a norvégok ellen sem. Emellett még Macedónia és Izland is képes egy-egy meglepő eredményre, mellyel teljesen összekuszálhatja a sorrendet. A hollandok és a skótok a 2004-es Eb-selejtezők rájátszásában találkoztak, és akkor a hollandok kiütéses győzelemmel tették biztossá továbbjutásukat.

Tipp: 1. Hollandia, 2. Norvégia

Comments are closed.