A mögöttünk hagyott héten az angol válogatott blamázsa váltotta ki a legnagyobb nemzetközi visszhangot, míg itthon a Várhidi-csapat utolsó Eb-selejtezője és Erdei Zsolt címmérkőzése volt a legfontosabb sportesemény. Egyik sem volt sétagalopp, de az egyik ütközetet legalább sikerült megynerni – más kérdés, hogy az utólagos nyilatkozatokban Madár értékelte kritikusabban saját teljesítményét.
McClaren több szempontból is sokba került az angoloknak
Az angol futballtársadalom egy hónappal ezelőtt borult gyászba először, amikor is a válogatott utolsó előtti Eb-selejtezőjén kikapott Oroszországban, így már a szborjana botlására is szükése volt ahhoz, hogy a horvátok ellen kiharcolhassa a kontinensviadalon való részvételt. Érthető, hogy a brtik sajtó igencsak szkeptikussá vált a csapat esélyeit illetően, és maguk a játékosok sem nagyon bíztak benne, hogy Guus Hiddink együttese pontokat veszít majd az alacsonyabban jegyzett Izrael vagy Andorra ellen.
Előbbi ország válogatottja mégis megtette azt a szívességet, hogy egy hosszabbításban szerzett góllal legyőzte az oroszokat, minek következtében Angliának csupán annyit kellett volna tennie, hogy a Wembleyben nem kap ki a csoportelsőként már biztos továbbjutó, s talán ennek is betudhatóan a Macedóniában már egy 2-0-s vereséget is beszedő horvátoktól.
Mint szerda este kiderült, a feladat megoldhatatlannak bizonyult a nevek alapján bombaerős, Steve McClaren írányította angol válogatottnak, ezek után pedig az emberben felmerül a gondolat, talán nem minden alap nélkül született a szigetországban vagy egy kötetre való írás, amely az Eriksson segítőjéből szövetségi kapitánnyá előlépett szakember alkalmatlanságát bizonygatta az utóbbi hónapokban.
Persze van az úgy, hogy a sajtó sem feltétlenül a legjobb megoldást sugallja, a bakijai miatt korábban sokat kritizált Robinson helyett például Carsont állította csatasorba McClaren, hogy aztán az újonc kapus egy hatalmas potyagólt kapva már a 8. percben hátrányba hozza a csapatát. Az első horvát gólt egy második követte, ám Lampardék ezt a hátrányt még le tudták dolgozni, Petric bal sarokban kikötő bombája azonban végleg szertefoszlatta az angolok reményeit, akikkel 1984 óta először fordult elő, hogy nem utazhatnak el az Európa-bajnokságra.
Bár McClaren szakmai megítélésén nyilván semmit nem változtatna, morálisan azonban sokak szerint elvárható gesztus lett volna, ha minden idők legeredménytelenebb angol kapitánya a kudarc után önként távozik posztjáról. Ehelyett inkább megvárta, hogy az angol szövetség mentse fel a munkavégzés alól, 2,5 millió fontos (875 millió forint) végkielégítéssel.
Angliában – és világszerte – pedig megkezdődött az ilyenkor szokásos össznépi találgatás és javaslattevés a következő kapitány személyére, Fabio Capellótól Jürgen Klinsmannig, José Mourinhótól Martin O”Neillig.
Nem sikerült szépen zárni az Eb-selejtezőket
Régen osztott meg ennyire közvéleményt és médiát magyar futballválogatott, mint amilyen egymásnak ellentmondó véleményeket és érzelmeket vált ki Várhidi Péter csapata manapság. Az egyik tábor a szövetségi kapitánnyal együtt biztató jeleket, fejlődést és perspektívát lát a fiatal játékosokra épített gárdában, míg mások tétmeccseken való impontenciáját emlegetik és a selejtezőcsoport végeredményét lobogtatják, kiemelve, hogy soha nem szerepeltünk még ilyen rosszul kvalifikációs sorozatban, pedig akadt már néhány mélypont az elmúlt húsz évben.
Való igaz, a válogatott meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott az elmúlt évben, hogy mást ne mondjunk, az olaszok, a bosnyákok és a lengyelek legyőzése mellett simán ki tudott kapni Ciprustól, Montenegrótól és Moldovától. Az összképet mégis kedvezőre festhette volna, ha a Eb-elejtezők zárásaként Hajnalék hazai pályán legyőzik Görögországot – ez esetben a helyszínen 32 ezer néző ünnepelte volna a világbajnok után az Európa-bajnok skalpját is begyűjtő csapatot, amely ráadásul – legalábbis Várhidi szerint – jobb besorolásból, a negyedik helyett a harmadik kalapból várhatta volna a vb-selejtezők sorsolását.
Nem is volt reménytelen vállakozás, Buzsáky egy szerencsés góllal hamar vezetést szerzett, a válogatott pedig összességében több helyzetet dolgozott ki vendégeinél, a némileg tartalékos és tét híján nem is túl motivált görögök egy öngóllal és egy másik védelmi hibát kihasználva mégis 2-1-re megnyerték a meccset.
És ez volt a forgatókönyv, amely a legkevésbé segítette az egyetértést a válogatott megítélésében, hiszen a „több rutinnal és kis szerencsével nyerhettünk volna”, illetve „az eredmények önmagukért beszélnek” álláspontok képviselői egyaránt hosszasan tudják sorolni saját érveiket.
Mintha az MLSZ sem igazán tudná eldönteni, hogy melyik oldalra álljon, Várhidi Péter szerződése rövidesen lejár, Kisteleki István pedig a hosszabbításra vonatkozó kérdésre adott válaszában talányosan úgy fogalmazott: meg kell, várni milyen ellenfeleket kapunk a 2010-es vb-selejtezők vasárnapi sorsolásán…
Most már tudjuk: Portugália, Svédország, Dánia, Albánia és Málta ellen kell majd küzdenünk a világbajnokságért, így a kérdés már csak az, vajon az MLSZ-elnökség szerint Várhidi kapitány profiljába vágnak-e a kisorsolt csapatok. Kiteleki és Várhidi mindenesetre úgy látja, reális cél a csoport második helyének megszerzése.
Erdei túljutott a nehézségeken
Profi pályafutása egyik legnehezebb összecsapásán van túl Erdei Zsolt, aki szombaton a drezdai gálán kilencedik alkalommal védte meg a WBO félnehézsúlyú világbajnoki címét. Habár Madár előzetes nyilatkozataiban nem tulajdonított nagy jelentőséget kihívója magasságának, a mérkőzésen kiderült, a technikai képzettséggel és jelentős ütőerővel párosuló méretbeli fölény azért okozhat gondokat – a veretlen magyar bunyós nehezen talált utat Tito Mendoza hosszú karjai között, így bár most is pontosabban ütött ellenfelénél, a tőle megszokottnál jóval kevesebb találatot vitt be.
Ugyanakkor a negyedik menetben történtek után érthető volt, hogy nem Erdei nem akart mindenáron közel férkőzni ellenfeléhez, a panamai célba érő jobbegyenese után bemutatott rongyláb-figura ugyancsak ráijesztett a magyar szurkolókra, akik az utóbbi években már elszoktak tőle, hogy Madárra megrendítő erejű ütést mérjenek. Mendoza meg is próbálta befejezni a meccset, pitbullként vetette rá magát a címvédőre, aki azonban átvészelte a kritikus perceket, és következő menettől folytatta pontelőnye gyarapítását.
A két európai pontozó (116-112 és 117-111) simán ki is hozta nyertesnek Erdeit, az amerikai ellenben 117-111 arányban Mendozát látta jobbnak. A mérkőzést közvetítő RTL Klub szakkomentátora szerint ez a döbbenetes eltérés az európai és az amerikai szemlélet különbözőségét mutatja, így csak remélni tudjuk, hogy azért a tengerentúlon sem minden pontozónál mellékes körülmény a bevitt ütések száma, már csak azért is, mert az Universum elnöke, Klaus-Peter Kohl – igaz, nem először – azt ígérte, hogy Erdei legközelebb az Egyesült Államokban, egy igazi nagyágyú ellen lép majd szorítóba.
[origo]
