Érkeznek a delegációk, a miniszterek a marylandi Annapolisba, ahol rendkívüli közel-keleti békekonferenciára kerül sor kedden. Felvonulások, tüntetések is jelzik a történelmi találkozó fontosságát. Sokak szerint már az is eredmény lesz, ha leülnek egymással tárgyalni az évtizedek óta békétlen ellenfelek.





Gőzerővel folynak az előkészületek Annapolisban a rendkívüli közel-keleti békekonfernciára. Jennifer Laszlo Mizrahi, az Izreal Projekt elnevezésú amerikai szervezet vezetője ennek kapcsán arról számolt be, hogy a rendőrség kapacitásának teljes lekötésére hivatkozva nem engedélyezte számukra a tervezett békés felvonulást a helyszínen.
A washingtoni II. világháborús emlékműnél keresztény közösségek tartottak amolyan szimpátia-felvonulást, ahol azért imádkoztak, hogy a konferencia teljesíthesse a békére irányuló küldetését.
Ugyancsak a rendkívüli biztonsági intézkedésekre hivatkozva leáll például a légi közelekedés a marylandi városka felett és környékén – kizárólag katonai illetve elsősegélyt nyújtó orvosi gépek kapnak az elkövetkező napokban engedélyt felszállásra, de ugyanígy korlátozások várhatók a vízi közelkedésben.
50 ország képviselőjét várják a konferenciára, a fő eseményre ugyan csak kedden kerül sor, de Bush elnök már hétfőn fogadja az izraeli kormányfőt, később a palesztin elnököt. A nagy történelmi pillanat az lesz, amikor Bush elnök, Mahmoud Abbasz és Ehud Olmert hárman kezet ráznak. Nagy várakozás előzte meg, vajon Szíria hajlandó lesz-e elküldeni képviselőjét a tárgyalásokra, a válasz végül pozitív lett.
A miniszterek, tárgyalást vezető megbízottak folyamatosan érkeznek Annapolisba. Condoleeza Rice az utolsó pillanatot is kihasználva még mindig nem véglegesítette a keddi fő megbezélések forgatókönyvét, most is tárgyal a megízottakkal, tisztázandó álláspontjukat és kompromisszumkészségüket a közel-keleti béke és a két állam megteremtésének, egymás mellett élésüknek a lehetőségéről. Ám a szakértők nem bizakódóak, mert Izraeli és a pelesztin vezető nem tudtak egyelőre megállapodni a tárgyalások napirendjének részleteiről.
Ugyanakkor az izraeli külügyminiszter úgy fogalmazott, ha az annapolisi konferencia csak ahhoz járul hozzá, hogy a két fél komolyan leül tárgyalni és az arab közösség ebben támogatja mindkettejüket, már nem volt hiábavaló Bush elnök kezdeményezése. Szerinte ugyanis Clinton ott hibázott 7 évvel ezelőtt, hogy nem tudta megnyerni az ügynek az arab világ támogatását.
Klubrádió/Csernyánszky Judit, Washington

