Népszabadság * Tóth Ákos * 2007. június 29.
Megtámadták lapunk debreceni tudósítóját – A rendőrök nem avatkoztak közbe
Népszabadság * R. Hahn Veronika * 2007. június 29.
Népszabadság * Hírösszefoglalónk * 2007. június 29.
Körülbelül ötvenfőnyi csoport demonstrált tegnap este Budakeszin, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium előtt az SS-ruha viselése miatt menesztett Kosaras Péter Ákos mellett. Az árpádsávos zászlók, számos kopasz, bakancsos fiatal – valamennyien távolabbról érkezhettek – és néhány helybéli előtt Szabó Tamás, a Magyar Nemzeti Front elnöke méltatta a volt igazgatóhelyettest.
Hogyan volt lehetséges, hogy a Hamász „amatőr” fegyveres ereje június közepén Gázában néhány nap alatt lesöpörte a színről a Mahmúd Abbász palesztin elnök irányította hivatásos Fatah-erőket, és különösebb nehézség nélkül átvette az uralmat az övezet fölött? Ezt nyilvánvalóan maga az elnök is tudni szeretné, ezért bizottságot állított fel a történtek kivizsgálására.
Móse Kacav védői peren kívüli megállapodást kötöttek tegnap az államügyésszel, s ezt követően az izraeli államelnök benyújtotta végleges lemondását. A megállapodás szerint törölték a nemi erőszak vádját, Kacav viszont beismerte, hogy hét alkalommal szexuálisan zaklatta női alkalmazottait. Az államügyész feltételes börtönbüntetést fog kérni Katzav részére, aki vállalta, hogy kártérítést fizet. Meni Mazuz államügyészt élesen bírálta az egyik áldozat, aki megerőszakolással vádolta az elnököt.
1. Kramnyik (orosz, 2772) 3, Anand (indiai, 2786) és Alekszejev (orosz, 2679) 2,5, 4-5. Lékó (2738) és Mamedgyarov (azeri, 2757) 2, 6-7. Carlsen (norvég, 2693), ls Gelfand (izraeli, 2733) 1,5, 8. Naiditsch (német, 2654) 1 pont.
Elszabadult a pokol a Klubrádió első vidéki élő adásán Debrecenben; demonstrálók zavarták meg Bolgár György Megbeszéljük című műsorát. Bolgár a cívisváros egyik étterméből jelentkezett be, vendégei között volt többek között Kósa Lajos. Miután Debrecen polgármestere távozott a stúdióból, egy 20-30 fős, árpádsávos zászlókat lengető csoport gyűlt össze a közelben, „hazaáruló rádió, mocskos komcsik, Gyurcsány takarodj!” jelszavakat skandálva.
Újrainduló nemzetközi segélyek · Moszkva párbeszédet sürget
Friss genetikai felmérés eredménye szerint csak az ország népességének fele rendelkezik szláv ősökkel
Nyílt levél a Magyar Köztársaság miniszterelnökéhez
Mose Kacav elkerüli a börtönbüntetést
Körülbelül ötven főnyi csoport demonstrált este Budakeszin, a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium előtt az SS-ruha viselése miatt menesztett Kosaras Péter Ákos mellett. Az árpádsávos zászlók, számos kopasz, bakancsos fiatal – valamennyien távolabbról érkezhettek – és néhány helybéli előtt Szabó Tamás, a Magyar Nemzeti Front elnöke méltatta a volt igazgatóhelyettest.
Pénteken a svájci Nyonban elkezdődik a 2007/2008-as nemzetközi labdarúgóidény, legalábbis papíron, ekkor tartják ugyanis a Bajnokok Ligája és az UEFA-kupa selejtezőinek sorsolását, amelyben három magyar klub is érdekelt. A bajnok DVSC-TEVA a második selejtezőkörben kapcsolódik be a BL-be, míg a kupagyőztes Budapest Honvéd és az ezüstérmes MTK már az első kanyarban érdekelt az UEFA-kupában.
Izrael csütörtökön ötezer tonna búzát szállított a Gázai övezetbe, amelyet az ENSZ küldött a palesztinok számára – közölte egy izraeli illetékes és a világszervezet. Ez volt az első segélyszállítmány, amióta a Hamász palesztin iszlamista szervezet ellenőrzése alá vonta a Gázai övezetet.
2007. június 28. 19:12
Nézeteltérések és összeborulások az Országgyűlés tavaszi ülésszakán
Szlazsánszky Ferenc
Finta Szilvia

