Forrás: MNO

Újrainduló nemzetközi segélyek · Moszkva párbeszédet sürget

2007. június 19. (8. oldal)

Hírösszefoglaló

Kényes melegfesztivál. Mintegy tízezer ortodox zsidó tüntetett Jeruzsálemben az óvárosba tervezett melegparádé megrendezése ellen, és néhányan közülük összecsaptak a rendfenntartó erőkkel is – közölte a helyi rendőrség. Az engedélyezett megmozdulás négy órán át tartott, és a résztvevők elátkozták mindazokat, akik csütörtökön csatlakoznak a homoszexuálisok felvonulásához. A tüntetők kövekkel dobálták meg a rendőröket, és gumiabroncsokat gyújtottak fel, amire a rendfenntartók könnygázgránátokkal és gumilövedékekkel válaszoltak. (MTI)Mahmúd Abbász palesztin elnök vasárnap este kinevezett szükségkormánya közölte, ki fogja terjeszteni hatalmát az egész gázai övezetre, amelyet egyébként jelenleg a Hamász irányít. A radikális mozlim csoport kihagyása a szükségkormányból arra sarkallta a nyugati hatalmakat, hogy megígérjék, feloldják a tavaly március óta tartó nemzetközi bojkottot, és folytatódik a segélyek folyósítása. Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője bejelentette, a szükségkormánynak a közeljövőben segélyt fog küldeni, míg egy nappal korábban az amerikaiak közölték ugyanezt. Az izraeliek is kedvező döntéseket fontolgatnak, így a Dor Alon nevű cég egy nappal a kormány felesküdése után újra elkezdte az üzemanyag szállítását az övezetbe. A Hamász irányította területen egyre több termék tűnik el a polcokról, a lakók égbe szökő árakra panaszkodnak.

Binjamin Ben-Eliézer infrastruktúráért felelős izraeli miniszter ugyanakkor arra szólított fel, hogy mostantól teljes mértékben szigeteljék el a gázai övezetet, s csak az Egyiptommal közös rafahi átkelőt tartsák nyitva, hogy arra távozhassanak a menekültek. Dániel Fridman igazságügy-miniszter viszont azon az állásponton van, hogy a Hamász elől menekülő gázaiaknak segítsenek Ciszjordániába jutni. Egyelőre az összes átkelőhely szigorúan le van zárva, az izraeli hadsereg katonái megerősített őrséget tartanak az övezetből kivezető utak mellett.

A szükségkormány terveit egyelőre szkeptikusan szemlélik szakértők, akik szerint kérdéses, hogyan tudná a Gázából gyakorlatilag kifüstölt, Ciszjordániában működő kormány átvenni a hatalmat a sűrűn lakott övezetben. Iszmail Haníje, a most szétesett palesztin egységkormány miniszterelnöke, a Hamász tagja közölte, szerinte még mindig ez a testület legitim, s Mahmúd Abbászt azzal vádolta, hogy részt vett az ellene irányuló amerikai vezetésű puccsban. A jogi háttér zavarossága ellenére a nyugati államok azonnal Abbász és a szükségkormány mellé álltak. Ehud Olmert Amerikában tárgyal, s bejelentette, a tavaly tavasszal befagyasztott adó-visszatérítéseket újra át fogja utalni Izrael a Palesztin Hatóságnak, ha abban a Hamász valóban nem vesz részt.

Moszkva ugyanakkor felszólította a palesztin szükségkormányt, hogy folytasson párbeszédet „minden palesztin erővel, beleértve a Hamászt is”. „Moszkva reméli, a szükségkormány mindent megtesz, ami elengedhetetlen annak érdekében, hogy normalizálja a helyzetet, javítsa a humanitárius helyzetet a palesztin területeken és hogy véget vessen a palesztinközi konfliktusnak” – fogalmazott közleményében az orosz külügyminisztérium, amelyet az MTI idézett.

Comments are closed.