Hosszas csatározások után a washingtoni kongresszus mindkét háza megszavazta a több mint százmilliárd dolláros költségvetést az iraki háború folytatására. Azaz végül a Fehér Ház álláspontja győzedelmeskedett: a törvény nem tartalmaz kötelező kivonulási menetrendet.
Cáfolta az izraeli hadsereg szóvivője azt a palesztin állítást, amely szerint az Iszmail Haníje háza közelében péntekre virradóra becsapódó rakéta célpontja a palesztin miniszterelnök lett volna. A rakéta egyébként egy lakókocsit talált el s ennek nyomán egy palesztin megsebesült. A kocsit a Hanijét őrző egységek használták.
Zárójelben a jelenlegi Élő-pont, illetve a 2006. január 1-jén érvényes pontszám. Az 1. pár győztese a 8. pár győztesével, a 2. pár nyertese a 7. pár győztesével, a 3. a 6., a 4. az 5. pár győztesével játszik a következő körben.
Elisztában ma a megnyitóval és a sorsolással megkezdődnek a világbajnok-jelölti páros mérkőzések. A tizenhatos mezőnyből négyen harcolhatják ki a mexikói nyolc résztvevős világbajnokságra a kvalifikációt, ahol kiemeltként az orosz világbajnok, Kramnyik mellett a 2005-ös San Luis-i vb-ről az indiai Anand, az orosz Szvidler és Morozevics játszhat. Az első körben Lékó Péter a török Gureviccsel, Polgár Judit az orosz Barejevvel küzd meg, remélt továbbjutásuk esetén egymás ellen csatáznak majd.
Az ausztrál legfelsőbb bírósághoz fordult a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai azért, hogy ne adják ki a magyar hatóságoknak. Mint ismert, Zentait azzal gyanúsítják, hogy 1944-ben katonaként megölte a 18 éves Balázs Pétert, mert a zsidó fiatalember nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot.
Közkeletű mondás, hogyha valamiről feltételezzük, hogy nagyon tartósan fennmarad, az ércnél maradandóbb. Nos, az elmúlt évtizedek során bebizonyosodott, hogy sem a kő, sem a legkeményebb fém nem képes ellenállni a politikai indulatoknak, a bosszúvágynak. A mai középkorúak még emlékeznek a mondásra: majd akkor hiszem el, ha Osztyapenko lépést vált! Azóta, mint tudjuk, a szerencsétlen sorsú parlamenterrel ez is megtörtént.
Polgároknak azokat az egyéneket nevezzük, akik a szó leggazdagabb értelmében szabadok és függetlenek. Függetlenek a szó jogi értelmében (csak a közmegegyezéssel kivívott törvénynek alávetettek), ez a citoyen, s függetlenek a szó anyagi-egzisztenciális értelmében, ez a burzsoá. Gondolkodásuk, világról alkotott véleményük egyéni, s önmagukat legjobban a modern liberalizmus világképében találják meg.
A sötétkék cipő egyszerűen kiszólt a polcról. Tízcentis, karcsú tűsarka volt, anyaga mintha szattyánbőr lenne, bársonyosan puha, orra a végtelenbe nyúlt. Vera levette a polcról, megnézte a talpát, megállapította, hordhatták a kifutón, valamelyik divatbemutatón, talán Manchesterben. Tudta, hogy nem tudná viselni. Ezek a tűsarkok sose bírták imbolygó tevejárását, egyszer azt mondta neki Pista, úgy jársz, mint a sivatag hajója. Sose ment eztán randevúra pontosan, csak pár perccel korábban.
2007. május 16. (9. oldal)
2007. május 16. (8. oldal)
2007. május 16. (20. oldal)
2007. május 16. (5. oldal)
Olmert szerint Izrael kész tárgyalni a szaúdi béketervről
2007. május 16. (3. oldal)
Az Egyesült Államok felszólította az izraeli és a palesztin felet, hogy kerüljék el civilek életének kioltását
Rakétát lőttek ki pénteken a dél-izraeli Szderótra a szomszédos Gázai övezetből, majd alig egy órával később az izraeli légierő három halálos áldozattal járó légicsapást hajtott végre Gáza városában.
2007. május 25. 20:10
A zsidó állam cáfolta, hogy Iszmail Haníje háza lett volna a célpont
Légicsapást hajtott végre az izraeli hadsereg péntekre virradóra a palesztin miniszterelnök gázai lakóhelye közelében, közölte egy katonai szóvivő. „Határozottan nem Haníje háza volt a célpont” – jelentette ki a szóvivő. Haníje egyik politikai tanácsadója, Ahmed Juszef szerint a csapást a kormányfő elleni fenyegetésnek szánták. Helyi lakók arról számoltak be, hogy rakéta talált el egy lakókocsit, amit a Haníje házához vezető utcát őrző Hamász-fegyveresek használtak.

