Életmű kategóriában Róbert László újságíró Pulitzer-díjat kapott. A méltatás szerint a zsurnalizmus minden ágában felkavarót és izgalmasat tudott létrehozni. Televíziós dokumentumfilmek, könyvek, rádióriportok fémjelzik nevét…

Erről a témáról fejti ki álláspontját, március 12-én hétfőn reggel 6.30 órakor a Napkelte, később 7.15 órakor pedig a TV2 Mokka című műsorának vendégeként dr. Feldmájer Péter a Mazsihisz elnöke.

1891 Március 12. (116 éve történt)

2007. március 5. (3. oldal)

A felekezeti viszály enyhítéséről tárgyalt Rijádban az iráni elnök

Visszhangzik a történelem mély kútja

2007. március 5. (7. oldal)

2007. március 5. (7. oldal)

A rágalmazás neoliberális fegyver a polgári lakosság ellen

A miniszterelnök és felesége két változatban adta elő, hogyan került Dobrev Klára kezébe uszító röplap

Hegedüs Zsuzsa szociológus szerint a magyar társadalom visszafogottan reagál arra, ami vele történik

2007. március 5. (3. oldal)

A Nemzeti Koalíció eseményén felszólalók a közelgő nemzeti ünnepen várható rendőri provokációkról és izraeli „utcai harcosok” idevezényléséről beszéltek

David Admon, Izrael budapesti nagykövete köszöntőjében sajnálatának adott hangot, hogy felerősödni látszanak Magyarországon antiszemitizmusra utaló jelek

A Hamász vezetése átadta a zsidóknak Palesztina túlnyomó részét” azért, hogy továbbra is a palesztin kormány élén állhasson – bírálta a palesztin egységkormány létrehozásába hosszas tárgyalások után beleegyező Hamászt Ajmán az-Zavahri, az al-Kaida második számú vezetője videóüzenetében. A felvételt lejátszó al-Arabíja nem közölte, honnan jutott a filmhez.

Rendőri provokációktól és izraeli utcai harcosok érkezésétől tart a Kossuth téri tüntetők egységszervezete, a Nemzeti Koalíció. A Március 15. téren tartott rendezvényen felszólalt Papp Lajos szívsebész is, aki az azonosító nélküli rendőröket kékruhás bűnözőknek nevezte. Felszólalt ifj. hegedűs Loránt is. A legtöbb felszólalót az izgatta, hogy a hétvégén 200 izraeli katona érkezett budapesti látogatásra. A gyülésen százan vettek részt, jónéhányan nyíltan vállalták antiszemita nézeteiket.

NOL * Népszabadság Online * 2007. március 11.

NOL * Népszabadság Online * 2007. március 11.

2007. március 11. 21:40

A társadalmi traumákról szervezett vitát a Védegylet