A felekezeti viszály enyhítéséről tárgyalt Rijádban az iráni elnök
2007. március 5. (8. oldal)
Az Irakban egyre durvábbá váló síita-szunnita harcok és az Irán déli részén előforduló rajtacsapások idején hatalmas jelentőségű lehet a hír, miszerint Irán és Szaúd-Arábia megállapodott, hogy együttműködik a vallási szélsőségek elleni harcban. Az iráni elnök szombaton személyesen tárgyalt a szaúdi királlyal Rijádban.
Ostoba tervek. Az iráni atomlétesítmények elleni támadások „visszafelé sülhetnének el” – véli Frank Barnaby brit atomfizikus és fegyverzetszakértő. Az ilyen csapások növelhetik Teherán elszántságát az atomfegyver megszerzésére, és még ellenségesebbé tehetik az iráni politikát a Nyugattal szemben – írta jelentésében, amelyre az Oxford Research Group nevű független tudományos, társadalmi szervezettől kapott megbízást. A professzor szerint egy ilyen akció „végtelenül ostoba dolog” lenne. Törökország közben jelezte, területéről egyetlen szomszédja ellen sem indulhat támadás. (MTI)Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő és Abdallah bin Abdel-Aziz szaúdi király megbeszélését követően Szaúd el-Fejszál herceg, szaúdi külügyminiszter kijelentette: megegyeztek abban, hogy együtt harcolnak a felekezeti viszály terjedésének megakadályozásáért.
Ahmadinezsád elmondta, megbeszélésein szó volt a palesztin és az iraki kérdésről, s mindkét fél ellenezte, hogy „ellenségek vonják ellenőrzésük alá az iszlám térséget”. Érdekesség, hogy a szaúdi hírügynökség szerint az iráni elnök támogatásáról biztosította az arab országok 2002-ben Bejrútban elfogadott békekezdeményezését. Ennek értelmében az arab országok készek a kapcsolatok normalizálására Izraellel, ha az cserébe kivonja csapatait az 1967-es háborúban megszállt arab területekről. Később Teheránban cáfolták, hogy szó esett volna az arab béketervről.
A szunnita lakosságú Szaúd-Arábia, valamint a síita többségű Irán az iszlám e két ágának legbefolyásosabb képviselője, s míg Rijád kulcsfontosságú szövetségesként tekint az Egyesült Államokra, addig Teherán a térségbeli nyugati befolyás heves ellenzője.
Ennek szellemében a teheráni külügyminisztérium szóvivője, Mohamed Ali Hoszeini tegnap úgy fogalmazott, hazája számára „jelenleg nem téma” a Washingtonnal folytatandó közvetlen tárgyalás.
Kudarcra ítélve. Egy washingtoni republikánus szenátor, Gordon Smith szerint David Petraeus, az Irakban harcoló szövetséges erők parancsnoka sem ad 25 százalékosnál nagyobb esélyt arra, hogy az új biztonsági terv sikerrel fog járni.

