Forrás: Népszava

Életmű kategóriában Róbert László újságíró Pulitzer-díjat kapott. A méltatás szerint a zsurnalizmus minden ágában felkavarót és izgalmasat tudott létrehozni. Televíziós dokumentumfilmek, könyvek, rádióriportok fémjelzik nevét…

Jómagam a napokban olvastam el újra Zsidónak születni című könyvét, s megint csak elmerengtem a mondatok fölött: ennek a könyvnek ott a helye a legnagyobb irodalmi alkotások sorában.

A történet egy zsidó fiúról szól, aki kedves, szerető családban cseperedik, „hétkrajcáros” vidámságban, apró huncutságok közepette, amelyeket legtöbbször a szabósegéd nagypapa sugall. Miközben ezernyi bölcsességgel, jó tanáccsal látja el az unokáját.

Aztán egyszer csak elromlott valami. Kötelező lett a sárga csillag, s egyre gyakrabban hangzott el itt is, ott is: „a büdös zsidók ide álljanak, a keresztények amoda…” Mit érthetett ebből egy gyerek, és mit érthet ma? Akár ő, akár bárki más?

Majd eljött az az idő, amikor a rokonságot, jó barátokat „bevagonírozták”. S a gyerek többé sosem látta őket. Őt pedig – Lacit – munkaszolgálatra vitték. Kíváncsi, kétkedő, fantáziadús ember volt mindig, talán éppen ez vezette az újságírói-írói pályára, már ott, a táborban, a saját „erőltetett menetében” is különös szemlélettel vizsgálta a világot. Szüntelenül, még a legkeserűbb időkben is a derűt kereste. A munkaszolgálatosok drótkerítése például az ő olvasatában nem egyszerű kerítés: „ott túl, az már külföld…”

A hajdani érdeklődő kisfiúnak aztán a külföldből elég sok jutott: a Népakarat, a Népszava egykori munkatársa, a rádió római és párizsi tudósítójaként bejárta a világot. Mintha képes lett volna több példányban jelen lenni; fölbukkant mindenütt, ahol „esemény volt”, és küldte izgalmas tudósításait. Ám hiába szegődött rádiósként az éter szolgálatába, nála a szlogen – hogy „a szó elszáll” – nem működött. Jó néhány könyve őrzi a világból összegyűjtött nagy történéseket és az apró, de nagyon is emberi sztorikat, magáról az emberről. Saját prizmáján átszűrve ezek az élmények – bár sok szomorúságot is hordoznak – népszerű, megkapó olvasmányok. Eddig megjelent kötetei: Peppino, Whisky bombával, Tisztelendők, Hotel Majestic, A Greene-kapcsolat, a Zsidónak születni és az Allah nevében? Ez utóbbi már három kiadást ért meg.

A Greene-kapcsolat – sajnos, hogy a jó baráttal személyesen már nem foghat kezet – egyre erősebb. Róbert Lászlót a Nemzetközi Graham Greene Társaság meghívta az író szülővárosába, Berkhamstedbe, hogy a társaság idei, őszi konferenciáján tatrson előadást az angol író magyarországi, vietnámi és közép-amerikai emberi kapcsolatairól.

Laci életében nincs megállás.

Szigeti Piroska

Comments are closed.