A Közép-európai Egyetemen (CEU, Budapest V., Nádor u. 9.) mától vasárnapig rendezik meg Sokféleség – Bet Debora Budapesten címmel a zsidó nők, aktivisták, kutatók és rabbinők negyedik európai konferenciáját. A tanácskozás arra keresi a választ, hogy miként kaphatnak nagyobb teret a nők az európai zsidó élet keretei között.

Nyolc turista életét vesztette kedden egy egyiptomi közúti szerencsétlenségben, harmincöten megsérültek, többen közülük súlyosan. A Kairótól 380 kilométernyire délkeletre fekvő asz-Szaada településen – egyelőre ismeretlen okból – felborult egy turistabusz. Az utasok egy része beszorult a szerencsétlenül járt autóbusz roncsai közé; lehetséges, hogy az összeroncsolt járműben további halálos áldozatok is vannak.

Halál a romákra címmel újabb cigányellenes honlap került fel az internetre. A horogkereszttel és más náci szimbólumokkal dekorált honlap fejlécén az ismert roma polgárjogi politikus, Horváth Aladár látható pirossal áthúzva. Alatta újra letölthető az Oláh Action néven hírhedtté vált cigányirtó játék. Ebben Magyarországot kell megyénként „megtisztítani” a cigányoktól, amelyhez többféle lőfegyver közül választhatnak a játékosok.

Szülővárosa, Gdansk – az egykori Danzig – polgármesteréhez írt levelében „magyarázta bizonyítványát” Günter Grass, a Nobel-díjas német író, akiről csak nem régiben derült ki, hogy fiatalkorában sorozott katonaként a Waffen SS-ben, a náci rendszer háborús bűnösnek nyilvánított alakulatában szolgált. Pawel Adamowicz polgármester szerint a „meleg hangú, helyenként megható” levél számos kérdést megválaszol.

A hét eleji kommandóakció a libanoni Baal Bekben „elérte célját” – jelentették izraeli katonai körök. A cél állítólag annak az öt libanoninak az elfogása volt, akiket az izraeli katonák magukkal hoztak. Mint kiderült, a foglyok között volt egy Haszan Naszrallah nevű férfi és négy családtagja, akikről az izraeliek feltételezték, hogy a Hezbollah vezetője, Haszan Naszrallah sejk rokonai és így a jövendő fogolycsere alkalmával „aduk” lesznek Izrael kezében.

Olaszország csak akkor küld csapatokat a libanoni ENSZ-békefenntartó erők kötelékébe Massimo D”Alema olasz külügyminiszter keddi lapnyilatkozata szerint, ha az izraeli hadsereg betartja az ENSZ-közvetítéssel tető alá hozott tűzszünetet.

Az 1792-es francia konvent ülésrendje politikai hagyományként maradt meg a politikatörténetben, annak ellenére, hogy az egyes oldalakhoz sorolt pártoknak az egész világban semmi közük nincs a jakobinus, vagy girondista nézetekhez.

A cigány Holocaust nem kevés áldozatát még vagonba se rakták, el sem szállították valamelyik lágerbe. A csendőrök kimentek a falu szélére, összegyűjtötték a romákat, és agyonlőtték őket. Törvényesen. Mert bár korábban is léteztek hatályos jogszabályok a „kóbor cigányok” életének korlátozására, de ebben még az agyonlövés lehetősége nem szerepelt. A nyilas uralom aztán teljesen szabad kezet adott a csendőröknek, akik éltek is ezzel a „lehetőséggel”.

Röviden

sofar, 2006. augusztus 22. 22:05  JNA24 médiafigyelő, NOL No Comments »

Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. augusztus 23.

Népszabadság * Sárközy Júlia * 2006. augusztus 23.

Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. augusztus 23.

Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. augusztus 23.

A Halasi Csipke Közalapítvány és a Kiskunhalasi Izraelita Hitközség Zsidó Egyházi Textíliák a Prágai Zsidó Múzeum Gyűjteményéből , valamint a Metál Art Zrt. Judaika címmel kiállítást rendez a Kiskunhalasi Csipkeházban szeptember 3-tól.

Betűméret +-

Mivel Izrael légi blokádot is bevezetett Libanon ellen, így kérdéses a légiforgalom helyreállása

Betűméret +-

Ha nem indul a videó, kattintson ide

2006. augusztus 22. 20:10

Bezárás | Nyomtatás

A hét végétől újra használható lesz az izraeli bombázásoktól megrongált bejrúti repülőtér – jelentette be kedden Mohammed Szafadi libanoni közlekedési miniszter. Hozzátette: két hónapba is belekerül, amíg mind a három kifutópályát teljesen rendbe hozzák, de a hadsereg már megtisztította a kifutópályák környékét a fel nem robbant rakétáktól és bombáktól, s legkésőbb szombatig használhatóvá válik két kifutópálya.