Szülővárosa, Gdansk – az egykori Danzig – polgármesteréhez írt levelében „magyarázta bizonyítványát” Günter Grass, a Nobel-díjas német író, akiről csak nem régiben derült ki, hogy fiatalkorában sorozott katonaként a Waffen SS-ben, a náci rendszer háborús bűnösnek nyilvánított alakulatában szolgált. Pawel Adamowicz polgármester szerint a „meleg hangú, helyenként megható” levél számos kérdést megválaszol.
Grass korábban elég ingerült stílusban kérte ki magának a bírálatokat. Hogy Gdanskba írott levele más hangvételű volt, annak nyilvánvalóan nem csak az az oka, hogy szülővárosáról van szó, hanem az is, hogy Gdansk volt a színhelye három kiemelkedő regényének, köztük a világsikert aratott „Bádogdob”-nak. Vagyis életművének jelképes városáról van szó. E városhoz való viszonyára vetett árnyat az a tény, hogy kiderült: annak a hitlerista alakulatnak volt a tagja, amely oly sok szenvedést hozott a lengyel népre. E leleplezés hatására szólította fel a német írót Lech Walesa volt lengyel elnök, a Szolidaritás szervezet egykori alapítója és elnöke arra, hogy mondjon le gdanski díszpolgárságáról. Arra az esetre, ha ezt Grass nem teszi meg, az ugyancsak gdanski díszpolgár Walesa megpendítette: inkább ő mond le a címről, mintsem, hogy egy egykori Waffen SS-taggal kelljen osztoznia rajta.
Walesa különösen azt a – német kritikusok által is felvetett – lehetőséget találta visszataszítónak, hogy Grass részéről a kései beismerés esetleg egyszerű reklámfogás volt. Nem sokkal azután ugyanis, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában megerősítette, hogy serdülőkorában a Waffen SS tagja volt, megjelent egy önéletrajzi műve, melyben életének ezt a mozzanatát részletesebben is tárgyalja. Grass cáfolta, hogy reklámfogásról lett volna szó, ám a tény az tény: a könyvet, melynek kiadását a botrányt követően előbbre hozták, „viszik, mint a cukrot”.
Izléstelen reklámmal vádolja Grasst és a beismerést elsőként közlő konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitungot az inkább baloldalinak tekinthető Berliner Zeitung is. Ez utóbbi lap szerint a Frankfurter Allgemeine Zeitung már áprilisban tudomást szerzett az író egykori Waffen SS-tagságáról, ám az életrajzi művet gondozó göttingeni Steidl kiadóval együtt – feltehetően üzleti megfontolásból – hónapokra visszatartották az információt.
Günter Grass a Frankfurter Allgemeine Zeitung által augusztus 12-én közölt interjúban ismerte el először, hogy 17 éves korában a Waffen SS tagja volt. Az interjúból az derült ki, hogy a serdülő fiú kortársai tömegeivel együtt „bedőlt” a náci propagandának és már 15 évesen katonai szolgálara jelentkezett a német hadiflotta tengeralattjáróira. Oda nem vették fel, s ezért még jó darabig munkaszolgálatot végzett. (Németországban az e nevet viselő intézményben nem a rendszer üldözöttjeit foglalkoztatták.) 1944-ben – 17 évesen – azután behívót kapott a Waffen SS-hez. Ezt az alakulatot a Nürnbergi Törvényszék egyetemlegesen háborús bűnösnek nyilvánította. A Waffen SS-be eleinte csak a náci rendszer meggyőződéses híveit vették fel és ennek megfelelően a jelentkezés önkéntes volt. Később azonban, amikor már pótolni kellett a háborús emberveszteségeket, ide is sorozták a hadköteleseket. A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjúban Grass mindenesetre azt hangoztatta, hogy soha senkinek nem ártott és a háború alatt egyetlen egy lövést sem adott le.
Az írót többen védelmezték, de többen hevesen bírálták is. Nem annyira Waffen SS-tagsága miatt, hiszen ezt a körülmények – főként az, hogy nem önként jelentkezett oda és személyes bűn nem terheli – nem indokolnák. A bírálatok elsősorban azért érték, mert több mint hatvan évet várt a vallomással, közben pedig a német nemzeti felelősség kérdésében valóságos erkölcsbíróként, nemzeti apostolként viselkedett. Máig emlékezetes, hogy 1990-ben azért ellenezte az ujraegyesülést, mert úgy vélte: a németek még nem bűnhődtek meg eléggé Auschwitzért.
Grass azonban nem csak saját nemzetével szemben igényelte magának az erkölcsbírói tisztet, hanem másokkal, főként az amerikaiakkal szemben is. A The Wall Street Journal című New York-i lap a fejére is olvasta egykori túlzó és kioktató nyilatkozatait. Például azt az 1968-as értekezését, melyben az amerikaiak vietnami dolgait a náci bűnökhöz hasonlította, vagy egy 2003-as nyilatkozatát, melyben az akkoriban kezdődő iraki háború fényében az Egyesült Államok erkölcsi hanyatlását emlegette, szemben az új, múltjával szembenéző és azzal leszámoló Németországgal. De a The Wall Street Journal cikkírója azt is felidézte, amit Grass sok egyéb között a szeptember 12-i interjúban mondott. Azt tudniillik, hogy a rasszizmust először akkor tapasztalta meg közvetlen közelről, amikor látta, milyen lealázó módon bánnak a fehérbőrű amerikai katonák saját néger bajtársaikkal. Az amerikai újságíró felveti a kérdést: Csakugyan ez volt az első alkalom, amikor Grass a rasszizmussal találkozott? Elképzelhető, hogy nem vette észre zsidó honfitársai eltűnését szülővárosából, Danzigból? Az újságíró ezért fő művére, a „Bádogdobra” célozva „bádogmoralistának” nevezte a német írót.
Grass természetesen védekezett a bírálatok ellen, hangsúlyozva, hogy nem önként lett a Waffen SS tagja és ebben a minőségében sem követett el bűnt. Arra azonban, hogy miért várt ilyen soká az önleleplezéssel, nem adott értékelhető választ. És ez volt az a pont, ahol bírálói a legfájóbb mélyütést vitték be neki: ha nem is nyíltan kimondva, de azt sejttették, hogy az író saját tekintélyének, erkölcsi sérthetetlenségének védelmében hallgatta el múltjának eme kínos epizódját. Egyik kritikusa még arra is célzott, hogy Grass esetleg attól tartott: ha vallomást tesz, nem kapja meg a Nobel-díjat.
Igen sok és igen híres személyiség azonban egyértelműen az író védelmére kelt. Ilyen volt Salman Rushdie, az indiai muzulmán származású brit író, aki a rá kimondott iszlamista halálos ítélet miatt bujkálni kénytelen. Rushdie szerint ugyan csalódást keltett benne Grass hosszú hallgatása, mégis „mesterkéltnek” tartja a vallomást követő felháborodást. Hiszen – mondta az üldözött brit írótárs – Grasst személyes bűn nem terheli, és hibája ellenére a világirodalom óriása marad. De kiállt Grass mellett a Volker Schlöndorff, a „Bádogdob” megfílmesítője, Hans Mommsen, a náci korszakkal foglalkozó híres német történész és sok más neves kortárs.
Ha óvatos formában is, de inkább a kritikusokkal tartott Angela Merkel. A német kancellár úgy fogalmazott: nem tartja meglepőnek, hogy beismerő vallomásának elkésettsége miatt támadják Grasst. Ő – Merkel asszony – mindenestre kívánatosnak tartotta volna, ha ez a beismerés korábban hangzik el. Még hevesebben bírálta az írót az a német és külföldi jobboldal, amely maga is sokszor volt Grass bírálatának célpontja. E táborból többen egyenesen azt követelték,hogy a Svéd Királyi Akadémia fossza meg Nobel-díjától az írót. Ezt azonban Stockholmban kereken visszautasították.
Kepecs Ferenc
