Eddig tízezer ember menekült el a kilenc napja izraeli légitámadások sújtotta Libanonból, és még több tízezren várnak arra, hogy elhagyhassák az országot. A harcok miatt otthonukat elhagyó libanoniak száma ugyanakkor meghaladja a félmilliót, az emberek rokonoknál és sátorvárosokban húzzák meg magukat. Az emberrablásaival az izraeli hadműveleteket kiváltó Hezbollah vezére szerint a csapások ellenére kitartanak, és csakis fogolycsere keretében adják ki a túszokat.

Mindent lerombolunk, ahol fegyvereket találunk – üzente az izraeli hadsereg a Gázai övezet lakóinak.

Három izraeli katona megsebesült a Hezbollah gerilláival folytatott harcokban. A libanoni kormányfő nemzetközi segítséget kért a síita szervezet lefegyverzéséhez. Az izraeli katonák két helyen is összecsaptak tegnap a Hezbollah fegyvereseivel az izraeli-libanoni határ mentén. A harcokban a Haarec jelentése szerint három izraeli katona megsebesült, egyikük súlyosan.

Menekültáradat indult libanonból ciprus szigetére

Libanonban és a palesztin területeken egyre több a civil áldozat. De ki a felelős a halálukért? Az igazságos háború szaktekintélye megmondja.

Az amerikai külügyminiszter a jövő héten utazik a Közel-Keletre, hogy nyomást gyakoroljon egy politikai megoldás érdekében az Izrael és a Hezbollah közötti háborúban.

2006. július 21. 07:10

Egy izraeli pilota életét vesztette, amikor összeütközött két helikopter az ország északi részén. Jeruzsálemi források szerint a libanoni határ közelében történt balesetnek három sérültje van.

A légicsapások ellenére is sértetlen a Hezbollah vezetése. Ezt a csoport vezetője egy tévéinterjúban mondta. Az izraeli harci gépek szerda este 23 tonna bombát dobtak egy földalatti bunkerre Bejrút déli részén.

Öt palesztin vesztette életét, amikor lövedék csapódott be egy házba Gáza városában. A halottak között két tíz évnél fiatalabb kisfiú is van, akiknek meghalt az édesanyjuk is.

A Libanon elleni izraeli offenzíva július 12-én történt megindítása óta 327 ember halálát okozta az arab országban, míg a síita Hezbollah libanoni szervezet rakétacsapásaiban 29 izraeli vesztette életét, 15 polgári személy és 14 katona hírügynökségi összesítés alapján.

A Libanon elleni izraeli offenzíva július 12-én történt megindítása óta 327 ember halálát okozta az arab országban, míg a síita Hezbollah libanoni szervezet rakétacsapásaiban 29 izraeli vesztette életét, 15 polgári személy és 14 katona hírügynökségi összesítés alapján.

Levelet küldött Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök Angela Merkel német kancellárnak, az írás számos, Izraelt vagy a zsidóságot bíráló megállapítást tartalmaz.

Izrael reggel ismét támadta a libanoni célpontokat, a fővárosban, Bejrútban hatalmas robbanás hallatszott.

Betűméret +-

Összeütközött és lezuhant két izraeli katonai helikopter Észak-Izraelben, a libanoni határ közelében, öt katona megsérült – közölte az izraeli hadsereg pénteken.

Újabb tüntetéssel hívta fel magára a figyelmet nemrég az ÓVÁS Egyesület, amikor egy, a régi zsidónegyed bontásra váró házának megmaradása mellett demonstrált. A civil szervezet ingatlanspekulációt emlegetve bírálta a VII. kerületi önkormányzatot.

„Zavaros” levelet intézett Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök Angela Merkel német kancellárhoz az ARD közszolgálati televíziós állomás szerint.