
Szili Katalin házelnök szerint a holokausztra emlékezve szükség van arra, hogy a kegyelet érzése mellett éberséget is tanúsítsunk, mert nem engedhetjük meg, hogy egyetlen vallási, vagy etnikai kisebbséget akár csak verbális erőszak is érjen.

Az új technológia hatékonyabb energiafelhasználást és nagyobb teljesítményt nyújt az Intel platformoknak. Az első 45 nanométeres csíkszélességgel gyártott chip egy úgynevezett statikus RAM.

Ma ünnepli először a világ a Holokauszt Emléknapot; január 27-ét az auschwitzi koncentrációs tábor 1945-ös felszabadítása emlékére nyilvánította az ENSZ közgyűlése nemzetközi emléknappá. A parlamentben beszédet mondtak a közjogi méltóságok, a Páva utcában túlélők és fiatalok együtt emlékeztek.

Daniel Craig ünnepélyes fogadalmat tett, miszerint ezentúl nem iszik alkoholt rendezők társaságában. Elhatározásának oka, hogy spicces állapotában olyan szerepvállalásokra is képes melyek később elviselhetetlenek számára.

Elutasította az útitervként ismertté vált közel-keleti nemzetközi rendezési tervet és a fegyver letételét, egyúttal korainak mondta a koalíciós kormány létrehozását a Fatahhal Háled Mesal, a Hamász radikális palesztin mozgalom politikai vezetője a La Repubblica című olasz napilapnak adott nyilatkozatában.

Hat gyertyát gyújtottak meg a vészkorszak hatmillió, ezen belül hatszázezer magyar áldozatának emlékére pénteken, a holokauszt nemzetközi emléknapján a Parlament előtt, ahol a rendezvény végén hatszáz fehér léggömb szállt a magasba.

Elhunyt Johannes Rau volt német államfő. A 75 éves politikust berlini otthonában érte a halál. Halálának okát nem közölték. Johannes Rau 1999-2004 között látta el az elnöki teendőket Németországban.

Sólyom László köztársasági elnök a Holokauszt Emléknap alkalmából pénteken beszédet mondott a Parlamentben tartott megemlékezésen.

Az Élet Menete Alapítvány által szervezett megemlékezés végén fehér léggömb szállt a magasba

Pénteken meghalt Johannes Rau volt német köztársasági elnök. A szociáldemokrata politikus 1999 és 2004 között volt Németország elnöke. Johannes Rau régóta betegeskedett.

Sólyom: a Soá iszonyú erővel erősítette meg a „ne ölj” parancsát Időpont: 2006-01-27 15:36:04

Elutasította az útitervként ismertté vált közel-keleti nemzetközi rendezési tervet és a fegyver letételét, egyúttal korainak mondta a koalíciós kormány létrehozását a Fatahhal Háled Mesal, a Hamász radikális palesztin mozgalom politikai vezetője a La Repubblica című olasz napilapnak adott nyilatkozatában.

1945-ben ezen a napon szabadították fel a szovjet csapatok az auschwitz-birkenaui haláltábort

Orbán Viktor szerint Hódmezővásárhely népe hatvankét évvel ezelőtt példamutató civil kurázsiról tett tanúbizonyságot, amikor meggátolta, hogy gettót hozzanak létre a városban.

A palesztin elnök, Mahmud Abbász bejelentette, hogy Hamász nevű iszlám militáns csoportot fogja felkérni a kormányalakításra. A Hamász nyerte ugyanis a parlamenti választásokat, miután a 132 hely közül 76-ot siekrült megszereznie, és ezzel maga mögé utasította az eddig hatalmon lévő Fatah nevű szervezetet. A militáns csoport győzelmét nyugati országokban és Izraelben aggodalommal fogadták. Eközben pénteken tűzharc alakult ki a Hamász és a Fatah támogatói között a Gázai övezetben.

Fél évszázad alatt a holokauszt jelképévé vált minden népirtásnak – mondta Sólyom László köztársasági elnök a parlamenti holokauszt-megemlékezésen.

Megemlékezés a Holokauszt Emlékközpontban Időpont: 2006-01-27 13:51:36

Az Intel bejelentette, hogy egyedülálló eredményt ért el a 45 nanométeres gyártástechnológia fejlesztésében. A vállalat megalkotta az első működőképes 45 nanométeres csíkszélességgel gyártott SRAM (statikus RAM) lapkáját.

Izrael minden tárgyalást kizár egy olyan „fegyveres terrorszervezettel, amely Izrael elpusztítását akarja” – nyilatkozta az izraeli ügyvezető miniszterelnök, Ehud Olmert. A Hámász szerdán szerzett abszolút többséget a palesztin parlamenti választásokon.

Kisorsolták a 2008-as labdarúgú kontinensviadal csoportösszaállításait. Magyarország a címvédő görögökön kívül viszonylag „kellemes” ellenfeleket kapott. Tény az is, egyik leendő ellenfelünk sem tudott kijutni a németországi vb-re.