2006. január 16. 11:20

Az év első hetének slágerlistáin a New York-i zenekar legújabb albuma kezdett a felsőbb régiókban szinte minden országban, a briteknél pedig rögtön az első helyre is ugrott.

MTI

Agyvérzése óta először, hétfőn kinyitotta a szemét Ariel Saron izraeli miniszterelnök – jelentette a hadsereg rádiója, a kormányfőhöz közel álló, de meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva.

Beszéljen Putyinnal arról, hogy ne támogassa az irániakat, beszéljen továbbá az oroszországi demokrácia hiányosságairól – így hangzik jó néhány német politikus követelése Angela Merkelhez, aki hétfőn Moszkvában tárgyal.

Az izraeli hadsereg rádiója szerint Ariel Saron agyvérzést szenvedett izraeli miniszterelnök hétfőn kinyitotta a szemét. Szekértők szerint azonban Saron tartós kómás állapota arra utal, hogy komoly agykárosodást szenvedett.

A palesztin vezetés tiltakozik amiatt, hogy Izrael csak részlegesen engedélyezte a palesztin választásokat Kelet-Jeruzsálemben. A tíz nap múlva esedékes voksoláson nem vehetnek részt a Hamasz tagjai, és nem kampányolhatnak a megszállt városrészben.

A Közel-Kelet atomfegyvermentes övezetté tételét javasolta hétfőn Londonban a szaúdi külügyminiszter, aki – az izraeli atomütőerő kiépítésének engedélyezése miatt – közvetve a nyugatot tette felelőssé az Iránnal kialakult atomvitáért.

Eltérő információk Saron állapotáról Időpont: 2006-01-16 11:37:10

A szaúdi külügyminiszter szerint az atomfegyver nem biztonságot ad, hanem fenyegetést jelent

A Közel-Kelet atomfegyvermentes övezetté tételét javasolta hétfőn Londonban a szaúdi külügyminiszter, aki – az izraeli atomütőerő kiépítésének engedélyezése miatt – közvetve a nyugatot tette felelőssé az Iránnal kialakult atomvitáért.

Náci bűnök terhelik a Vatikánt egy ex-hírszerző szerint Időpont: 2006-01-16 10:47:44

Az élete első Grand Slam-mérkőzését játszó, a világranglistán 94. tehetség 9:7-re nyert a döntő játszmában

„ÚJ ANTISZEMITIZMUS” KONFERENCIA

Irán konferenciát rendez a holokausztról. A külügyi szóvivő bejelentése szerint országa megvizsgálja a II. világháborús népirtás tudományos bizonyítékait. Irán elnöke nemrég európai mítosznak nevezte a zsidók millióinak lemészárlását. Egy másik kijelentése szerint Izraelt le kell törölni a térképről, és lakóit Németországba vagy az Egyesült Államokba költöztetni, és azt javasolta, hogy a holokauszt témájában kezdődjön nemzetközi vita. A szóvivő részleteket nem közölt a tervezett konferenciáról.

Az orvosok szerint nem biztos, hogy valaha felébred a kómából Ariel Saron miniszterelnök. A helyzet Izraelben nemcsak politikailag, hanem jogilag is bonyolult és kérdésekben gazdag.

Közel-keleti körútra indult Dick Cheney Időpont: 2006-01-16 10:25:05

Ariel Saron izraeli miniszterelnök röviddel súlyos, második agyvérzése előtt átfogó izraeli visszavonulást tervezett Ciszjordániából: több zsidó telep kiürítését akarta – közölte a Hárec napilap.

Saron mindkét agyféltekéje aktív Időpont: 2006-01-16 09:33:34

A Da Vinci-kód volt a legkelendőbb könyv tavaly – derül ki a Líra és Lant Magyar Hírlapban közölt könyveladási összesítéséből. Az első tízben még két további Dan Brown-regény szerepel, ahogyan három Paulo Coelho-könyv is van az elsők között.